Fotó: Zsiga Pál

Az Analog Balaton, a Dalfutár és a Budapest Park is díjat kapott Veszprémben

November 7-9-ig zajlott Veszprémben az éves Music Hungary Konferencia & Showcase, merlynek keretén belül másodszorra adták át a Music Hungary-díjakat. Az este házigazdái Csepelyi Adrienn és Hajós András voltak. Vajon magának adta át a díjat? :)
 
Négy előadó a közel 30 nemzetközi és hazai fellépő közül: Veszprémi Jazz Fesztivál a Koncert.hu ajánlásával

Négy előadó a közel 30 nemzetközi és hazai fellépő közül: Veszprémi Jazz Fesztivál a Koncert.hu ajánlásával

November 16. és 19. között a kortárs jazz közel 30 nemzetközi és hazai előadója lép fel a Veszprém Jazz Fesztiválon, köztük Jojo Mayer, Bill Frisell és Erik Truffaz, aki nemrég megjelent Clap! című lemezét mutatja be a fesztivál nyitónapján. Első magyarországi koncertjét adja a...
 
 
Közeleg a nap, amikor BFZ zenészei belevetik magukat a budapesti éjszakába

Közeleg a nap, amikor BFZ zenészei belevetik magukat a budapesti éjszakába

Idén már hetedik alkalommal telnek meg klasszikus zenével Budapest felkapott kávézói, pubjai. A rendezvény idén a 150 éves Budapest születésnapját is ünnepli, ezért a fellépők köre a kezdeményezés történetében először nemzetközivé válik.
 
Megjött Peter Srámek újabb Jimmy-klipje: Szeress Istenem

Megjött Peter Srámek újabb Jimmy-inspirálta klipje: Szeress, Istenem

Peter Srámek koncertjeinek kötelező darabja a „Szeress, Istenem", amelynek videófelvétele éppen abban a templomban forgott, amelyet évtizedekkel ezelőtt Zámbó Jimmy is meglátogatott egy akkori gigaslágere kapcsán.
 
Advent a Várkert Bazárban

Advent a Várkert Bazárban – lemezbemutatóval, dupla koncertekkel

Nagyszabású koncertekkel, iparművészeti vásárral és családi programokkal várja a közönséget a Várkert Bazár adventi eseménysorozata, amely november 26-án Wolf Kati lemezbemutató koncertjével kezdődik. A zenei programok közül válogattunk ajánlónkban.
 
A Thirty Seconds To Mars visszatér Budapestre

Jared Leto tényleg fölmászott az Empire State Building tetejére, hogy bejelentse a 30 Seconds To Mars budapesti koncertjét (is)?

Tényleg. Az ikonikus New York-i épület csúcsáról az Oscar-díjas színész valójában a Thirty Seconds To Mars monumentális, Seasons 2024 elnevezésű világkörüli turnéját kürtölte szét, amely Latin-Amerikát, Európát, Észak-Amerikát, Ausztráliát és Új-Zélandot is érinti. Több...
 
 
Pogány Induló az MVM Dome-ban

Pogány Induló az MVM Dome-ban

Van az a műsor az egyik kereskedelmin, ahol celebek verik össze egymást – no, az egyik ilyenben Molnár Áron a Pogány Induló Hajnal című számára vonult be. Aki pedig szereti a fiatal rappert, március 2-án az MVM Dome-ba vonulhat utána.
 
A turné 2024 novemberében zárul az USA-ban.

Kitört a világban a koncertőrület

"A koncertek iránti kereslet kifejezetten erőssé vált az elmúlt időszakban – és egyelőre nincs jele lassulásnak, még annak ellenére sem, hogy az infláció elég erőteljesen beleharapott a háztartások büdzséjébe. Persze, ez csak egy ok a sok közül, hogy Azahriah miért tudta...
 
Márton-napi újborfesztivál és libator koncertekkel a szentendrei Skanzenben

Márton-napi fesztivál koncertekkel és lámpás felvonulással a szentendrei Skanzenben

Kézműves borászatok boraival, libaételekkel, lámpás felvonulással, kézműves foglalkozásokkal és koncertekkel várja a Szent Márton Újborfesztiválon és Libatoron a szentendrei Skanzen egész hétvégén az érdeklődőket.
 
Fotó: Jazz in New York (beacon.com)

New York két estére beköltözik a Budapest Jazz Clubba

Első alkalommal rendezi meg a műfaj tengerentúli epicentrumának legjelesebb képviselőit felsorakoztató koncertsorozatát, a New York Jazz Fesztivált a BJC.
 
Fotó: Green Stage Production

Közeleg a Kapitány életmű-koncertje az Arénában: Caramel lesz Deák Bill Gyula vendége

A háromszoros Fonogram-díjas, valamint Máté Péter-díjas énekes lesz Deák Bill Gyula sztárvendége november 18-án a Papp László Budapest Sportarénában.
 
Fotó: André Rieu/FB

A keringőkirály egy hét alatt húzta be a telt házat, pedig a koncert csak egy év múlva lesz

Kevesebb mint egy hét alatt lett telt házas a Keringőkirály, azaz André Rieu koncertje, ami egy év múlva (!), azaz 2024. novemberében lesz az MVM Dome-ban.
 
Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek