Klipforgatás közben halt meg a 34 éves rapper
A mélybe zuhant egy repülőgép szárnyáról és szörnyethalt egy veszélyes zenei videó forgatása közben Jon James McMurray, kanadai rapper – értesült a Blikk.Kilépett a bandából a nemi erőszakkal megvádolt dobos
Orri Páll Dýrason az izlandi Sigur Rós nevű együttesben dobol 1999 óta, azonban a hónap elején kilépett a bandából, miután egy Los Angeles-i hölgy, Meagan Boyd azzal vádolta meg, hogy megerőszakolta. Boyd két hete vádolta meg a dobost Instagramon, azonban időközben priváttá...ByeAlex-szerzemény lett egy luxusmárka kampányvideójának dala
Beütött a lottóötös a Senkise formációnál, amelynek az épp az X-Faktorban tevékenykedő ByeAlex a mozgatórugója. A luxusmárka Michael Kors lecsapott a nevével játszadozó csapat slágerére.Úgy táncoltak, hogy beszakadt alattuk a padló
Több mint harmincan megsérültek, amikor beszakadt a padló a dél-karolinai Clemson egyik klubjában szombat éjjel – jelentette vasárnap több amerikai televízió is.Fluor állítólag beperelné az egész Wellhello-t
Először azt írtuk meg, hogy kilépkednek a tagok a zenekarból. Aztán jött az elnöki közlemény, amely szerint pánikra semmi ok, csak a "háttértagok" lépnek le. A zenekar a Lángoló Gitároknak eljuttatott közleménye tovább árnyalja a Wellhello-n belüli konfliktus,Enyém a vár – Lovasié a lekvár!
A Kispál és a borz, valamint a Kiscsillag frontembere ötvenen túl – emlékszünk a jubileumi koncertre és a hozzá kapcsolódó turnéra – úgy döntött, megvalósítja gyermekkori álmait: szőlőt vásárolt és bort készít. Meg lekvárt főz.Ariana Grande ismét egyedülálló?
Futótűzként terjed a hír, hogy az énekesnő és vőlegénye szakítottak. Ezt megírta a TMZ, a Daily Mail, a Cosmopolitan, és a People magazin is, a pár azonban egyelőre nem kommentálta a hírt.Selena Gomez összeomlott
A Social Daily oldalán bukkantunk a hírre, amely szerint a popsztár idegösszeomlással egy klinikán fekszik.Kipakolt az ABBA stylistja. Vagy nem...
A sztorit a Femina oldalán olvastuk. Mondjuk, forrás nélkül nem nagyon illik közölni efféle történeteket, meg aztán az sem annyira helytálló, hogy a magyar szövegből úgy tűnik, rendre piáltak a backstage-ben, holott az eredeti cikkben erről szó sincs.Ezért hord Justin Timberlake kockás favágóinget
Az énekesnek február másodikán megjelent albuma, a Man of the Woods óta jellegzetes ismertetőjelévé vált a kockás favágóing. Az új kollekciót is főleg erre hegyezte ki, de más darabokat is vegyített a felhozatalba.Kanye West nincs többé
A vasárnap reggeli híreket böngészve bukkantunk a 24.hu-n erre a cikkre: Kanye West nevet változtatott, mostantól Ye-nek hívják.Süketen nem lehet zenélni – Szörényi Szabolcs nem a zenélés miatt vesztette el hallását
Most ünnepelte hetvenötödik születésnapját a legendás Fonográf együttes basszusgitárosa. Ebből az alkalomból a Bors kereste fel pár szóra.








































