Bródy János Bob Dylan Nobel-díjáról
A modern amerikai líra nem érthető meg Bob Dylan nélkül, elismerése ugyanakkor azt is jelenti, hogy a rock műfaja ma már a kultúra szerves része - nyilatkozta Bródy János annak kapcsán, hogy az idei irodalmi Nobel-díjat az amerikai dalszerző, előadónak ítélték.BRÉKING: Bob Dylan Nobel-díjat kapott!!
Bob Dylan amerikai költőnek, dalszerzőnek, énekesnek ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.Harry Potter az Arénában
Filmzene-koncert keretében, a Magyar Virtuózok Zenekar előadásában mutatják be a Harry Potter és a bölcsek köve című filmet 2017. január 21-én a Papp László Budapest Sportarénában.Ismét DAL-ra lehet fakadni
Kiírták A Dal 2017 pályázatát, amelynek keretében azt a dalt keresik, amelyik Magyarországot képviseli a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon. A jelentkezők pályaműveikkel november 20-ig nevezhetnek.Indul a Fonó Klub Szeged!
Az országban elsőként Szegeden indít klubot a Fonó; a Tisza-parti városban, a Millenniumi Kávéházban és Klubban (Dugonics tér 12.) havonta egyszer előadásokkal, beszélgetésekkel, koncertekkel várják a népzene és néptánc kedvelőit.Sej, szellők – úttörő revü Farkasházi Rékával
A Sej, szellők című groteszk úttörő revüvel emlékezik az 1956-os forradalomra és szabadságharcra az Ivancsics Ilona és Színtársai (IISZT) alkotóműhely.Dr. Alban a Csabai Kolbászfesztiválon
Az október 28. és 31. között tartandó jubileumi, immár 20. Csabai Kolbászfesztivál a szokásosnál kicsit nagyobb lesz. Békéscsabára érkezik majd ugyanis a Modern Talkingból ismert Thomas Anders, fellép Dr. Alban, rajtuk kívül koncertet ad mások mellett Demjén Ferenc, a Neoton Família,...A magyarok szeretik az élőzenét, sokan járnak koncertekre
Egy felmérés szerint a magyarok 62 százaléka járt az elmúlt egy évben koncerten, ami kétszerese a 2013-as tanulmányban mért eredménynek. A felmérés a hagyományos értelemben vett koncertek mellett a falunapokat, a gasztrofesztiválokat is vizsgálta, de a bisztrókban vagy a színházakban...Karácsonyra jó lesz: Oxygene 3 Jean-Michel Jarre-tól
Az eredeti lemez 40. évfordulója, valamint a folytatás, az Oxygene 7-13 jövőre esedékes huszadik születésnapja alkalmából Jean-Michel Jarre teljessé teszi a trilógiát. A december 2-án megjelenő Oxygene 3 albumon hét új dal kap helyet.Közös hang: rendhagyó KFT koncert a Hajón
Budapesten élő külföldi zenészekkel lép fel a KFT együttes szombaton az újbudai A38 hajón. A koncert címe Közös hang.Tommy Ramone emléktáblát kapott Budapesten
Tommy Ramone (Erdélyi Tamás), a legendás amerikai punkzenekar, a Ramones egykori dobosa tiszteletére pénteken emléktáblát avattak szülőházánál, a budapesti Bajcsy-Zsilinszky út 36-38., a Toldi mozi bejáratánál.Ősrégi Depeche Mode-felvételt talált egy brit fodrász
Ősrégi Depeche Mode-felvételeket talált padlásán egy brit fodrász. Robin Neale a zenekar egyik első koncertjét tartalmazó magnótekercset fedezte fel takarítás közben.








































