Rita Ora az első sztárfellépő az EFOTT-on

2019/03/05  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Végre megtörte a csendet az EFOTT stábja is külföldi sztárfellépő ügyben, ráadásul nem kisebb névvel rukkoltak elő, mint a brit énekes- és színésznő Rita Ora.

Fotó: Rita Ora Facebook

A Velencei-tó partán lecövekelt EFOTT fesztivál első külföldi fellépőjének nevére egészen mostanáig kellett várnunk, de úgy tűnik, megérte.

Az idén 29. életévét betöltő énekesnő, színésznő, a brit Voice és X-Faktor mentora jelenleg az egyik legfoglalkoztatottabb híresség a nagyvilágban. Rita Sahatçiu néven Koszovóban látta meg a napvilágot, azonban a háborúk miatt hamar Angliában kötött ki, ahol édesapja a könnyebb kiejthetőség érdekében Ora-ra változtatta vezetéknevüket.

Kezdetben a család pubjában énekelt, a nagyközönség először Craig David Awkward című dalában hallhatta őt, 2007-ben. Két évvel később az Eurovíziós Dalfesztiválon Angliát szerette volna képviselni, de végül visszalépett, mondván: még nem áll készen erre a feladatra. Újabb két év múlva aztán berobbant a köztudatba a Dj Fresh-sel közös Hot right now című slágerrel. Innentől szárnyalni kezdett karrierje: R.I.P. dalával, majd Ora című albumával a toplisták élére tört. Megélhette, hogy a tragikusan korán távozó Aviciivel közös dalt írhasson, amelynek csak a hivatalos klipje 125 millió megtekintésnél jár az ismert videómegosztón. 

Együtt dolgozott továbbá James Morrisonnal és Iggy Azaleaval is, de kooperációi közül 2018 májusában hozta a legnagyobbat: Bebe Rexha, Charli XCX és Cardi B társaságában a Girls című slágerrel – klipjüket 57 milliószor nézték meg szerte a világon. 

Énekesi pályája mellett láthattuk mentorként a brit Voice-ban és az X-Faktorban, sőt mára kiderült, hogy színészként is megállja a helyét: számos sorozatbeli szerep mellett a Halálos iramban 6. részében, majd a Grammy-díjra jelölt A szürke ötven árnyalata című trilógiában is láthattuk, utóbbiban Christian Grey húgaként.

A sokoldalú popdíva mellett megközelítőleg 200 zenei programmal találkozhatnak 2019-ben az Efottozók. A szervezők bejelentése szerint a hazai előadók közül már biztosan ott lesz a Halott Pénz, Majka, a Margaret Island, a ByeAlex és a Slepp, a Tankcsapda, a Supernem, a Road és az AWS, a hangulatról gondoskodni fog továbbá a Necc Party is, de hamarosan kiderül minden fellépő, aki csak megfordul Velence-Sukoró térségében, az egyhetes nyaralás ideje alatt.

EFOTT, fesztivál, 2019, koncert, Rita Ora

 

 

Szólj hozzá!


HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

Azért a férfikart emeltük ki, mert éppen hétfőn hallottuk őket az Artisjus-díjátadón – életünkben először. Ez a rövidke fellépés annyira...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Az esemény szerint a témák: popszakma, megáll az idő, repülés. A képeket meg lehet vásárolni és egy hónapig meg tudjátok nézni a helyszínen (1023 Török utca 1.).

Charlie, Margaret Island, Magna Cum Laude, Kiscsillag, Honeybeast: 20 helyszínen több mint 50 program a Gizella Napokon

Május 6. és 12. között 20 helyszínen több mint 50 ingyenes zenei, családi és gasztronómiai program várja az érdeklődőket a veszprémi Gizella Napokon.
Új koncertek