Nemsokára itt lesz ZAZ!

2019/06/15  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Amikor megjelent a legújabb klipje és megosztottuk a FB-on, azt írtuk oda kísérőszövegként: lécci, lécci, valaki hozza el Magyarországra,...! Köszi, Park!

Fotó: ZAZ Facebook

Legutóbb 2016-ban járt hazánkban Zaz, igaz, akkor kétszer is, de az eltelt évek alatt sem tétlenkedett, hisz várva várt új albuma 2018 novemberében került a boltok polcaira Effet miroir (Tüköreffektus) címmel, mely egy kicsit más hangvételű, mint az eddig megszokott darabok.

Születési nevén Isabelle Geffroy életében már egészen kicsi korától fogva jelentős szerepet játszik a zene. Tanult zeneelméletet, hegedűt, zongorát, gitárt és csak úgy mellesleg énekelt kórusban is. Iskolái egytől egyig a zenére koncentrálódtak, majd 2001-ben döntött úgy, hogy az énekesi pályát választja. Ekkortájt kezdett komolyabban foglalkozni karrierjével. Több csapatban is megfordult, valamint szívesen szórakoztatta énekhangjával az utca embereit is. 2010-ben megjelent Je veux című első albuma hozta meg számára az ismertséget a francia határokon túl is.

A hölgy sajátossága, hogy bármerre koncertezik a világban, mindenhol kiszemel magának egy civil szervezetet, amit adománnyal halmoz el. Mivel erről már mi is többször megbizonyosodhattunk, így nem kétséges, hogy a július 21-i Budapest Parkos bulijának nem csak a magyar rajongók örülhetnek, de egy szerencsés szervezet is imába foglalja majd a nevét :)

ZAZ, Budapest Park, koncert, 2019, New Beat, Isabelle Geffroy, sanzon, jazz, soul, zene, Effet miroir

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek