Nehéz helyzetbe került zenészek, van segítség!

Nehéz helyzetbe került zenészek, van segítség!

Új pályázatot írt ki a Fábián Juli Emlékalapítvány a nehéz egészségügyi, szociális, vagy egyéb okok miatt kedvezőtlen helyzetben lévő zenészek és zeneipari háttérmunkások támogatására – közölte az Alapítvány kuratóriumának elnöke.
 
A Sziget Budapest nemzetközi turisztikai márkájának is egyik alappillére.

A Sziget nem süllyedhet el... Bizonytalanná vált a fesztivál jövője

Karácsony Gergely szerint a Sziget a szabadság és sokszínűség jelképe, ezért Budapestnek ki kell állnia a fesztivál mellett – miközben a tulajdonosi háttérben globális átrendeződés zajlik.
 
 
Nick Mulvey

Nick Mulvey kedden az A38-on arat

Nick Mulvey azon kevés brit dalszerzők egyike, aki zenéjével képes egyszerre gyógyítani és felkavarni. A mély, történetmesélő dalairól ismert énekes-dalszerző júniusban megjelent új albumával elindította pályája eddigi legszemélyesebb korszakát — és az ősszel induló...
 
10 szám a most futó House of Guinness-sorozatból

Minden ír legyen!

A Netflixen futó House of Guinness az ősz egyik legnagyobb brit-ír dobása: Steven Knight, a Peaky Blinders alkotója újra nagyívű családtörténetet mesél el. De a történet mellett legalább ennyire beszédtémát ad a sorozat zenei világa is: a filmzene, amelyben az eredeti score és az ír...
 
Egy kis Audrey Hepburn mindannyiunkban van...

Mindannyiunkban van egy kis kis Audrey Hepburn...

Maisie Peters, a brit dalszerző-énekes, aki tavaly Taylor Swift The Eras Tour-ján lépett színpadra, most két új számmal tért vissza: a szívfacsaró „You You You” és a megnyugtatóan bensőséges „Audrey Hepburn” egyszerre jelentek meg – együtt vezetik bea hamarosan megjelenő...
 
A 45 éves SOLARIS együttes nevét ezentúl az Aranykönyv őrzi

A 45 éves SOLARIS együttes nevét ezentúl az Aranykönyv őrzi

A magyar progresszív rock történetének egyik legfontosabb zenekara, a Solaris idén ünnepli fennállásának 45. évfordulóját, és ezúttal nemcsak a rajongók, hanem a szakma is elismerte munkásságát: az együttes elnyerte a Magyar Örökség Díjat.
 
 
A segítségeteket kéri a Bélaműhely  ahol mindenből IS hangszer lesz

A segítségeteket kéri a Bélaműhely – ahol mindenből IS hangszer lesz

A Bélaműhely független alkotói csoport megfelelő pályázati források hiányában egyre nehezebben tudja fenntartani sokrétű munkáját, miközben Magyarországon szinte egyedülálló módon foglalkozik újrahasznosított anyagokból készült hangszerek építésével, valamint interaktív,...
 
BuSH 10: az újgenerációs lengyel jazz atyaúristeneitől az Analog Balatonig

BuSH 10: az újgenerációs lengyel jazz atyaúristeneitől az Analog Balatonig

Tizedik alkalommal tér vissza a Budapest Showcase Hub (BuSH), hogy három napon át a közép- és kelet-európai zenei színtér legizgalmasabb hangjait hozza el Budapestre. A klubfesztivál idén október 29. és 31. között veszi be az Akvárium Klubot, a Gödört és a Turbinát, összesen hat...
 
Fotó: Barba Negra

Kirajzanak a magyar rapperek – Pogány Induló is nekivág Európának

Telt házak, díjak, fesztivál-nagyszínpadok – és most már egy teljes európai turné is: Pogány Induló bejelentette, hogy 2026 elején EU Rap Tour ’26 címmel külföldi koncertkörútra indul. A turné Pozsonyban startol, majd London, Amszterdam, Berlin és Prága klubjain át vezeti végig a...
 
A fotó a budapersti koncerten készült (Megadeth/FB)

Az egykori basszusgitáros kételkedik a Megadeth búcsújában

A thrash metal egyik alapkövének számító zenekar – akik éppen hétfőn adtak nálunk a beszámolók szerint parádés koncertet (link a cikk a végén) a Disturbed előtt – augusztusban jelentette be, hogy a 2026-ban megjelenő stúdióalbum és a hozzá kapcsolódó búcsúturné után végleg...
 
Fotó: Dolly Parton/FB

Dolly Parton nincs túl jól, de nem hagyja abba a zenélést

Egészségügyi okokra hivatkozva elhalasztotta Las Vegas-i koncertsorozatát Dolly Parton. A 79 éves countryikon decemberben indította volna „Dolly: Live in Las Vegas” című rezidenciáját a Caesars Palace Colosseum színpadán, ám az előadásokat 2026 szeptemberére kellett áttenni.
 
Alice in WonderBand (fotó: Alisa Dinjaški)

PONT fesztivál: minden, ami szerb – kólózhatsz a Múzeum kertben

Ezen a héten szombaton, október 11-én egy teljes napot tölthetnek az érdeklődők a szerb hagyományok bűvkörében, az ingyenes PONT fesztivál családi és esti programjain, a Liszt Ünnep keretében.
 
Új fejezet kezdődött a víz alatt – a James Hetfield-sztori túlélésről, veszteségről és újrakezdésről

Új fejezet kezdődött a víz alatt – a James...

Amikor James Hetfield 2026 márciusában, egy víz alatti merülés során megkérte Adriana Gillett kezét, a hír könnyen tűnhetett egy újabb különc...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi koncerten három kiváló harmonikás csatlakozik Unger Balázs virtuóz cimbalmos csapatához, így összesen kilenc zenész lesz a színpadon, akik közül többen gyerekkoruk óta együtt muzsikálnak.

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén mutatkozik be hivatalosan a zenekar új gitárosa, Vörös Attila.
Új koncertek