Fotó: Rammstein/FB

Till Lindemann ügyvédei visszanyilaznak

A Rammstein frontembere tagadja az őt ért vádakat, miközben az ügyvédek jogi lépésekkel fenyegetőznek a közösségi médiában – írja az Euronews.
 
A Carson Coma és a Neoton família is koncertet ad az Óbudai Nyár nyitóhétvégéjén

A Carson Coma és a Neoton família is koncertet ad az Óbudai Nyár nyitóhétvégéjén

A rendezvénysorozat több helyszínen is folyik majd, a Fő téri nagyszínpadon kívül a Luppa Beachen, az Esernyősben, az aquincumi romkertben, a Római-parton és többek között a békásmegyeri piacon is. A rendezvények ingyenesek.
 
 
Koncertek a belső udvaron: házmentő zenés akció a II. kerületben

Kisszínpad a belső udvaron: házmentő koncertek a II. kerületben

Felújításra szoruló társasházak belső udvarán szervezett koncertek bevételével járul hozzá a befogadó ház felújításához a főváros II. kerületében induló Kultudvar programsorozat. A befolyt jegybevételek jelentős részét a társasház felújítási alapjának adományozzák, ami...
 
Mennyire klassz a zene a Balaton-parton?

Mennyire klassz a zene a Balaton-parton?

Ha a fesztivál producerén, É. Szabó Mártán és Érdi Tamás fesztiváligazgatón múlik, akkor nagyon :) Idén 33 koncert, 38 szólista és 14 zenekar fellépése várja az érdeklődőket a Klassz a pARTon! nyáresti vízparti komolyzenei koncertsorozaton július 13. és augusztus 1. között a...
 
Felmegyünk a horvát hegyekbe? Idén is lesz Bear Stone Fesztivál

Július második hétvégéjén felmegyünk a horvát hegyekbe? Idén is lesz Bear Stone Fesztivál

A Bear Stone Festival tavaly a semmiből bukkant fel a régió fesztiváltérképén, és azonnal berobban a legizgalmasabb kisfesztiválok sorába. A psyhs-stoner-rock fesztiválon a headliner maga a természet...
 
Megújul a vizuál a Balaton Soundon

Megújul a vizuál a Balaton Sound nagyszínpadán

A látványterv szerint komoly frissítést kap a világsztárokkal ellátott Balaton Sound nagyszínpadra, melynek legfőbb alkotóeleme – a legnagyobb nemzetközi elektronikus zenei fesztiválokhoz hasonlóan – egy bazi nagy ledfal.
 
 
Üzent nektek Alice Cooper

Üzent nektek Alice Cooper

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires – egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry és Tommy Henriksen.
 
Fotó: Margitszigeti Zenélő Szökőkút/FB

Önök kérték – a margitszigeti szökőkút ettől a héttől kezdve lejátssza

Mint ahogy arra mi is buzdítottunk mindenkit, a leendő közönség szavazással dönthette el, hogy mely dalok szóljanak és melyek ne szóljanak a margitszigeti zenélő szökőkút műsorán. A héten elindult a szökőkút-feszt :)
 
Manchester, England, England – Európai turnéra indul Azahriah

Manchester, England, England – Európai turnéra indul Azahriah

A Supermanagement tegnap tette közzé, hogy a közelmúltban teltházas Aréna- és Budapest Park-koncertet adó fiatal zenész Európa nagy városait vette célba.
 
Így szól a Neoton 1969-ben született nagy slágere 2023-ban

Így szól a Neoton 1969-ben született nagy slágere 2023-ban

A Zoltán Erika-Mr Rick-DJ Dominique trió – akik a hétköznapi életben is jó viszonyt ápolnak – a Neoton-együttes „Kell, hogy várj" című örökbecsű felvételét dolgozták át 21. századi hangzással.
 
Hátrakötött kézzel jelentkezik új dallal a Fatal Error

Hátrakötött kézzel jelentkezik ébresztő dallal a Fatal Error

Hosszabb kihagyás után új dallal és videoklippel jelentkezik a Fatal Error. A zenekar 2021-ben jelentette meg legutóbbi duplalemezét, amit a tavalyi évben meg is túráztatott országszerte. Az idei év eleje koncertmentesen telt a csapat számára, ekkor született meg a „Hátrakötött kézzel”.
 
Ilyen lesz a Telekomosok – ingyenes – Fesztiválja

Egy nyáron át – ingyenes fesztivált rendez a Telekom a Volt helyett

A Telekomosok Fesztiválja elnevezésű, az ország különböző pontjain, június 1. és augusztus 20. között hetente megrendezett programokra az ügyfelek a Telekom alkalmazáson keresztül kérhetik díjmentes jegyüket, amellyel további 2 vendéget is magukkal vihetnek a rendezvényekre.
 
ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei...

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ezen a jazzfesztiválon azok is jól érezhetik magukat, akik nem a műfaj elkötelezett rajongói

A „jazz” szóhoz rengeteg sztereotípia tapad: füstös klub, véget nem érő improvizációk, nehezen követhető zenei fordulatok és egy műfaj, amelyhez állítólag „érteni kell”. Az Újbuda Jazz Fesztivál idei programja viszont elég gyorsan szétveri ezt a képet: pszichedélia, garázsrock, funk, ambient, elektronika és soul is...

Deák Bill Gyulára emlékezik a zalaegerszegi színház

Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király szeptember 25-i bemutatóját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A gesztus különösen megrendítő annak fényében, hogy a magyar blues legendája szeptember 17-én éppen Zalaegerszegen hunyt el. Temetését szeptember 30-án tartják Kőbányán.
Új koncertek