A végét járjuk (Sziget 4. nap)

2013. augusztus 11.  ·   Fesztivál   ·  aszerk.

A hatodik éjszakát töltöttük kint a Szigeten, kezdünk zombisodni. De nem csak mi vagyunk hullák, a pultosoknak is egyre kontúrosabb a szemük, és a sajtóirodán háromszor kellett megismételnem egy mondatot, hogy megértsék. Háromszor elmondani is nagy teljesítmény volt. But the show must go on!

A végét járjuk (Sziget 4. nap)

A The Fratellissel kezdjük a nagyszínpadon. Nem jó jel, ha a fotósok az első szám után önként elhagyják az árkot, normális esetben úgy kell kilökdösni őket a rendszabályos 3. után. A skót fiúkon tényleg nincs sok fotózni való, ellenben korukat meghazudtoló érettséggel nyomják a rock'n rollt, és nem tudom eldönteni, hogy hallucinálok-e, de olykor felföldi dallamokat vélek felfedezni a harmóniákban.

Aztán vágtatok hátra a világzeneire, ahol az autentikus balkáni zene honi királyfiai, a Söndörgő áll a vakító nappal szemben színpadra. Kis szomorúság, hogy alig páran lézengenek a küzdőtéren, bízom benne, hogy a végére azért összegyűlt a nép, bár 7-kor kezdődik a következő fő téri event,

a Colourparty, ami a szigetlakók többségét a nagyszínpad elé húzza. Az önkéntesek már megint elég bénák, tehát nem a tömeg közepén kezdik osztani a cuccot (színes porral teli zacskók), hanem a halál farkán, valahol a VIP kapuja előtt, ezért elég lassan alakul ki a buli, védelmükben annyit, hogy úgy vetődtek rá a nagy fekete zsákokra az emberek, mint piranha a húsos csontra. Már vége lett a himnusznak, mire a többség hozzájutott az anyaghoz, a szervezőknek azonban volt annyi valóságérzékük, hogy gyorsan betoltak egy partiszámot, és akkor elszabadult a színes pokol. Két lépésre sem lehetett látni, mindenki üvöltve szórta a színt, miközben ugrált és táncolt, így az egész olyan volt, mint egy gigantikus törzsi örömünnep.

Itt tenném helyre azokat, akik azt gondolják a fotelban, hogy a Szigetre piálni, drogozni meg végkimerülésig bulizni járnak az emberek. Van ilyen, főleg a látogatók között, aki egy-két nap alatt akarják hazavágni magukat, de a szitizenek egy hétre felkenik a vigyort a képükre, és egyszerűen minden körülmények között jól érzik magukat. Nem elég, hogy szervezetten nyomják a vizuális és egyéb ingereket, ami állandó játékra, akcióra és interakcióra készteti a szigetelőket, még önkéntes játékmesterek is vannak, tehát a Sziget bármely pontja két pillanat alatt átalakulhat egy minifesztivállá például akkor, ha valaki elkiáltja magát, vagy betrappol a tömegbe, hátán egy magnóval, és elkezd vezényelni, a tömeg meg guggol, ugrál, hadonászik - épp mi a feladat. Mindezzel azt akartam mondani, hogy a Sziget egy bazinagy játszótér, ahol egy hétig mindenki leszarja, mi van kint, meg azt is, hány éves és honnan jött, igyekszik - és ebben nem kell megfeszülnie - jól érezni magát. Óriási kontraszt, ha egymás mellé állítasz egy látogatót és egy szigetelőt, elsősorban az előbbi tiszta és rendes ruhában van, másrészt nincs az arcán az a felhőtlen és felelőtlen béke, ami viszont a másikén biztosan megtalálható. Nemhiába volt anno a szlogen, hogy kell egy hét együttlét...És bizony, sokan elhozták az anyjukat is (egy másik évben a szlogen az volt: Hozd el anyádat is!), bár hozni sem kellett őket, eleve itt voltak, csak a gyerekek nőttek meg közben... Ami meg a mostani politikai perpatvart illeti a fesztiválköztársaság miatt, menjetek néhány sor felfelé, és keressétek azt a részt, amelyben a "leszarják" kifejezés szerpel. A Szigeten a kutyát nem érdekli, hogy a díszf*szok mit gondolnak róluk vagy a szervezőkről, megélik a mát, a tegnapról és a holnapról meg átmenetileg gondoskodjon más. YOLO!

