Az Őrölt Nők Ketrece
Filmre viszik Madonna életét

Filmre viszik Madonna életét

Blonde Ambition címmel életrajzi film készül a Universal filmstúdióban Madonnáról - értesült a Variety.com.
 
Koncert Budapestért

Koncert Budapestért

Koncert Budapestért címmel rendez hangversenyt a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével a Budapest Kongresszusi Központban május 8-án, 19:45-kor.
 
 
Nem fogod elhinni, melyik banda áll össze egy turnéra

Nem fogod elhinni, melyik banda áll össze egy turnéra

Ismét összeáll a nyolcvanas évek lánybandája, és késő ősztől turnéra indulnak – az eredeti felállásban.
 
Alpárfeszt – és ez nem az, amire gondolsz

Alpárfeszt – és ez nem az, amire gondolsz

2017-ben harmadik alkalommal rendezik meg a szervezők Tiszaalpár település mellett underground zenei fesztiváljukat, amely kezdetben térségi, baráti zenekarok összejövetele volt.
 
Pápai Joci bízik abban, hogy bekerül a döntőbe

Pápai Joci bízik abban, hogy bekerül a döntőbe

Bízik a jó szereplésben Pápai Joci, aki május 11-én a második elődöntőben lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztiválon Kijevben Origo című dalával.
 
Chris Rea 5 év után visszatér Budapestre

Chris Rea 5 év után visszatér Budapestre

Road Songs For Lovers című új albumának megjelenése kapcsán októbertől decemberig Európában és az Egyesült Királyságban fog turnézni Chris Rea , aki november 6-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
 
 
György nap alkalmából Jakab Györgyre emlékeztek

György nap alkalmából Jakab Györgyre emlékeztek

György nap alkalmából újra polcra került a Neoton „Álom" című kiadványa, amellyel az alkotók Jakab Györgyre, az együttes billentyűsére emlékeznek meg.
 
Növendékek és tanárok együtt lépnek fel a Gödörben

Növendékek és tanárok együtt lépnek fel a Gödörben

A koncert a Gödörben működő SpiccTáncstúdió és a GTC Színésziskola évzárója keretében lesz, és a fellépők tábora gyakorlatilag azonos a tavalyi Bowie-koncerttel.
 
Azok a régi csibészek: Lévai Balázs faggatja Karácsony Jánost

Azok a régi csibészek: Lévai Balázs faggatja Karácsony Jánost

A Cseh Tamás Program poptörténeti talkshowjában Karácsony János lesz Lévai Balázs vendége a Magyar Rockhírességek Csarnokában, május 4-én 18 órától.
 
Egy egyszemélyes zenekar nyerte a tehetségkutatót

Egy egyszemélyes zenekar nyerte a tehetségkutatót

A Fülesbagoly Tehetségkutató döntőjében a fellépő10 együttes közül a szakmai zsűri a Kölyök nevű egyszemélyes zenekarnak ítélte a fődíjat. Második helyen végzett a Baron Mantis, a dobogó alsó fokára Szipka-loops állhatott.
 
Nagy találkozások a ZSIMÜ-n!

Nagy találkozások a ZSIMÜ-n!

A Zsidó Művészeti Napok rendezvénysorozat a zsidó kultúra sokszínűségét változatos művészeti produkciókkal, több budapesti helyszínen mutatja be az érdeklődő közönségnek. Ebből az alkalomból kitűnő és népszerű művészek vállalkoztak új produkciók létrehozására, egyedi...
 
A MAO-nál mindig történik valami

A MAO-nál mindig történik valami

A Modern Art Orchestra ezúttal Miles Davis és Gil Evans, a legendás szerzőpáros Porgy and Bess című albumát kelti életre.
 
Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek