A Depeche Mode beugrik februárban Budapestre, aztán jönnek nyáron Sopronba is – kipattantak az első voltos nevek

2017/11/13  ·   Fesztivál   ·  Juhász Vali

Beváltották tegnapi ígéretüket a VOLT szervezői: a soproni fesztivál első fellépőit ma bejelentették, köztük olyan neveket, mint a Depeche Mode, a Hurts, az Iron Maiden vagy a Rudimental.

A Depeche Mode beugrik februárban Budapestre, aztán jönnek nyáron Sopronba is – kipattantak az első voltos nevek

A Depeche Mode összes koncertje telt házas Magyarországon, az idei után már a februári groupamás bulijukra sem lehet már jegyet kapni. Nem lőtt tehát mellé a VOLT csapata.

„Dave Gahan és csapata évek óta a közönségünk kívánságlistájának élvonalában foglal helyet, a Telekom VOLT Fesztivál az első hazai fesztiválkoncertjük lesz, nagyon sokak örömére – nyilatkozták.

Ismét érkezik a Hurts – úgy látszik, ők nagyon szeretnek nálunk, de most új anyaggal érkeznek, hiszen szeptemberben jelent meg legújabb nagylemezük Desire címmel.

Ott lesz az Iron Maiden, akik 2018. június 3.-án még az Arénában, Budapesten játszanak, aztán a hónap végén a Legacy Of The Beast turné keretében visszatérnek Sopronba. Az azonos nevű mobiljáték és képregény ihlette turnén mind vizuális megjelenésben, mind a dalsorrendet illetően sok meglepetésre számíthatunk.

Ismét érkezik a Hollywood Undead, akik szintén febrárban jönnek majd hozzánk, és októberben megjelent anyagukkal turnéznak. Júniusban ismét Magyarországon köszönthetjük őket, valamint az első bejelentettek között van még a Rudimental is, akik idén a Szigeten adtak nagysikerű koncertet.

A program persze még tovább bővül, úgyhogy bizonyára számíthatunk még nagy durranásokra.

2018-ban a VOLT Fesztivált június 26-30-ig rendezik Sopronban.



VOLT, fesztivál, Depeche Mode, Hurts, Iron Maiden, Rudimental, Sopron, nyár

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek