Két szobra is lesz Kóbor Jánosnak

2022/02/08  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

A Blikk azzal kapcsolatban kereste meg az Omega menedzserét, hogy noha halála óta már eltelt két hónap, a zenész hamvai még nem kerültek végső nyughelyükre.

Két szobra is lesz Kóbor Jánosnak

Trunkos András megerősítette, amit már eddig is tudtunk: a zenésznek két búcsúztatója is lesz, hiszen a hamvainak egy részét a Bazilikában helyezik majd végső nyugalomra, a másik felét pedig a Balatonba szórják. Ez utóbbira a menedzser tájékoztatása szerint már megvan az engedély, a budapesti gyászszertartásra pedig még februárban sor kerül. Sem ez, sem a balatoni nem lesz nyilvános.

Ami pedig Mecky emlékét illeti,

"... egy művész már dolgozik a Bátaszék főterén felállítandó, egész alakos álló, és egy másik, Aligán elhelyezendő ülő szobron – mondta el Trunkos András, arról pedig, hogy Kóbor János és az Omega emlékére kegyhelyet terveznek a Balatonnál, itt írtunk.

Azt már a Borsnak mondta el, hogy egy interaktív rock panteont” álmodott meg az Omega emlékére,

"...és annyit elárulhatok, hogy ígéretet már kaptam rá felsőbb körökből."

Trunkos András a lap szerint sok mást is szeretne megvalósítani, de ez közülük a legnagyobb, több milliárd forintos költségvetéssel. A cikkből az is kiderül, hogy a még élő tagok úgy vélik, hogy egy nagyobb zenei fesztivál keretében, már Kóbor János nélkül ugyan, de megünneplik a zenekar 60. születésnapját. Az a terv, hogy „rockzenébe folytják a bánatukat”, és rendeznek egy Woodstock fesztiválhoz hasonló megmozdulást Őriszentpéteren.

A menedzser sokak megnyugtatására közölte, hogy Benkő László emléke is legalább ennyire fontos:

"Benkő Lacinak a Farkasréti temetőben van a végső nyughelye, és gyönyörű, különleges márvány sírkő készül, amelyen lesz egy Hammond orgona, egy szintetizátor és egy szék. Ez Benkő Laci zarándokhelye is egyben" – nyilatkozta a bulvárlapnak.

Itt hívnánk fel ismételten a figyelmet arra a koncertre, amelyet az égi zenekarban játszó magyar zenészek tiszteletére és emlékére rendeznek majd a Papp László Sportarénában 2022. november elsején (képünkön). A fellépők névsora még alakul.

 

Kóbor János, Omega, kegyhely, Balaton, szobor, bazilika

 

 

Szólj hozzá!


Mindig a jelen történései foglalkoztatnak – Koncz Zsuzsával beszélgettünk

Mindig a jelen történései foglalkoztatnak – Koncz...

Még 1 Aréna címmel ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában Koncz Zsuzsa 2025. október 18-án. Az énekesnő immár tizenötödik...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – 38 nap alatt 19 koncertet adnak majd – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lép fel.
Új koncertek