Új énekest keres az Omega utódzenekara
Új tagokkal, félig új néven folytatódik a legenda – értesült a Blikk. Az új formáció neve: Omega Testamentum, énekesük még nincs. Hír mindebből azzal csaknem egyidőben lett, hogy felavatták Benkő László síremlékét.A bluesról countryra váltott Redbreast Wilson – itt az új album, lemezbemutatóval!
Redbreast Wilson legutóbbi bluesalbuma után most Nashville-t hozza el Magyarországra. A lemezbemutató 2022. május 5-én lesz a Gödörben.Minden Bohemian Betyars-anyuka első szóra vállalta a klipszereplést – fotók!
Anyák napján osztottuk meg, aznap is volt a premierje a Betyárok új klipjének. Minden elfogultság nélkül állítjuk, hogy ez volt az elmúlt évek legszerethetőbb, ha nem imádni való anyáknapjás-zenekaros megnyilvánulás. Most itt a sztori hozzá és a forgatáson készült fotókból is pár.A 18-23 évesek játszanak: Hangmérnökök Csatája
A májusban megrendezésre kerülő miXit! nem más, mint egy, a fiatalok igényeihez illeszkedő hangkeverési verseny, amelyet a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum hívott életre, amely az egyetlen hazai iskola, ahol saját hangstúdióval, a szakma megbecsült, elismert hangmérnökei,...Ez majdnem szerelem volt – Elhunyt Bradányi Iván
92 évesen meghalt Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító, író. Az eMeRTon-díjas, Magyar Rádió- és Artisjus-életműdíjas alkotó, számos sláger szerzője a Szent Imre Kórházban hunyt el – közölte Bradányi Iván gyámja, Munkácsy Sándor hétfőn az MTI-vel.Ismét összegyűlik a hazai rendezvényszektor
A Magyar Turisztikai Program Alapítvány május 31-én ismét megrendezi Rendezvény ReStart konferenciáját a teljes rendezvényipar problémáira és annak lehetséges megoldásaira fókuszálva.Nagyon nagy nevek a soproni dobos fiestán
Stanley Jordan dzsesszgitáros, David Sanborn hatszoros Grammy-díjas szaxofonos, valamint Billy Kilson dobos is fellép a negyedik SopronDrum elnevezésű fesztiválon július 7. és 10. között a fertőrákosi barlangszínházban.Cseh Tamás pályázatot írtak ki – ezúttal nem zene!
Cseh Tamás szellemi hagyatékához kapcsolódó képzőművészeti alkotásokra írt ki pályázatot a Budai Vároltalmazó Közalapítvány.Pünkösdtől három hétvégén a gyerekeké a Sziget
Két év szünet után június 4-5-6-án indul, és további két hétvégén várja az apró fesztiválozókat és szüleiket az ingyenes Generali Gyerek Sziget, a megszokott helyen, a Hajógyári-szigeten.A Piramis és Komjáthy György életmű-díjat kapott, megvan az év slágere is – Fonogram 2022
Tizenkilencedik alkalommal adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat. A 25 fős szakmai zsűri 18 műfaji kategóriában ítélt oda díjakat.A Svábhegyi Csillagvizsgálóban készítette legújabb klipjét a Bagossy Brothers Company
Ahogy a legtöbb Bagossy Brothers Company klipet, a Csillag az égent is Sáji Róbert és Márton László operatőr-rendező páros készítette.Dancing 1925 a Várban – tánc 2022 a Hajón és a Müpában
Dancing 1925 címmel nyílt tárlat a Nemzeti Galériában, amely az 1920-as évek Párizsának éjszakai világát mutatja meg a műalkotásokon keresztül. De táncolnak a Hajón és a Müpában is.







