Nos, visszatérve a földre, miután megtisztítottam a gépet a színektől - bezzeg, a profik bezacskózták a masinájukat - , áttalpaltam az A38-ra, ahol Emilíana Torrini izlandi énekesnő lépett fel a zenekarával. (Torrini énekli a második Gyűrűk Ura filmben Gollam dalát, de a Thievery Corporation 2002-es The Richest Man in Babylon albumának több számában is hallhatjuk hangját.) Engem kicsit Katie Melua hangjára és melódiáira emlékeztetett a dolog, de a műfajon belül nyilván vannak olyan árnyalatok, amelyek jól megkülönböztetik az egyes képviselőiket egymástól. Például életemben először láttam valakit lombfűrészen játszani... Jó az, ha a nagy pörgésben vannak melankólikusabb és csendesebb pillanatok, mintha a bizonsági őrök homlokráncai is kisimultak volna egy órára...

Egyébként a terv az volt, hogy az A38 előtt beugrok a Party Arénába, ahol Dub FX-buli volt, de időben jött a hír, hogy a hely megtelt, és senkit nem engednek már be. Így volt ez este a Parov Stellar Banddel is: a 15 ezres A38 sátorba a kezdés után már lezárták a bejáratot. És még én értetlenkedtem, minek kellett bővíteni, bazinagy volt amúgy is...

Az Editorsról és Mikáról a kolléganő biztos írni fog, addig elmesélem, hogy összefutottam az egyik kis utcaszínházzal, a Gorillákkal. Egy komolyan bepipázott fazon tuti élőnek nézné őket - ez volt az első gondolatom, amely aztán megvalósulni látszott... Él a Hajógyárin két hajléktalan, a mostani egészségügyi bázis hátteréül szolgáló félig kész és félig lerohadt házban. A szigetesek tavaly óta ellátják őket karszalaggal, hogy haza tudjanak menni, tehát ők Budapest egyetlen hajléktalanjai, akik az év legdrágább fesztiválján bulizhatnak. Nos, az egyiküket annyira lenyűgözte a gorilla, hogy úgy kellett leszedni róla, és - a körülöttem állókal egyetemben - az volt a meggyőződésem, hogy nem a kis utcaszínház szereplőjét látta benne, hanem az állatot...:) Persze, tévedhetek, és mielőtt vki nekem jönne, hogy fikázom a hajléktalanokat, azt megnyugtatnám: télen végigjártuk őket a barátokkal, és forró levest osztottunk nekik. Ami nem olyan nagy ügy, de az attitűdről elmond vmit.

Megpróbáltunk italt vételezni a Csónakházban - jegyezzétek meg, ott a legolcsóbb a pia, a rövid is -, persze csak trükkel ment, mert itt mindig óriási sor van, amiben senki sem türelmetlenkedik, mert megéri a várakozás, de amikor a második körben nekem kellett volna betolakodni, előjött a mukinyúl...

Nyúlcipőt is rántottam, szaladtam a világzeneire, ahol az talán az egyetlen olyan banda lépett fel, akik minden évben itt vannak a Szigeten, ők pedig a Leningrad. Régi szerelem ez, még a Sziget másik végén volt a színpad, amikor kialakult, igaz, akkor még butálisabb volt a dolog, mert a hatalmas dagadt pasi, aki már nincs, mindig összetört néhány széket koncert közben. Most kissé revüsebb layoutot vettek fel, de még mindig oda tudnak csapni - a Leningrad koncertjén mindig van legalább két ember, aki a buli hevében átesik a kordonon. Tavaly is, most is nehezményeztem, hogy legalább egyikük legyen FREE PUSSY RIOT pólóban, de gondosan távol tartják magukat ettől a kérdéstől.Talán nem akarnak a  sorsukra jutni, bár egy orosz punk bandától elvárná az ember ezt a fajta bátorságot és a szolidaritást.

