A Nova Rock cáfolja, hogy oltási igazolást kérnek a fesztiválon

2021/02/06  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A NR21-et június 2. és 5. között rendeznék meg a szokott helyen. A fesztivál tegnap közleményben cáfolta a felröppenő híreket a rendezvény FB-oldalán.

A Nova Rock cáfolja, hogy oltási igazolást kérnek a fesztiválon

"Az Európa Tanács (nem tévesztendő össze az EU-val), amelyhez Fehéroroszország, Koszovó és a Vatikán kivételével minden európai állam tartozik, és amely az Emberi Jogok Európai Bíróságának támogatója, 2021. január 27-én, a 2361/2021 számú határozatában egyebek mellett arról döntött, hogy senkit nem szabad akarata ellenére beoltani. Arra kérik a 47 tagállamot, hogy az oltás előtt emeljék ki: az oltás nem kötelező és a be nem oltott személyt nem szabad hátrányos megkülönböztetésnek alávetni. A megkülönböztetés kifejezetten tilos. (komment)

"Nem lesz a beoltottság igazolása a belépés követelménye"jelentették ki határozottan.

Mindazonáltal remélik, hogy az átoltottság mértéke nyárra jelentősen emelkedik, majd hosszasan ekézik az osztrák kormányt és az Uniót a vakcinabeszerzéssel való totojázásért, mert véleményük szerint feltehetően az oltás lesz az egyetlen eszköze a járvány megállításának, ami fesztiválok és a koncertipar számára a normalitáshoz való visszatérést jelentené.

Azzal tisztában vannak, hogy jelenleg nem lehet megjósolni, hogyan haladnak a dolgok az elkövetkező hetekben. Felhívták a politikai oldal figyelmét, hogy döntéseiket legkésőbb február végéig/március elejéig meg kell hozniuk, és bíznak abban, hogy mindenki számára megnyugtató megoldást találnak majd.

"Addig reménykedjünk együtt a legjobbakban, vigyázzunk egymásra és tartsuk magunkat az intézkedésekhez, hogy hamarosan végre megszabaduljunk a vírustól" – üzenik, és hozzáteszik:

 

You can't cancel Rock’n’Roll!

 

Bár nagyon sok a bátorító, helyeslő komment olvasható a poszt alatt, azért nem mindenki ilyen optimista:

"Tiszta utópia azt várni, hogy egy 200 000 fős fesztivál kevesebb mint négy hónap múlva meg lehet rendezni. Személy szerint tehát kétlem, hogy lesz Nova Rock, de örülök majd, ha meggyőződhetek az ellenkezőjéről..."

"Úgy gondolom, hogy a nagy rendezvényhelyszínek oltási központként fog szolgálni, és így esélye sincs a fesztiválnak – ha már közvetett módon reklámozza az oltást, a koncert/fesztivál látogatója egészséges ember, ezért NEM az oltásra !!!!!"

"Kívánom nektek, hogy így legyen. De nem hiszem, hogy ebben az évben lesz Novarock."

"Sajnos ebben az évben nem lesz NR. De 2022-ben mindenképpen!!!"

"2 fesztivált már lemondtak. Ha még több következik, akkor a Novának valószínűleg semmi más nem marad. A nemzetközi zenekaroknak nem érdemes kifutniuk néhány fesztiválra...  De a remény hal meg utoljára! 

Maradjunk ebben az utolsó mondatban!

Kapcsolódó cikkeink:

A német külügyminiszter hagyná bulizni azokat, akiket már beoltottak

 

Kötelezővé teheti-e az oltást egy fesztiválszervező?

 

Digitális oltásikönyvünk (is) lesz

 

Fesztiválra, koncertre oltásigazolással?

 

Nem fogják beengedni a holland fesztiválokra azokat, akiknek nincs oltásuk

 

 

 

 

 

Nova Rock, oltási igazolás, covid, fesztivál, oltás, vakcina

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek