A feltörekvő belga sztárzenekar ingyenes koncertet ad a Dürerben

A feltörekvő belga sztárzenekar ingyenes koncertet ad a Dürerben

A RHEA a belga kritikusok kedvence, lendületes zenéjükkel a fiatal csapat perceken belül képes meghódítani a közönséget, ezt pedig március 13-án mi is tesztelhetjük a Dürer Kertben, ahol a srácok ingyenes koncertet adnak.
 
Fotó: Idegen/FB

Idegenek az éjszakában

IDEGEN zenekar március 9-én a Kuplungban ünnepli első születésnapját. Az együttes vendége az este folyamán a Massza lesz, valamint színpadra lép a The Pontiac nevű friss formáció is.
 
 
Fotó: Edmonton Journal

Meghalt a világ leghíresebb hajléktalan zongoristája

46 éves korában elhunyt Ryan Arcand, a világhírű kanadai hajléktalan zongorista – adta hírül a 444.hu.
 
Sztárparádé a 15 éves A38 szülinapi fesztiválján

Sztárparádé a 15 éves A38 szülinapi fesztiválján

Szinte hihetetlen, de már 15 éve bulizhatunk Európa legkedveltebb állóhajóján az A38-on. A szülinap alkalmából az ünnepelt ajándékokkal is készül hűséges társainak, ugyanis majd két héten keresztül érkeznek hazai és nemzetközi kedvenceink a színpadokra.
 
Fotó: Fonogram/FB

Életműdíjat kapott az Omega – átadták az idei Fonogram-díjakat

Ha valaki nem látta volna a közvetítést, a Mahasz által rendezett díjátadón 12 hazai és 6 külföldi kategóriában tegnap este átadták a szakmai zsűri által odaítélt 2018-as Fonogram-díjakat.
 
Pop, swing, musical – slágerekkel köszöntik a hölgyeket a Várkert Bazárban

Pop, swing, musical – slágerekkel köszöntik a hölgyeket a Várkert Bazárban

Színpadi és filmes slágerekből válogat a Várkert Bazár nőnapi koncertje, amelyet Pop, swing, musical címmel rendeznek meg – nem a nőnapon! – szombaton 19:30-tól.
 
 
Pásztor Anna idén is feltűnik a gálán (Fotó: Fonogram 2017)

Fonogram-díjátadó ma este élőben az ATV-n!

Ma este kiderül, hogy melyek az év legjobb albumai és hangfelvételei.
 
Napoleon Boulevard koncert (is) lesz a Muzikumban!

Napoleon Boulevard koncert (is) lesz a Muzikumban!

Vincze Lilláékon kívül még sok más – blues, rock, folk, rock and roll és crossover – műfaj képviselteti magát a Muzikum márciusi palettáján.
 
Fotó: Mike Shinoda/FB

Elmennél Mike Shinoda (Linkin Park) szólókoncertjére Budapesten? Ha igen, szavazz!

A Linkin Park tagjai újra együtt zenélnek a stúdióban, mi pedig borzasztó kíváncsian várjuk, hogyan tovább!
 
Fotó: The Sun

Elton John kiakadt a rajongók viselkedésén

Arról mi is írtunk korábban, hogy a hetvenegyedik életévét taposó Sir Elton John utolsó turnéja után visszavonul, de úgy tűnik, a hátralévő koncertek sem lesznek zökkenőmentesek. Minap Las Vegas-i buliját szakította félbe egy rakoncátlankodó rajongó miatt.
 
Fotó: HUMANITY Magazine - Citizens of Humanity

Tudtad, hogy Quincy Jones Picasso szomszédja volt?

Van pár dolog, amit érdemes tudni Quincy Jones-ról – nemhogy érdemes: kell is, mert olyan pályája volt ennek a pasasnak, ami nem sok embernek adatik meg a világon. A siker nem hullott az ölébe: tehetségének és nyitottságának köszönheti, hogy a kortárs könnyűzene egyik legnagyobb...
 
Figyelmeztetünk: a színészekből álló zenekar kenterbe veri a profikat!

Figyelmeztetünk: a színészekből álló zenekar kenterbe veri a profikat!

Ha azt gondolnád, hogy egy színészekből verbuválódott zenekar valamit elpöntyög a színpadon és mindenki azért szereti csak őket, mert "színészek", nagyot tévedsz!
 
Huszonöt éve csavarták fel először a szőnyeget – egy estére visszatér az eredeti Made in Hungária világa

Huszonöt éve csavarták fel először a szőnyeget –...

Két nappal a Made in Hungária ősbemutatójának 25. évfordulója előtt különleges esten találkoznak újra a darab alkotói és egykori szereplői...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A fesztiválokat már az időjárás is szívatja, mi jöhet még?

Dráguló fellépők, egyre költségesebb technika és infrastruktúra, emelkedő működési kiadások, közben pedig egy közönség, amely egyre jobban meggondolja, mire költi a pénzét. A fesztiváliparnak eddig is volt elég baja. Most ehhez egy újabb, egyre kevésbé kiszámítható tényező társul: az időjárás. Az NME a 2026-os nyár...

Tücsök és bogár újratöltve: megújult OVO-val tér vissza Budapestre a Cirque du Soleil

Két évvel azután, hogy tücskök, pókok és mindenféle méretű bogarak lepték el Budapestet, visszatér a Cirque du Soleil OVO című produkciója. De nem egészen ugyanaz az előadás érkezik: az alkotók újragondolták a díszletet, új akrobatikus számokat építettek be, megújították a jelmezeket, és a zenét is újraalkották.
Új koncertek