Nem néztük végig a koncertet, mert tízkor kezdődött a MÜPA-val közös kortárs cirkuszi előadás, a Recirquel - Night Circus. Még mielőtt bementünk, megpróbáltunk játszani müpás pólóért, miegyéb hülyeségért, de annyira bénák voltak a hostessek (miért nem tanítanak meg vkit a táblagép használatára, ha a kezébe nyomják?), hogy nem igazán sikerült, cserébe lekéstünk minden szabad helyet a  sátorban*. Sajáthibás. De ami a manézsban történt, kitörölt a memóriából minden bosszúságot, és még a vesét is türelemre intette: szájtátva bámultunk csaknem 2 órán át. Lenyűgöző volt az a természetesség, az a fajta mozdulatművészet, amely során a test és az izmok tökéletes összjátéka felülkerekedik az ember határain. Szellemes volt, szép és látványos, ha tehetitek, nézzétek meg őket, talán újra lesznek ősszel a MÜPÁ-ban. Mondanom sem kell, kitartó állva taps és kiabálás köszönte meg az artistáknak az előadást.

Onnan elindultunk a magyarokhoz Turbóra, csak még csápoltunk kicsit a Nirvana Tribute-on, akár maradhattunk volna, csak éppen elkezdtek sörös poharakat dobálni  - játszani is engedd...-, úgyhogy leléptünk, mert a  színes por, ami beleette magát mindenhová és a sör elegye kifejezetten gusztustalan képet vázolt fel a lelki szemeim előtt.

A Turbón nem maradtunk sokat, egyrészt elég gyalázatosan szólt, másrészt a fénytechnikus vagy magasról tesz a szegény magyar zenészekre, vagy egy alagútban tanult meg két db színnel (vörös,kék) hangulatot csinálni, mindenenesetre úgy gondolta, hogy a töksötétben remekül érzi magát zenész és közönség egyaránt. Ezen a helyen mindig felhúzom magam, úgyhogy igyekeztem kifele, mielőtt lehervad a szigetes vigyor a képemről.

Még topogtunk kicsit a VIP táncterén, de mivel a társaság ottani összetétele egyre távolabb esik az elképzeléseinktől, némi rábeszéléssel lelket öntöttünk a lábainkba, és hazavánszorogtunk.

Még egy nap! Én már a fotelben is hallom a zenét....)


* Most néztem meg a mailboxomat - megjött a megerősítendő link, ésa kvízen legott nyertem is egy jojót:)

Fotók itt!

Előzmények:

-1. napi beszámoló
0. napi beszámoló
1. napi beszámoló
2. napi beszámoló 3. napi beszámoló

 

 


 

 

Szólj hozzá!


 A P.Mobil aranylakodalmat ül!

A P.Mobil aranylakodalmat ül!

2019. Június 18-22. között negyedik alkalommal rendezik meg az Ukk&Roll rockfesztivált a Sümeg melletti Ukk községben.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Nem szerettem soha a Pici bácsi megszólítást – DTK elvitte egy körre Presser Gábort

Évek óta mindenki Pici bácsinak hívja Presser Gábort, aki egy felhajtástól mentes hetvenedik születésnap után – és egy dupla Aréna-koncert (+főpróba) előtt, ült be D. Tóth Kriszta mellé az autóba az Elviszlek magammal kamerái elé. A találkozásból egy szívbemarkolóan őszinte, kicsit nosztalgikus, kicsit nevetős beszélgetés...

Túlélt egy repülőkatasztrófát, egy autóbalesetet – most beperel mindenkit a blink-182 dobosa

Travis Barker két pert is indított az egészségügyi állapotát érintő ügyekben: az egyiket egy néhány hónapja történt autóbaleset miatt, a másikat pedig orvosi műhiba okán.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek