Sokáig tartott megírni, bazi hosszú is lett, de megéri elolvasni: Zerge Sziget-kisregénye

2018/09/18  ·   Fesztivál   ·  Zerge

Zergéről annyit tudnotok kell, hogy fekete öves szigetes: kevés olyan megszállottról tudunk, aki AZÓTA KINT VAN, AMIÓTA LÉTEZIK. Mármint nem a Hajógyári, hanem a fesztivál. Ez alatt a száznegyven év alatt rengeteg szervezővel/fellépővel/látogatóval és megannyi feltűnő, eltűnő helyszínnel, színpaddal, no meg számos vendéglátóhellyel találkozott már. Ilyen ember gyakorlatilag nincs! És mégis van...

Sokáig tartott megírni, bazi hosszú is lett, de megéri elolvasni: Zerge Sziget-kisregénye

Most ahelyett, hogy egy folyamatos tudósítást írnék, megpróbálom inkább címszavakba foglalni az idei Sziget élményeit. Hosszú lesz és csapongó, és hosszú időn át is íródott, úgyhogy az esetenként előforduló „tegnap” és hasonló időhatározók nem az olvasás, hanem az írás időpontjához képest értendőek.

Beengedés

A Sziget előtti vasárnap egyéb ok miatt arra járva, kis kitérővel, zuhogó esőben értem oda karszalagkiadó sátorhoz, szerencsére kevesen voltak, így amikor a karszalag felvételénél kiderült, hogy sikeres akkreditációm ellenére valamiért nem vagyok bent a számítógépben, tudtunk egy keveset beszélgetni a sajtóspultnál dolgozó, nagyon jó fej és segítőkész fiúval és lánnyal is. Valamint ezúton mondanék nagy köszönetet Ábel Nikinek, a Sziget sajtósának, aki gyorsan intézkedett, hogy pár percen belül mégis lásson a számítógép. Kollégáim már nem voltak ilyen szerencsések, volt, akinek órákig kellett sorba állnia a tűző napon.

Lehet, hogy a többi napon is mindig szerencsés időpontban érkeztem, de az is, hogy a korábbi évekhez képest a Sziget szervezői alkottak valami hasznosat, mert 5 percnél hosszabb sorban állást sohasem kellett elszenvednem idén a bejutáshoz. Ez azért még simán az elviselhető mértéken belül van, ennél bármelyik nagyobb diszkontlánc kasszájánál többet kell várni egy átlag hétköznap délután.

Kérészek

Régi szokásom kimenni a Szigetre a beköltözős napon, a fesztivál hivatalos kezdése előtt. Ekkor még kevés ember van, de a kocsmák már nyitva, sörözni lehet, beszélgetni szintén, ismerősökkel és ismeretlenekkel egyaránt.

Nos, ez idén egy keddi napra esett (augusztus 7.), és odaérve azt láttam, a K hídnál épp fergeteges kérészrajzás van este 9 körül (aztán a Sziget második napján, csütörtökön, ha jóval kisebb mértékben is, de szintén), de tényleg annyi volt belőlük, hogy átláthatatlan felhőt képeztek a hídon a lámpák körül röpdösve. Mivel a beköltöző fiatalok (valamint jóval kisebb számban, de középkorúak és idősebbek) többsége nem tudta, hogy mi ez, gondolták, talán első túlélőpróba a Szigetre beköltözőknek, aki ezen nem jut át, azt a szigetlakók gúnydalokat énekelve megköpködik, majd a Dunába lökik, és még a szülei is csak álarcban mernek majd elmenni a temetésére – ezért félelemtől sikítva rohantak át a kérészfelhőn, főleg a lányok. Lehet, hogy nem ártott volna, ha valaki elmagyarázza nekik, hogy ezek teljesen ártalmatlan rovarok – talán majd a jövő évi műsorfüzetben lesz szó erről is. Meg volt olyan (nyugalom, nem magyar) isten barma is, aki gázégővel nekiállt égetni a rovarokat, ami azért a tahóság elég magas foka, és nemcsak a keletkező iszonyatos szag miatt. Hálistennek hamar és szép szóval le lehetett beszélni az elmebeteg ötletről. Eszmei értéken vagy félmillió forintban azért csak kárt tett, mert a kérészek védett rovarok.

Én megálltam készíteni pár képet (mobiltelefonnal persze, az volt nálam), majd bementem a szigetre. Aztán tegnap, amikor mosógépbe akartam rakni az akkor épp rajtam lévő rövid ujjú hőtűrő pufajkát, kipakoltam a zsebeit – és ez jött ki belőle. Ennyi kérész repült bele úgy, hogy észre sem vettem. A híd talaját viszont több centi vastag rétegben borították.

 

Poloskák

Az utóbbi két-három évben a fővárost (is) boldogító poloskainvázió a Szigetet sem kerülte el, pedig még messze nem jártunk ezen kedves (egyébként közelről, főleg nagyítóval, csak az esztétikájukat nézve egészen szép, csak a szaguk ne lenne annyira kellemetlen és orrfacsaró, meg ne akarnának a lakásba bejutni mindenáron és minden parányi résen át) rovarok főszezonjánál, de – főleg a Civil falu mellett elhaladó út Duna felőli oldalán – néhány pultnál tízesével voltak, mindenki nagy örömére.

Por

Volt. Rengeteg.

Már pénteken azt jegyeztem fel, hogy iszonyatosan nagy a por, locsolni kellene. Pedig akkor még igazán tombolós bulik sem voltak, csak ide-oda mászkáló emberek, arra pedig lehetett számítani, hogy ennyien lesznek (és számítottak is – más területen). Nem tudom miért nem jutott eszébe senkinek a locsolás egész héten, de nem jutott, vagy ha mégis, akkor az csak tizedmilliméteres áztatásra volt elég, és kb. 3 perc alatt száradt fel. Egyedül a Nagyszínpad előtti terület egy részén lehetett egyszer locsolás nyomait észrevenni, igaz, ott annyira locsoltak, hogy tócsákban állt a víz még este 11 után is.

Vagy ott robbant fel a locsolókocsi? Az összes? Egyszerre?

Az idén párakapuk is igen szerény számban voltak, viszont hétfő este valakinek nagyon eredeti ötlete támadt, és a Nagyszínpad és az A38 közötti úton egy slagból porlasztva a vizet locsolta az arra járókat. Innen is köszi, a hőségben nem esett rosszul.

Sör

Volt. Rengeteg.

Na jó, a rengeteg csak a mennyiségre igaz, a választékra kevésbé, de most a Dreher sem csak a sima világossal volt kint (700 Ft/korsó áron), hanem néhány helyen tripla komlós, nyári komlós meg IPA is kapható volt, valamivel drágábban. Meg persze Arany Ászok a csónakházban 500-ért. A Nagyszínpad előtti tér egyik oldalán volt külön Dreher kocsma is, de a sör ott sem volt jobb, mint a többinél. Igaz, rosszabb sem.

Volt viszont Pilsner Urquell 800-ért, ami a szigetes árszínvonalat tekintve egészen tisztességesnek volt mondható. Igaz, csak egyetlen helyen, a VIP bejáratához közel voltak jelen. Ennek ellenére csak a nagyszínpados koncertek idején állt előttük sor. Ami persze nem baj, legalábbis a sörhöz jutni kívánók (pl. én) szemszögéből.

 Bor

Volt. Rengeteg (helyen, a korábbi évekhez képest).

Azt ígérték előzetesen, hogy a Borfalu idén nagyobb lesz, mint a korábbi években volt. Hát nem lett, a terület ugyanakkora, a bódék száma kevesebb, és az út túloldalán lévő Hordó is megszűnt, ahol remek macifröccsöket lehetett venni. Igaz, most már szinte minden kocsmában mértek bort is a Sziget területén, meglehetősen drágán, az ihatóság határán ingadozó minőségű borokat 450 Ft/deci áron (csak azért nem írok olyasmiket, hogy hordómosó, mert nem akarok megsérteni senkit). Tekintetbe véve azt is, hogy a pofátlanság egyik csúcsát jelentő módon az előállítási áron literenként kb. 2 forintba (1 köbméter, azaz 1000 liter víz kb. 600 Ft, a szén-dioxid árával legyünk nagyvonalúak) kerülő szódavizet 70 Ft/deci áron (azaz kb. 35 000 százalékos árréssel) mérték, így egy nagyfröccs (nagyjából a korsó sör alkohol-egyenértéke) 1000 Ft alatt alig volt megúszható, az ugyanennyi bort, de több szódát tartalmazó viceházmester meg már az 1100-at is túllépte. Voltak persze jobb borok is, természetesen a tisztességesnél jóval magasabb áron. A Borfalu dekorációja viszont nem lett rossz, a sok egymás mellé rakott mosógépdob Lois Viktor szellemét és Felhőmosó nevű kompozícióját idézte, de érdekes volt a szintén az ő munkásságát eszembe juttató fémskorpió is.

Azt is többször feljegyeztem a hét folyamán, hogy éjfél után alig valamivel viszont már vagy csak egy-két bódé volt nyitva, vagy olykor egy sem, szóval a régen népszerű borfalu, ahol annak idején sokszor hajnalig beszélgettünk meg zenélgettünk, volt ugyan, volt, de mégsem volt. Pedig itt még le is lehetett volna ülni, ami más helyekről nemigen mondható el. Viszont itt legalább nem bömbölt a tuc-tuc, mint kb. mindenhol máshol. Ami máris jelentős előnynek könyvelhető el.

A DiVino több helyen is megjelent (és kiszorított a Borhálót kivéve szinte minden más korábbi boros helyet, pl. a Borházat is), az olcsó bor náluk jelentett még úgy-ahogy iható minőséget. A városban ennyiért azért ők is jobbat mérnek.

Viszont vagy 20 év óta először nem volt a Szigeten a Hilltop, ami annak idején éveken át egyértelműen a Sziget legjobb helye volt, padokkal és asztalokkal, leüléssel, ismerősökkel és ismeretlenekkel való társalgási lehetőséggel, nagy beszélgetésekkel, többek közt olyan nevezetességekkel is, mint Török Gábor – már akkor is neves – politológus vagy épp az akkori női vízilabda- és kézilabda-válogatott erősségei (neveket nem írnék, mert hátha nem ihattak volna hivatalosan). Lerészegedésről szó sem volt.

Amikor még pálinkát is mérhettek (csak törkölyt persze, az van (kipréselt) szőlőből, a szőlőpálinka meg akkoriban még nem volt divat), az ott dolgozó (akkor épp) nénik 400 Ft-ért a 4 cent helyett a műanyag poharat csurig töltve jó fél decinyit adtak, miközben máshol a Rézangyal pálinkának csak nagy jóindulattal nevezhető förtelmeit mérték 900–1000 Ft-os áron.

De a bort is egészen emberi áron adták, amíg nem lett annak is szabott ára, mint a többi italnak (eleinte, mivel csak ők mértek bort, nem volt, maguk szabhatták, és ahelyett, hogy kihasználták volna a monopóliumukat, a tisztességes árképzést tűzték a zászlajukra), amikor meg lett, akkor azért az árért adtak jó minőséget, amiért mások lőrét, kiemelkedően a legjobb ár-érték arányt produkálva a Szigeten az összes helyet tekintve. A literes műanyag palackot is ők találták ki – mármint szigetes szinten, fel azért nem ők találták nyilván –, hogy ha valaki hosszabb túrára indul távolabbi színpadokhoz, akkor magával tudja vinni a fröccsét biztonságosan, hogy koncert közben se lökjék ki a kezéből (és amíg kötelező nem lett árazni, náluk a fröccshöz ingyen volt a szóda, mint minden tisztességes helyen a világon, még ott is, ahol a tisztán szódavíz egyébként pénzbe kerül).

Szóval Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, vagyis inkább Benedek, aki idén már úgysem lett volna, mert tavaly a Sziget után kilépett, Gergő, aki már tavaly sem volt, pedig eltökélt terve volt, hogy a 25. Szigeten (ami tavaly volt) engem is befog pultozni, Detti, Adri, Adrián s valahány név a naptárba’, hiányoztatok. Remélem, azért majd összefutunk valahol.

Pálinka

Biztosan volt, nem éltem vele.

Egy szóra vissza még a Rézangyalra: ugyan tényleg elévülhetetlenül sokat tettek azért, hogy a magyar pálinkát megismerjék a külföldiek, mert erőszakosan benyomultak mindenhova, minden fesztiválra – köztük egyik elsőként a Szigetre– és szabadtéri szórakozóhelyre meg romkocsmába, viszont ugyanilyen elévülhetetlen bűnük az is, hogy elhitették az emberekkel, hogy az az élesztő-mellékízű, a fene tudja, honnan összevásárolt akármikből összekutyult lötty a pálinka, amit ők árulnak. Pedig nem. Nagyon nem.

Hálistennek ma azért már lehet kapni tényleg jó pálinkákat is. Csak nem náluk. Ja, idén a pálinkaár 1250 Ft/4 cl-ről indult, ami ahhoz képest szintén őrülten sok, hogy 4500 Ft-ért egy liter (25-ször 4 cl) ennél jobb pálinkát lehet venni, néha még boltban is.

 

Helyszínek

Az információs pult mellett elhaladva jutott eszembe, hogy az elmúlt 25 évben mindennek változott a helye ilyen vagy olyan mértékben a Szigeten, még a Nagyszínpadnak is, ez az egyetlen, ami a kezdetektől ugyanott van (illetve emlékeim szerint 1994-től, mert az első Szigeten nem volt, szükség sem volt rá, mivel 2 színpad volt összesen: egyik a domb aljában, másik meg kint a Sziget végén, nagyjából a mostani sportfalu – vagy mi – helyén).

Színpadok

Azért szeretem a színpadok új neveit, mert olyan szép hosszúak a sok szponzor miatt, hogy alig férnek el a műsorfüzetben. Ízlelgessük csak egy kicsit: Mastercard színpad by A38 (magyar neve nincs is), Európa színpad presented by Ibis, Petőfi Rádió – Telekom Volt Fesztivál színpad, Budapest Park Tribute színpad by Dorko… Hát nem szépek? Ennyire le kell menni kutyába? De tényleg…

Nagyszínpad

Eltűnt a két oldalról a Sziget embléma (logó), a színpad két oldalát és a színpad feletti részt egy nyolc részből álló LED-fal alkotja, amire bármit ki lehet vetíteni. Nem láttam túl sokat az egy hét alatt, de erről legkevésbé a színpad tehet.

A38 sátor

Végre megint egy értelmes ötlet: az A38 sátornál megszüntették a „bejárat csak a sátor végén, kijárat csak oldalt” ökörséget, és szabadon lehetett ki-be járni.

Ez jó.

Ezzel együtt viszont eltűntek azok a biztonságiak is, azaz sikerült átesni jó magyar lovasnép-szokás szerint a ló túlsó oldalára. Ők ugyanis ügyeltek arra is korábban, hogy ne lehessen dohányozni a sátorban, amire most senki, és ezzel rengetegen vissza is éltek. Ilyenekre azért nem ártana odafigyelni a jövőben, ugyanis ha jól tudom, a sátor továbbra is zárt térnek minősül, kb. mint egy kocsma, ahol kinyitják az ajtókat-ablakokat. És Magyarországon az ilyenekben is tilos dohányozni. Hála istennek, teszem hozzá én, mint nemdohányzó.

Vasárnapra egyébként a sátorban már egész komoly penészesszéna-szag terjengett, gondolom, a sátor alatt rohadó fűtől, és ez az egész hátralevő időben megmaradt.

 Afro-latin színpad

Az tetszett benne, hogy az ember bármelyik nap bármely szakában haladt el mellette, mindig tök ugyanaz a zene szólt, ugyanaz a ritmus, esetleg más volt a szöveg meg kissé a zene hangszerelése. Azt hiszem, valaki egyszer írt egy reggae-számot, és azóta mindenki ugyanazt ismétli, csak időnként más szöveget írnak rá.

Utcaszínház

Ha jól emlékszem, a beköltözős napon láttam őket, először kissé zavarosnak tűnt az egész, de aztán egészen megtetszett ez az alpintechnikával és a falra vetítéssel dolgozó társulat és műsora, voltak benne nagyszerű látványötletek, és persze nagyon ügyes artisták, gondolom, nem kis erő és felkészültség kell ezekhez a mutatványokhoz, hogy a függőleges falon imitálják azt, még ha a derekukra kötött kötél segítségével is, mintha a vízszintes talajon járnának vagy épp futnának, és a mezőn futásnál pl. ahogy haladtak, úgy gázolták le a falra vetített füvet. Le a kalappal!

Kocsmák

A Nagyszínpaddal szemben a rendezői jobb oldalon egymás mellett helyezkedett el az Unicum, a Zen bár (hogy abban mi a zen, hogy alkoholt mérnek, és részegen/beállva táncolnak nagyon vacak technózenére, azt egyszer elmondhatná valaki) és a Budapest Park színpada, mindegyik iszonyatos hangerővel, mintha egymást akarná túlüvölteni, nyomja a tuc-tucot, óriási versenyben a ki tud szarabb zenét szolgáltatni címért, és ha az ember „jó helyre” állt, egyszerre hallhatta mind a hármat.

De általánosan elmondható a Szigeten, hogy minden kocsmapultból bömbölt a „zene” bárhol, szerintem sokszor a Nagyszínpad nem szólt akkora hangerővel, mint ezek, legyenek bár a buszfordulóban, a Világzenei színpad egykori helyén, a Nagyszínpaddal szemben vagy annak oldalánál, pocsékabbnál pocsékabb zajokkal szennyezve a légteret, borzasztó hangosan. Lehet, hogy ezt, mármint hogy az egymás melletti kocsmák – vagy akár általában a kocsmák – mekkora hangerőt használhassanak, nem ártana azért valamennyire szabályozni. Valószínűleg jót tenne az emberek általános közérzetének, még talán azokénak is, akik szeretik ezt a „zenét”. A többiekének meg kimondottan.

Igaz, a Budapest Park néha adott valami rockzeneszerűséget is, bár ők meg többnyire ugyanazokat a bevált 25–30 (sőt, 40) éves számokat tolják, kísérletező kedv és bátorság nulla, csakis azt, ami már legalább 10 éve befutott, újat senki nem mer felvállalni/bemutatni, de olyat sem, ami ugyan régi és jó, csak nem a rádiókban vagy más rockdiszkókban rojtosra játszott zene. Pedig hát valamikor egy csomó zenekart a DJ-k dobtak be a köztudatba, és tettek híressé.

Hát, nem a magyar DJ-k voltak.

Zajszint

Nem tudom már, mi jót kereshettem 9-én éjfél után alig valamivel a Szentlélek téren (biztosan nem azt, hogy nulla óra kettő perckor a Forever Younggal indítsam a napot, kedves hallgatóink), de feljegyeztem, hogy oda bizony elég jól kihallatszik a Sziget zenéje, pedig még meglehetős autóforgalom is volt, ami elnyomhatta volna. Lakásban, főleg a hőség miatt nyitott ablaknál ez az egymásba kavarodó többféle tuc-tuc, amit időnként egy-egy hülyébb, magát jaj, de jó fejnek gondoló (nem, pont az ellenkezője igaz, remélem, még idejében szólok), a saját hangjába szerelmes fél- vagy teljesen részeg DJ ráadásul megpróbál még túl is harsogni, kimondottan zavaró lehet, egy egész héten át főleg. Ilyenkor jó, hogy nem Óbudán lakom.

(Ugyanitt jegyeztem fel azt is, hogy a 0 óra 4 perckor induló HÉV a Sziget felé valahogy épp kimaradt. Szóval remek menetrendeket gyártott a BKK vagy a MÁV, nem tudom, ez épp kihez tartozik, de minek, ha úgysem tartották be. Azt egyébként is többször tapasztaltam, hogy a HÉV-járatsűrítés sokszor csak papíron létezett, a valóságban nem, a Szigetet kiszolgáló buszok és villamosok járatsűrítése meg még papíron sem. Lásd még: Tömegközlekedés.)

Csónakház

Aki nem kártyával akart fizetni, vagy esetleg olcsóbban akart kajához-piához jutni, az ide ment. Viszont az itt dolgozók is éltek a kereslet-kínálat piaci törvényével, és míg a Sziget előtt (a beköltözéskor is) 100 Ft volt a csípős csirkeszárny darabja (semmivel sem rosszabb, mint a KFC-ben), a Sziget idején már 150 Ft-ra emelték a taksát. Sőt, a beköltözős napon egyik utolsó vendégként miután megettem a megvett mennyiséget, és kértem még néhányat, azt már nem is engedte kifizetni a pultos hölgy, mondván, hogy úgyis ki kéne dobnia. Nem ellenkeztem.

Repülőgépek

A (liszt)ferihegyi leszállóirány általában a Sziget fölött húzódik, és a repülőgépek a magyar emberek (és országunk rátermett vezetői, lásd még Sargentini-jelentés) iránti tisztelet kifejezéseképpen egész héten úgy szálltak le, hogy a magyar nemzeti színeket mutatták közben, a bal szárnyon piros, középen fehér, a jobb szárnyon zöld lámpával. Nemcsak a magyar gépek, hanem mind. Távolodóban ez még inkább pont a magyar nemzeti színeket adja ki.

;-)

Aldi

Német cég, szigetes magyarra lefordítva: isten áldása. A többi nyelven meg ennek megfelelője.

Tisztességes árak, jó minőség (kajában is), és egy csomó nagyon hasznos cucc (nem élelmiszer), közte számos olyan is, amiket a városi áruházaikban valamiért nem láttam még (mini fogkrém, mini borotvahab, kicsire összetekerhető, viszonylag olcsó hálózsák, jó minőségű füldugó), de ott sem lenne butaság, ha tartanák ezeket.

Igaz, mindig tömeg volt előtte, de mivel beállítottak egy csomó kasszát, gyorsan haladt a sor. Profi munka, minden elismerésem. Több kellene belőle a következő Szigetekre.

Kézfertőtlenítő

Beharangozták, hogy sok vécéblokknál lesz, és volt is.

Két napig.

Utána tönkrement az adagolójuk, és el lettek távolítva. Mindenhonnan. Cserébe a legtöbb kézmosóhelyen szappan sem volt, sem folyékony, sem másmilyen, de legalább a félautomata csapok úgy voltak beállítva, hogy vagy a megnyomásuk után csak 1 másodpercig folyt a víz (pl. VIP-mosdók), vagy úgy, hogy percekig. A két véglet közötti állást valahogy nem sikerült eltalálni a szakembereknek.

De legalább az Aldiban volt mini kézfertőtlenítő is, emberi áron.

Ami tetszett: több helyre kitettek a helyes kézmosás 6 lépését ismertető molinót is. Mindig tanul az ember, nem is gondoltam volna, hogy több mint 50 éve nem szabványkövetően mosok kezet, remélem, jól a fejembe véstem, és majd igyekszem odafigyelni a jövőben, hogy eztán szabályosan, helyes kéztartással tegyem, ne csak úgy tessék-lássék, ösztönösen, ahogy esik, úgy puffan, mint eddig. (Vagy elintézem azzal, hogy ekkora baromságot rég láttam, bárkinek az ötlete volt is.)

Vécék

Szerencsére Toi-Toi-okból jóval kevesebb volt, mint korábban (ahol voltak, ott már messziről érezni lehetet a bűzüket, már a beköltözős napon is – a Sziget valahogy a kezdetektől spórol a szagtalanító vegyszerrel, pedig létezik), kulturáltabb vécéblokkok lettek kihelyezve nagyon sokfelé. (A kijáratnál – még belül – lévő vécéket kimondottan jó ötletnek tartom, hátha valakinek ott villan be a gondolat, hogy amit itt fogyasztott, mégsem vinné inkább haza, és legalább nem a Szigeten kívüli zöldterületen szabadul meg tőle.)

Már csak olyanokra kellett volna megoldást találni, hogy pl. a Nagyszínpad backstage-e mögött vezető útnál ne zárják le az út felét a vécéblokkal, mert bár vécékre szükség van, de ha ez az út áteresztőképességét a felére csökkenti, akkor talán valahol máshol kellene helyet keresni neki (vagy esetleg több helyre helyezni el helyenként kevesebb vécét a mostani, kevés helyen sok vécé megoldással szemben). Most egyébként is jóval kevesebb volt az ugyan csak a férfiak számára megoldást jelentő három beállós piszoár, pedig talán a környezet kímélése érdekében nem ártott volna több belőlük (merthogy így mindenki ott hugyozott, ahol épp eszébe jutott), meg azért valamennyire csak tehermentesítik ezek a normál angolvécéket is. Amelyek egyébként annyira szűk kabinokkal voltak kiépítve, hogy a macska nem tudott bennük megfordulni. És akadtak azért nálam szélesebbek is szép számmal a fesztiválon.

Ráadásul amíg arra nagyon felügyeltek, hogy a VIP-részbe a bejáratnak csak az egyik oldalán lehessen bemenni, és csak a másik oldalon kijönni – tök mindegy, hogy az egyik oldalon tumultus volt és százméteres sor, a másikon meg senki (ebben azért lehet, hogy nem ártana kissé rugalmasabbnak lenni) –, azzal a kutya nem törődött, hogy a VIP-rész oldalfalát több százan hugyozzák közben környes-körül. Mindennap. Legalább a fentebb említett és itt-ott azért látható álló piszoárokat felállíthattak volna itt is, mert így volt, hogy egymás mellett, összefüggő sorban 15-en is könnyítettek magukon egyszerre, sőt, a kukák takarásában egyes lányok is. Merthogy valami isteni ötlettel lezárták a VIP melletti, 25 éven át útként működő területet, úgyhogy a fél világot meg kellett kerülnie annak, aki a Nagyszínpad előtti térről a Sziget másik oldala (Világzenei színpad, Csónakház stb.) felé akart menni, és vécéket is csak jó messzire állítottak fel onnan. Nem volt ez igazán átgondolva.

Tömeg és haladás

Újra meg újra bebizonyosodik, hogy a Sziget nem bír el százezer embert, a következő években csökkenteni kellene a létszámot, mert ez az embermennyiség már elviselhetetlen

A telt házas Szigetben főleg az tetszik, hogy a tömeg a leszedált ökörcsorda tempójában és rendezettségével mozog bárhonnan bárhova, és mivel az utak nem ennyi emberre lettek méretezve, megkerülni sem lehet őket, ha netán gyorsabban szeretnél haladni. Király!

Az orosz nyelvtudás haszna

Ukránok

A korábbi évekhez képest meglepően sok volt az orosz és ukrán látogató a Szigeten.

Három ukrán fiatallal mindjárt az első (azaz a beköltözős) napon összeakadtam, már nem is emlékszem, miként elegyedtünk beszélgetésbe a Sziget túlvégén (egykor Dalmát Pince, ma nem tudom mi), Tajsza és Gyima kifejezetten örült neki, hogy egy helybeli tud oroszul, Lera (azaz Valerija) eleinte meglehetősen barátságtalanul állt az ügyhöz (ennek oka lehet az is, hogy kicsit magas volt már a Malligán-foka), de aztán mikor hallotta, hogy tényleg beszélek oroszul, ő is sokkal barátságosabbá vált, egy fél óra közös iszogatás után már úgy váltunk el, hogy reméljük, találkozunk még. Erre a következő héten nem került sor, és azóta sem. De még élünk, és ki tudja, mit hoz a sors.

Oroszok

A másik ilyen eset az volt, amikor valamelyik kajásbódénál néhány orosz srác csipkelődött angolul a kiszolgáló lánnyal, akit – egyedül lévén, és mivel sem ő, sem a vendégei valószínűleg nem túl magas szintű angoltudással voltak megáldva – kissé már kezdtek maguk alá gyűrni az események, amikor a hős hattyúlovagot még Csülöknél is jobban álcázva egyszemélyes felmentő seregként megjelentem a színen. Megkérdeztem a srácokat, hogy miben tudnék esetleg segíteni. Ekkor átváltottak oroszra, hogy ők nem is beszélnek angolul, mondtam, hogy nem baj, én beszélek oroszul. Első pillanatban kb. olyan meglepetten néztek rám, mintha legalábbis maga Lenin elvtárs látogatott volna el közéjük a feltámadás után, aztán pár mondat beszélgetés után megkínáltak egy sörrel. A pultos lány pedig ezután egész héten mindig odaköszönt, ha arra jártam.

És jó volt látni azt is, hogy háború ide, a Krím elvétele oda, idén az ukrán Onuka koncertjén (ami egyébként meglepően jó volt, bár nem az én műfajom) például az oroszok és ukránok remekül elbeszélgettek és barátkoztak egymással.

Angolok

Aki az angoltudását fejleszteni ment ki a Szigetre, örülhetett, mert most rengeteg angol volt kint, és nemcsak a fiatalabb korosztályból, én jó pár magamkorabelivel beszéltem, párokkal és nagyobb csoportokkal is. Jól érezték magukat, örültek a magyar boroknak, és még a Dreher sört is elfogadhatónak tartották, hiába no, az angoloknál nem tombol sem a bor-, sem a sörkultúra. (Mit mondjunk egy olyan országról, ahol valami szénsavmentes keserű izét neveznek sörnek, és azt is melegen isszák?)

Sziget útlevél

Ebben a formában totál fölösleges pénzkidobás és környezetkárosítás, már ha a papírja elkészítéséhez kivágott fákat is tekintetbe vesszük. Teljes mértékben használhatatlan bármire a hangyabetűivel, a több helyen sötét alapra nyomott sötét szövegszínnel (ugyebár az események többsége sötétedés után van), ráadásul a térkép is kicsi és teljesen logikátlan, betűrendben vannak ugyan a helyek a jelmagyarázatban, de a számozás teljesen összevissza történt, vagy legalábbis én nem bírtam rájönni, miért került egymás mellé a 45, 49, 52, 60, és miért jóval messzebbre ezektől, a Sziget másik oldalára a 46, 47, 54 stb., vagy a 71-hez képest szintén a túloldalra a 73, a sor hosszan folytatható. Nem csoda, hogy sokszor álltak többen tanácstalanul a kihelyezett térképek előtt is.

Ha már mindenképp kell valami papíralapú kiadvány (és kell, mert azért nem mindenki okostelefonozik még, a külföldiek közül sem), lehet, hogy érdemes lenne visszatérni a régi A5-ös méretű (Pesti Est) formátumra, az legalább használható(bb) volt.

Sziget app

Tök jó, hogy van ilyen, csak még arra nem jöttem rá, hogy mire.

Azt ugyan megmutatja, hogy mikor melyik színpadon milyen műsor zajlik (már amikor, mert volt, amikor nem mutatta). És megmutatja azt is, hogy hol van az a színpad a Sziget térképén.

Azt viszont nem mutatja meg, hogy te hol vagy, ahogyan azt sem, hogy hogyan jutsz el onnan az adott színpadig, ami azért alap lenne. Vagy bárhonnan az adott színpadig, ami szintén. Úgyhogy ez így még félmegoldásnak is csak félmegoldás, ha már pénzt öltek bele, gondolom, nem is keveset, akkor akár jót és használhatót is lehetett volna fejleszteni. E téren tényleg példaértékű a BKK Futár, lásd a Tömegközlekedés címszónál.

Újrapohár (repohár)

Környezetvédelem ide, műanyaghulladékok csökkentse oda, továbbra is nagyon ellene vagyok, mert még mindig nem győztek meg, hogy ezt el lehet tisztességesen mosogatni, pont azért, mert műanyag. Ráadásul valami nagyon pocsék minőségű poharakat adtak a Szigeten, erősen sorjás, csiszolatlan, borzasztó éles peremmel, amivel az ember remekül el tudta vágni az ajkát. Nekem is sikerült.

Arról nem is beszélve, hogy a 450 Ft (1,5 euró) betétdíj baromi sok egy műanyag pohárért (lásd még: Kupon).

Kupon

Na, ez nagy biznisz volt. Az újrapoharakat ugyanis nem pénzre váltották be (ezt akár jó ötletnek is nevezhetném, így legalább a Toi-Toiokból, mármint a csészéjükből nem vitték őket vissza a szomjas delikvensek egy-két potyapia reményében), viszont azt már nem érzem egészen tisztességesnek, hogy az utolsó napon sem váltották vissza ezeket, azaz ha akartál, ha nem, fizettél 450 Ft-ot a Szigetnek váltságdíjként. Ez, ha az 565 ezer vendéggel számolunk, és feltételezzük, hogy senki nem vett egynél több poharat a hét folyamán, akkor is több mint 250 millió (negyedmilliárd) forint. És ez csak a pohár. De amúgy is nagyon a foghoz vert garas szigetének tűnt az egész hét (és nemcsak az elmaradt tűzijáték miatt, az nekem pl. pont nem hiányzott, de kb. mindenen a spórolás szándéka látszott, a napi locsolás elmaradásától eddig).

Karszalag

Az idén már lehetett fizetni is vele, bár nekem korábban is volt olyan (VIP-es, lentebb majd még említem) karszalagom, amivel már lehetett. Nekem nem volt vele gondom (túl sokat nem is használtam), de páran panaszkodtak, hogy néhány nap után nem tudtak fizetni vele, szóval lehetne még javítani a megvalósításon, de az ötlet egyébként jó.

Nem jó viszont ez a fogas műanyag bilincs (vagy mi) rajta, ugyanis csak egyik (a meghúzási) irányba mozog, de arra nagyon könnyen, ha beleakad valamibe, akkor is, és utána nem lehet lazítani rajta. Lehet, hogy ehelyett érdemes lenne visszatérni a régi fémbilincses megoldásra, azt ahol összeszorítják, ott marad, nem szorul rá egy idő után vagy egy véletlen mozdulatot követően az ember csuklójára.

A Sziget idei gerappája

Most ezt a lányok hozták, de ők mindjárt két verzióban is: az egyik a szemnek és környékének a becsillámozása volt, a másik a talán holland fonás néven ismert, szorosan a fejhez tapadva befont két oldali varkocs.

Buddhista zuhanyzó

Sajnos, ezt valószínűleg kevesen látták, pedig megérte volna megtekinteni a Honvéd üdülőn is túl ezt a buddhista stílusban berendezett zuhanyozót, japán kúttal, mini japánkerttel, Buddha-szobrokkal, pagodás díszekkel, a tetőre függesztett esernyőkkel, zöld fénnyel megvilágítva. Természetesen külön férfi és női részleggel.

VIP

Vannak ugye a VIP-ek (kiejtve: vip, ahogy tisztességes magyar embernek a HBO is há-bé-ó, ne affektáljunk már, nem vagyunk mi angolok…), akik általam eddig kideríthetetlen privilégiumuknak köszönhetően bejuthatnak a VIP-helyekre, mondjuk a VIP-rész Nagyszínpad felé eső részébe koncertet nézni. Pár éve személyesen Gerendai Karcsitól kaptam VIP-karszalagot egy interjú során, oda nem volt jó, szóval akkor felmerült bennem, hogy ha Gerendai karszalagja nem jó oda, akkor kitől kaphatnék olyat, ami jó? Nem mintha nagyon ott akarnék lebzselni, de egyszer csak megnézném belülről, kb. mint a huszonéves Claudia Schiffer esetében: lehet, hogy örökbe nem kéne, de azért az ember csak szívesen megsimogatná egyszer-kétszer).

Meg vannak a SIP-ek (slightly important person, azaz nem valami fontos személy), akik a SIP-részbe juthatnak be, ide tartoznak az újságírók és egyéb slepp. Köztük magam is.

(Hogy az újságírói passz mire jó, azt már régóta nem tudom, mivel a zenekarokhoz – nem a Nagyszínpadon, a többin akár – sem lehet odajutni vele, ha az ember interjúzna, igazából csak eggyel több karszalag, persze, ebbe a SIP-részbe be lehet vele menni, néha rövidebb a sor a vécé előtt, meg kaphatók a Costes kajái, aki hajlandó megfizetni.)

A VIP-be ma már nem nagyon járnak a sajtó munkatársai, nem járnak a zenészek, de nem nagyon járnak a Sziget dolgozói sem, akik egykor mind megtalálhatók voltak itt. A túlnyomó többséget a jövő reménybeli (aki nem ismerné a szót, annak: wannabe) aranyifjai alkotják, körülöttük az ilyen-olyan úton szerzett vagyonokból részesedni kívánó aranyásólányokkal. Akikkel (mind férfiak, mind nők tekintetében) nem tudom, miről tudnék például beszélgetni, már ha egyáltalán szóba állnának olyasvalakivel, akiből nem néz ki havi pár millió. A jól felépített és megfelelő helyre, megfelelő mellékletekkel benyújtott tender nem az én világom, a pénzbehajtás és a műkörömépítés meg a tökéletes smink felrakása pedig szintén messze esik az érdeklődési körömtől. (Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egykori modell Sütő Enikővel pár éve nagyon jót beszélgettünk ugyanitt, ennek során még azt is elárulta, hogy az első férjét úgy hívták, mint engem.)

Érdekes mindenesetre az is, hogy a több napon is kint lévő Osváth Andrea az olasz pasijával való szakítással a hírekbe keveredés után hogy, hogy nem, megint nem egy CNC-esztergályossal vagy egy szociális munkással jött össze és jelent meg itt, és mit tesz isten, a mostanra tavalyi önmagához képest szépen kikerekedett Demján Zsuzsa sem. Persze, ezek az emberek mind (szakmán, bármelyik szakma legyen is az) kívülállók, de a bankszámla valahol mindig legalább 9 számjegyű, és soha nem 5 alatti számmal kezdődik. Nem irigykedem, velem ellentétben ők bizonyára jól választottak szakmát, vagy talán szakmákat, meg hát láthatóan ügyesek is benne.

A VIP-részen olykor magukat sztárnak képzelő DJ-k a zenét is sok decibellel túlordibálva elégedetlenkednek, ha a közönség nem kiabál/énekel az egójuk elvárásainak megfelelő hangerővel, és tizedszerre is megpróbálják kierőszakolni a népből azt, amit akarnak – hogy valami ökörséget üvöltsenek vele együtt –, sikertelenül persze. Elárulom, hogy mi a probléma, mester: az, hogy egy kalap sza… mócát nem ér, amit csinálsz, és gagyi zenéket játszol. Ezért nem kiabál az úri közönség, ha beleszakadsz, akkor sem. Levitézlettél, már ha volt egyáltalán olyan időszak, amikor valahol jegyeztek. Bár én ezt a zenéidet és a stílusodat hallva erősen kétlem, talán a mucsaröcsögei diszkó mocsárrészeg közönségét meg tudtad mozgatni a 80-as években. Nem igazán értem, miért ilyen öntelt, de zéró zenei ízlésű és tehetségű bithuszárokat kell meghívni a VIP-be zenélni, mikor csinált itt kiváló műsort pl. DJ Dominique pár éve, erősen túlszárnyalva azt az önmagát, akit pl. a Budapest Parkban szokott hozni. És még sorolhatnék pár nevet.

A másik állatfaj az a DJ, aki rockzenék (AC/DC és hasonlók számai) alá kever valami pocsék tuc-tucot (és ráadásul ettől talán még rockernek vagy legalábbis rockzenekedvelőnek is gondolja magát). Nos, az ilyen rockzenegyalázókat simán a bányába küldeném követ törni, és nem lenne utána lelkiismeret-furdalásom. Egy hangyányi sem.

Nem véletlen, hogy a VIP (vagy korábbi nevén Szeparé, még korábbin simán csak back stage), ahol annak idején virradatig volt élet, többnyire hajnal 1 óra táján már kongott az ürességtől, vagy akár be is zárt.

Koncertek

Pár nappal az esemény előtt DJ Paplan bácsival, a Barba Negra és a Track állandó DJ-jével beszélgettünk a Sziget ez évi zenei felhozataláról. Ő annak idején sokat rockdiszkózott kint, amikor még létezett ott Petőfi Csarnok sátor (sőt, létezett egyáltalán Petőfi Csarnok...) – csiliskertem pár növénye még onnan származik, ugyanis a PeCsa-sátornál főztek is, és nem Erős Pistát vittek ki, hanem cserépben igen apró csilit, és akinek kellett, tépett egy paprikát magának; egy cimborám vagányságból bekapott egy egészet, aztán könnyek között vallotta be, hogy ezt nem kellett volna.

Gondoltam, hogy ő szakmájánál fogva talán több zenét hallgat és így több előadót ismer, mint én, de a fellépők többségének a nevét sem hallotta. Megnyugodtam, mert én sem.

Ugyebár több helyen is azt írták az idei felhozatalról, hogy ez minden idők legerősebb fellépőgárdája (csak hogy keressünk már valami magyar szót a line-up helyett, nem annyira szegény azért ez a nyelv) a Szigeten. Erre csak azt tudom mondani, hogy édes drágáim, ez még viccnek is nagyon gyenge. (Azt nem mondom, hogy ne csináljunk Istenből bohócot, mert miért ne csinálnánk, ha megérdemli. Már ha van egyáltalán. De szerintem csak kitaláció.)

Ezeknek a fő fellépőként idehozott embereknek a nevét 20 év múlva a kutya nem fogja ismerni. Viszont az 1994-es EuroWoodstockon itt volt a Jethro Tull, a Byrds, a Blood, Sweat and Tears, Eric Burdon (az Animalsből – számomra A HANG) és zenekara, Alvin Lee és az akkori a Ten Years After, az akkor sajnos már halott Frank Zappa korábbi kísérőzenekara Grandmothers of Invention néven, a Jefferson Starship (egy fiatal, de Grace Slick hangját kiválóan hozó énekesnővel), akik mindegyike ismert volt már 25 évvel korábban, 1969-ben, a woodstocki fesztivál idején is, és újabb (lassan) 25 év elteltével még mindig tudják a zene iránt kicsit is érdeklődők, kik is ők.

És fellépett még rajtuk kívül az épp a csúcson lévő VHK is, meg rajtuk kívül a magyar zenei élet színe-java, itt a programfüzet, lehet szemezgetni.

De még 1996-ban is Iggy Pop, Slash, a Sonic Youth, a Levellers, a Prodigy, a Therapy?, a Stone Roses és az akkoriban Michael Jackson Billie Jean-jének feldolgozásával nagyot menő német The Bates, vagy 1998-ban a Paradise Lost, a Rammstein, Patti Smith, a Green Day, Shane MacGowan and the Pogues és újfent a Therapy?. Azt hiszem, mindkét névsor simán vállalható lenne ma is.

Ehhez képest most? Ugyan már… Minden idők legerősebb? Ne tessen már röhögtetni, kérem szépen…

Seasick Steve

Számomra az idei Sziget messze legjobb koncertje volt ennek a két ősz szakállú vén fószernak a fellépése az A38 sátorban, akik közül a gitáros volt a mi Tengeribeteg Pistánk, vele nagyjából egyívású haverja meg dobolt neki, és tolták együtt a rhythm and blues (a kifejezés 25 évvel ezelőtti értelmében, ma talán blues-rock a műfaj neve), a zydeco és a country keverékéből álló, némi tex-mex beütéssel is fűszerezett zenéjüket, miközben Pista bácsi jókat húzott a gondosan a bal lába mellé helyezett vörösboros flaskából. A gitárheveder beszerzésével nem vesződött sokat, ezt a szerepet minden hangszer esetében egy sima madzag töltötte be. A pasas egyébként ügyesen elterjesztette magáról, hogy az amerikai csavargólétből (ott: hobo) küzdötte fel magát idáig (élete ezen időszakáról nyilatkozta azt, hogy a hobók vándorolnak és munkát keresnek, a csavargók (tramp – NEM trump!) vándorolnak, de nem keresnek munkát, meg vannak a léhűtők (bum – ez a szó az angolban segget is jelent), aki se nem vándorolnak, se nem dolgoznak, és hogy ő mindhárom volt), persze aztán kiderült, hogy mindebből egy szó sem igaz, mivel már a 60-as évektől főleg zenéből élt, de az is igaz, hogy be csak 2007-ben futott be, amerikai létére Angliában (lásd még: Jimi Hedrix), miután 2006-ban szerepelt a BBC szilveszteri műsorában. Ma ugyan már világsztár, de a kinézetüket tekintve simán dobna nekik valami aprót az ember ma is, ha kiülnének az utcasarokra kávézni a dobosával.

Az öreg mosódeszkából és egy négyhúros bendzsó nyakából és fejéből összetákolt (míg a bendzsótesthez hasonló gitárján a nyak szerepét egy vastagabb seprűnyél tölti be, két húrhoz épp elég), illetve rendszámtáblából és hasonlókból készített egyedi kialakítású hangszereit (valamint egy négyhúros bendzsó és egy gitár szerelemgyerekének tűnő hangszert) meg saját faragású, egyébként a hagyományostól kinézetre nem sokban eltérő egyedi gitárjait is felvonultatta (szegény pár éve elhunyt Maurics Andris kezében láttam először ennyire leharcolt-szétfaragott hangszereket a Karabély együttes a Sziget előfutárának számító Nap-Nap fesztiválon, a Pálvölgyi-barlangnál adott koncertjein úgy 1989 tájékán), de a gyári hangszerei – mert olyanok is voltak – is meglehetősen megviseltek voltak, és ahogy láttam, azok mindegyikén sem volt fent mind a hat húr. Ami a mosódeszkából készített gitárt illeti, az ugyan csak egy húrral volt ellátva, mint Schuster Lóri P. Mobil-koncerteken inkább csak mutogatásra és poénkodásra használt basszusgitárja, viszont Seasick Steve ezen rendesen játszott is, persze túl semmiképp nem volt bonyolítva, de azért több mint egy oktávnyit „mozgott” a játék során a hangszeren. Természetesen a koncert fele környékén most is felhívott egy lányt a közönségből a színpadra, hogy neki játsszon el egy lírai dalt (azt én is csak a netről tudom, hogy a szám címe Walkin’ Man), bár a kiválasztott leányzó most nem volt igazán közreműködő a műsorhoz, megszeppenten nézegetett lefelé a színpadról, gondolom, hogy pasiját nem lopják-e el éppen.

Emellett a már tekintetében is huncut vén rosszcsont végig poénkodott, a méltatlanul kis létszámú közönség láttán pl. valami ilyesmit kérdezett:

De kevesen vagytok! Mi van, csak nem a Gorillaz játszik a Nagyszínpadon?

(Az játszott.)

Bár jobban el tudtam volna képzelni ezt a produkciót a paksi Gasztroblues fesztiválon, mint a Szigeten, de tipikusan az a koncert volt, amit szívesen megnéznék még egyszer valahol. Pedig nem vagyok megszállott bluesrajongó. A koncert után valami olyasmi járt a fejemben, hogy na, mégsem volt azért teljesen hiábavaló az idei Sziget sem.

 Lana Del Rey

Ami őt illeti, teljes mértékben egyet tudok érteni Labancz Andi kolléganővel – bár csak egyszer találkoztunk élőben, de biztos nagyon más iskolába jártunk, mint az Index kritikusa, aki az egekig dicsérte a koncertet –, maga volt a dögunalom (minden szám tök egyforma) és depresszió, ha fél óra után nem hagyom ott, ott vágom fel az ereimet helyben, mindezt úgy, hogy nem hordok magamnál éles tárgyakat, valamint hogy azért voltam én már Családi Kripta-koncerten (még a 90-es évek elején) többször is, ahol a hangmérnök játszott el a gondolattal (ugyebár mint Kistamás Lacitól tudjuk, nem pusztítod el önmagad, amíg csak a gondolattal játszol), hogy ha még 10 percig tart a koncert, ott falcol be. Meg voltam a szintén nem a vidám dalairól híres Portishead koncertjén is, de ott legalább volt valami hangulat meg valami zeneszerű izé (na jó, hogy pontos legyek, a Portishead kifejezetten élvezetes, sőt, lehengerlő koncertet adott – hogy miért nevezik triphop együttesnek, máig sem tudom, szerintem nem az –, mert azokban szomorú, depressziós hangulatú dalokban elképesztő ERŐ volt, ami le is jött a színpadról). Itt semmi, még a kivetítés is fekete-fehérben, pont olyan ötlettelen színpadkép, mint amilyenek a dalok, a csaj unott volt, ráadásul végig hamis is, rettenet. Nick Cave-et ugyan kifejezetten búvalbaszottnak tartják mind szöveget, mind zenét illetően, de ehhez a nőhöz képest maga az életvidámság netovábbja.

Persze, nagyon jópofa volt, hogy lement a közönség közé, és mindenkivel szelfizett meg puszilkodott vagy 10 percen át, csak hát ez nem zene. Valamint sajnáltam azt a szegény Gibson Flying V gitárt is, amit a hölgy egy szám erejéig a kezébe vett – valahol a hangszer is ember, és ennél mindenképp jobb sorsot érdemelne (a baj nem a nővel, a zenéjével van), nem ilyen zenékre szánták a gyártói.

Gondolom, az USA-ban csak azért nem vezették be a kivégzés egyik formájaként (az elítélt halálra unja magát) a Lana del Rey-koncertek megtekintését, mert szót emeltek a jogvédők, mivel az már különös kegyetlenség lenne a villamosszékhez és a méreginjekcióhoz képest.

A szombatot fájó szívvel kihagytam, mert bár Mumford meg a fiai érdekeltek volna, de épp akkor volt Pál Utcai Fiúk a Budapest Parkban, és mivel őket idén még nem láttam nagyszínpadon, inkább mellettük döntöttem. Jól tettem, erről írtam is, ehun e. Szóval így a Mumford and Sons is a Pál Utcai Fiúk koncertjét taglaló beszámolóban lett megemlítve. Elég röviden.

Péterfy Bori

Vasárnap voltak a Volt színpadon, sajnos, csak az elejét láttam, arra gondolva, hogy őt meg tudom nézni évente többször, míg a külföldi fellépőket nem. Jó volt, mint mindig, lemezen annyira nem jön be a zenéjük, de élőben Borinak van egy olyan kisugárzása, ami miatt élvezni szoktam a koncertjeiket. Talán csak ezt a Guggoljon le mindenki! bohóckodást kéne már elfelejteni, ahogy persze más zenekaroknak is a térdepeltetést stb. Én hallgatni akarom a zenét, nem tornászni. Azt majd az edzőteremben. Mindennek megvan a maga helye (és ideje, mint A Prédikátor könyvéből tudjuk; nem, nem kapott el semmilyen szekta, nyugi).

King Gizzard and The Lizard Wizard

Már a név alapján gyanakodnom kellett volna, hogy akiknek ennyire erőltetett szójátékra futja csak névként, azok zeneileg sem lehetnek valami nagy ászok. De gyanútlanul besétáltam az A38 sátorba, aztán elsőre azt gondoltam, hogy annyira nem is rosszak, és tök érdekes a két dobosos felállás, meg hát gitárzene, három gitár + basszus. Csak aztán kb. negyedóra múlva már úgy éreztem, hogy még mindig ugyanazt a számot játsszák, bár időnként hangszereket cseréltek a színpadon, de olyan egysíkú volt zeneileg az egész, hogy a sátor pocsék hangosítását is hozzávéve újabb 5 perc után már nem bírtam tovább, annyira ugyanis nem volt jó az az egy szám, hogy ennél tovább hallgassam. Egyetlen dolog írható a javukra: rockzenét játszanak. Olyat, amilyet, de rockot.

Utólag meghallgatva őket a Youtube-on egyébként közel sem annyira szörnyű, mint amilyennek élőben tűnt, bár tényleg baromi hosszú (8–14 perces) számaik vannak, és tényleg eléggé egyformák, annyi zenei ötlet meg nincs bennük, ami ennyi időt kitöltene.

Dua Lipára (!) menekültem, és ott rájöttem, hogy már korábban ezt kellett volna tennem.

Dua Lipa

Bármily meglepő, de Lana del Reyjel szemben Dua Lipa, akiről őszintén szólva azt sem tudtam addig, fiú-e vagy lány, számomra is egészen jó koncertet adott, pedig csak úgy mentem oda, hogy belenézek, egyáltalán lássam már, ki ez, mégiscsak a Nagyszínpadon főműsorszám – hát a zenéje biztosan nem lesz ugyan továbbra sem a kedvencem (vagy ha igen, akkor lőjetek agyon, mert a veszettség egyéb tüneteit is produkálni fogom azt követően kisvártatva), de maga az előadás profi volt, a csaj meg tele energiával, végigpörögte azt a jó 40 percet, amit láttam a műsorából, mert őszintén szólva bár nem úgy terveztem, de ott ragadtam végig. Igaz, a végén a „sikerszám” pont talán a legkevésbé tetszett a műsorból, de amit addig mutatott, az igen, popzene ide vagy oda. Annyira, hogy emiatt a Transglobal Underground műsorából egy percet sem láttam, pedig az volt a terv, hogy belenézek Dua Lipa koncertjébe egy kicsit, aztán átmegyek rájuk a Világzenére, hisz őket ismerem és szeretem. Nem így lett. Vérbeli színpadi előadó a csaj, aki nagyon érzi, mit kell csinálni pár tízezer ember előtt, hogy azok imádják.

Az, hogy mennyire popzene (nagyon), más kérdés, egyáltalán nem az én világom, már csak azt várom, Shakira vagy a despacitós csávó mikor jön majd a Szigetre (bár… ha őszinte akarok lenni, Shakirát igazából megnézném, mert néhány száma kifejezetten tetszik, és abban a nőben is van élet, Luis Fonsit meg – vessetek a mókusok elé! – láttam is tavaly a Parkban, bár azt inkább csak a csajom kedvéért, viszont határozottan jobb volt, mint amire előzetesen számítottam).

A koncert közben az jutott még eszembe, hogy ki az, aki hajlandó 24 ezer Ft-ot kiadni azért, hogy kb. 200–250 méterről láthassa a kedvencét (azaz a színpadon egy bizonytalan foltot), és nyelhesse az (ekkorra már elképesztő) port közben. Merthogy a kivetítősök megint nem voltak a helyzet magaslatán, és összevissza vetítgettek ki mindent, közel sem azt, ami épp lényeges lett volna a színpadon.

Az, hogy a Nagyszínpad a kis hangerő miatt (ismétlő hangfalak ide vagy oda – normál hangerővel kényelmesen lehet beszélgetni tőlük pár méterre – ez még rossz viccnek is elég halovány) évek óta minden koncerten elképesztően rosszul szól, már szinte csak mellékes ezen a listán.

ABBA Slovakia Tribute Band

A nagyszínpados koncert – és a napi első sör, egy Pilsner Urquell beszerzése – után (este 11 óra elmúlt!) pedig átsétáltam a Nagyszínpaddal szemközt elhelyezkedő Budapest Park színpadhoz (hogy miért tették át a jól megszokott régi helyéről, azt valaki elárulhatná – zavarta talán a VIP-eket a rockzene?), hogy megtekintsem az ABBA Slovakia Tribute Band műsorát, mivel szeretem az ABBA zenéjét, sőt, magam is játszottam már ABBA-számot, bár kicsit rockosítva, és mindenkinek ajánlom 2001-ből az A Metal Tribute to ABBA c. albumot, ahol neves metálzenekarok, mint a Therion játszanak ABBA-számokat.

Azaz átsétáltam volna, ha nem lett volna ott több ezres (!) tömeg, de tényleg annyian, hogy a Budapest Parkban (az igaziban) sem vallott volna vele szégyent a zenekar, legalább 5000 ember volt kíváncsi rájuk. Ez azért vicces, mert a Rage Against The Machine-, a Linkin Park-, a Guns’N’Roses-, az AC/DC-, a Metallica és a Rammstein-feldolgozászenekarokra összesen talán ha feleennyi ember volt kíváncsi, ott 400–500 fős közönség gyűlt össze a koncertekre.

Bár maga a buli hangulatos volt (a szlovák Agnetha és Anni-Frid magasságban ugyan elmaradt az eredetitől, de ezt szélességben pótolták), mindenfelé táncoló fiatalokkal és nem annyira fiatalokkal, sajnos, a pocsék hangosítás mellett (lehet persze, hogy a színpad közelében nem volt az, csak nem számítottak ilyen népes közönségre) ekkora távolságból élvezhetetlen volt az előadás, úgyhogy hamar otthagytam, de még visszanéztem (félutambul), és (a háromszoros szóismétlős címek jegyében) a Money, Money, Money, valamint a Gimme, Gimme, Gimme (A Man After Midnight) című dalokat még elkaptam, ahogy azt is, hogy a Summer Night City szólójába Clapton papa Layla-jának szólójából is sikerült bizonyos részeket becsempészni, bár a hangminőséget is figyelembe véve nem tudom, ez szerencse volt-e, vagy inkább sajnálatos (szememből a könny kicsordul).

Jövőre Nagyszínpad!

Värttinä

Az már eléggé a világvége, amikor a Világzenei színpadra is egy rappert hoznak. És méghogy rappert, de ilyet… hát ez bizony elég tragikus volt, sikerült (legalábbis számomra) tönkretenni a Värttinä világzenei műsorát az ötlettel.

A Värttinä együttest – a nevük, mint előző éjjel az éjszakai buszon (a dolog érdekessége, hogy nem a Szigetről, hanem a Budapest Parkból, a PUF koncertjéről hazafelé tartva) egy finn lánytól megtudtam, orsót jelent – egyébként szeretem régről, többször jártak már a Szigeten is, igaz, utoljára évekkel ezelőtt, de ez a Paleface nevű finn (!) rapper nem kellett volna. Nagyon nem. A rap eleve nem zene, hanem mint az angol szó jelentése is mondja, trágár pofázás, és nem tudom, kinek a hülye ötlete volt, hogy ez a testes finn rapper (már a szóösszetétel maga is röhej… rap finnül? Mi jöhet még, orosz, japán vagy francia?) minden számba belebrekegett, az valami szörnyű volt.

Arról nem is beszélve, hogy mennyire lehet komolyan venni valakit, aki ugyan lehet vagy 190 centi, de van rajta vagy 30 kiló háj, főleg derék- és hasmagasságban, és ehhez felvesz egy testre simuló (illetve hát átlagméretre biztos nem simulna, de ekkora hájra igen) fehér pólót, és amikor csöndben van, akkor áll tisztességesen, mint jól nevelt nebuló a tanár előtt, amikor viszont rappelni kezd, akkor berogyaszt és előre dől, ilyen „Jaj, de kell szarnom, hol egy budi, de legalább egy bokor?” testtartásban, mint akinek a kaka már erősen rajzol a gatya alfelére, és ehhez olyan kéztartással hadonászik, mint akinek hirtelen paralízises lett a keze, és az összes ujja valami fura kifacsarodott tartásban merevedett meg.

Amikor a csajok énekeltek, akkor zene volt, amikor ez a csávó belepofázott, akkor meg menten fossá vált az egész. És hát ugye tudjuk, hogy a legfinomabb ételt is el tudja rontani egy egészen pici szardarab is a tányér szélén. Itt ezt láthattuk élőben.

Aki ismer, tudja, hogy kimondottan szeretem a finneket (a népet), de ez iszonyatosan illúzióromboló volt, már legalábbis annak, aki hallotta már a valaha Värttinä-t (izgi ennek a szónak a ragozása magyarul, mert a szóvégi hang ugyan e, de nem olyan, mint a magyarban).

B+, Marton Laci, hogy ezt a produkciót így idehoztad! – gondoltam magamban.

Amsterdam Klezmer Band

Ők is visszatérő vendégek már a Szigeten, a nevük mindent elmond. A zsidók a pénzcsináláson kívül egy dologhoz biztosan értenek: remek zenéket tudnak alkotni, és marhára tudnak mulatni, ez is koncert hangulatos volt. Sok újdonságot nem lehetett várni a műfajtól és a zenekartól sem, de azt igen, hogy végig szórakoztató zenét játszanak, rengeteg zenésszel, vagy 10 fúvóssal, plusz harmonika, nagybőgő, cintányér, időnként páratlan ritmusok, meg most vendégként a Söndörgő együttes néhány tagja. A felhőtlen szórakozáshoz tökéletes. Talán az utolsó számban azt a jazzelést, azt hagyni kellett volna a fenébe, de ettől eltekintve príma volt.

Onuka

A tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál döntőjéről is ismerhető ukrán együttes (a név jelentése magyarul: unoka, ott egy népzenekar kíséretével adtak elő egy dalt) nagyon jó koncertet adott a Világzenei színpadon, idén talán a színpad legjobbját, némi technós/elektrós beütéssel (nekem kicsit talán túl sokkal is) és népzenei elemekkel ötvözött dalokkal, többnyire ukrán nyelven énekelve, három ukrán kocsmát viselő fúvóssal, egy dobos lánnyal, meg egy másikkal, aki valami zajkeltő generátort birizgált, egy multifunkcionális fiúval, aki amellett, hogy elképesztően táncolt, valami nagyméretű lantszerű hangszeren meg elektromos dobokon is játszott, és volt ugye maga az énekes lány, aki maga is izgatott valami zajgenerátort az éneklés mellett.

Mondom mindezt úgy, hogy nem vagyok a technózene híve, és akkor még nagyon enyhén fogalmaztam. De ez kifejezetten tetszett.

Arctic Monkeys

Az utolsó nap nagyjából egyetlen erénye az volt, hogy nem DJ zárta a fesztivált, hanem egy rockzenekar, már ha az Arctic Monkeys annak mondható (soha nem voltam nagy rajongójuk, nem az én zenei világom, persze néhány számukat azért ismerem). De legalább élő zene. Bár a beharangozókban őket is a friss, még nem idejétmúlt zenekarok közé sorolták, azért ők is jóval túl vannak már a csúcson, közel 20 éves együttesről van szó.

És olyan unottan játszott koncertet, mint amit adtak, én még nem láttam a Szigeten 26 év alatt (persze nyilván nem láttam minden szigetes koncertet), nekem rettentő fáradtnak tűnt az egész, nagyon belassult zenékkel, úgyhogy nagyjából fél óra után ott is hagytam.

Ehhez képest meglepett, hogy mikor visszaértem, még mindig fent voltak a színpadon, több mint negyedórát ráhúztak a műsoridőre, és valamikor 23.20 körül fejezték csak be a koncertet. Szóval lehet, hogy ők valójában élvezték ezt a fellépést? Előttem mint hallgató előtt ezt mindenesetre nagyon ügyesen titkolták. Elbizonytalanodtam.

Love Revolution

Vagyis A szeretet (vagy a szerelem?) forradalma. Hát nem is tudom… Volt ugye 49 éve a Summer of Love, azaz A szerelem nyara (bár olvastam már úgy is, hogy Szerelmes nyár... – az illető angoltudását inkább nem minősíteném), lehet, hogy erre próbálna hajazni. Idén a Szigeten sok mindent láttam, de olyasmit, ami különösebben a szeretet forradalmára utalt volna, pont nemigen. Lehet, hogy azért, mert a Summer of Love sem előre meghirdetett program volt, hanem csak spontán alakult úgy, és utólag kezdték így nevezni?

Az első Szigeteken, akkor még sokkal jobban jelen volt a szeretet és a szerelem, minden értelemben (ahogy a woodstockiban is), ott a biztonságiak voltak inkább ünneprontó szerepkörben, mostanára velük nincs különösebb baj, a szeretettel annál inkább. Illetve baj nincs vele, csak nincs. Talán itt-ott még foltokban.

Tömegközlekedés

Ami azt illeti, a Sziget tömegközlekedése minden kritikán aluli volt.

Az rendben, hogy a HÉV éjszaka is járt a Filatorigátig (de eleve miért csak addig – hát az Óbuda északi részén, Csillaghegyen és Békáson lakók már szart érnek?), de mondjuk aki nem a HÉV vonalán lakik, és a 923-as éjszakait vette volna igénybe, azt (jaj, hogy is volt olyan szépen megfogalmazva abban az afgán fiatalemberes cikkben?) akkora orális szex elviselésére kényszerítette (sajnos, nem az élvezeti oldalról) a Sziget-BKV-BKK trió, hogy míg él, emlegeti. Az ugyanis tudható volt, hogy telt házas napokon van kint a dolgozókkal együtt nagyjából 100 ezer ember, ebből mondjuk 45–50 ezer városban alvó, annak valahogy haza kellene jutnia, és egy átlag csuklós buszra felfér kissé tömörítve mondjuk 250 fő, még ha a tömeg 4/5-ét elviszi a HÉV, akkor is marad 10 ezer ember, ami kb. 40 busz. Ehhez képest mennyi ment? Félóránként egy, éjféltől hajnal fél 5-ig az mondjuk 10, azaz tíz. Próbáljunk már felpréselni 1000 embert egy buszra… A megoldás tök egyszerű lett volna, sűríteni a buszjáratot legalább tízpercenkéntire, és ha nem is kényelmesen, de mindenki felfér.

Így a Bogdáni útnál és utána az amúgy is hering üzemmódú buszra szinte senki, még erőteljes felszólítások ellenére sem. Már nekem kellett szót emelnem, hogy emberek, basszátok meg, tömörüljetek már kicsit (igen, én voltam az a fasz, aki próbálta rávenni az embereket, hogy ugyan engedjék már fel azokat is, akik lent várakoznak, mert a következő busz fél óra múlva jön, és te sem örülnél, ha neked kellene megint ennyit várnod lent). Pedig köztudottan nem vagyok egy John Connor-alkat, aki bármiféle lázadás élére állna, vagy akár csak részt venne ilyesmiben, inkább a türelmes birka áll közelebb hozzám, ugyebár a név kötelez, mert hát a zerge is minek a közeli rokona? Na ugye! (Kedves Terminátor, remélem, ezt olvasod, és anyámat békén hagyod, ha visszajössz a jövőből, különben úgy rúglak seggbe, hogy még a sokadik utódaid csipjei is hibásak lesznek.)

Ami azt illeti, emberségből csúfosan megbuktunk, kedves Szigetre járó hazai és külföldi barátaim. A híres magyar vendégszeretet egy óriási humbug, üres lufi, lehet, hogy volt ilyen valaha, de ami ezt a mai szláv-germán-olasz-akármilyen keveréket illeti, amelyik ma Magyarországon él és magyarnak vallja magát, főleg annak a budapesti összekotyvasztott hányadát, hát felejtsük ezt el gyorsan. Itt csupa önző fasz él, ez derült ki hamar. És nem egyetlen éjszaka tapasztalatáról beszélek.

Szóval nagyon fel vagyok háborodva e miatt a szervezés miatt, kedves mindenki, akit illet. A Sziget részéről is, merthogy illett volna erről is tárgyalni a BKV/BKK-val, nemcsak a HÉV-ről.

Érdekes, hogy vidéki fesztiválon képesek az emberek megtenni (kérés nélkül!), hogy ha nagy a tömeg, egymás ölébe ülnek (az ördögkatlanos cikkben írtam erről), egy ilyen BKV-buszon ez kb. 60–80 plusz férőhely lenne. Beszélgettünk az Ördögkatlanban arról, hogy egy ilyen fesztiválon kiderül, milyen normálisak is tudnak lenni az emberek. Én már akkor (a Sziget előtt nagyjából egy héttel) is azon a véleményen voltam, hogy ez nem így van: az ilyen kisfesztiválokra azok járnak, akik Budapesten is normálisan viselkednek, akik évközben is tahók, azok meg maradnak Pesten.

És valamit kezdeni kellene a pofátlan taxisokkal is, mert amennyire tudom, buszmegállóban taxi sem várakozhat, ehhez képest a Kaszásdűlőn sokszor a busz sem tudott beállni a hiénák miatt. Kedves rendőrség, nem kellene esetleg önöknek tenniük valamit a szabályok betartatása érdekében ahelyett, hogy azokat cseszegetik, akik hajnalban a teljesen néptelen Szentendrei úton nem a 300 méterre lévő zebrán, jó nagyot kerülve akarnak átkelni?

Bár nem közvetlen Sziget, de BKV/BKK. A Nagykörúton épp túrják az utat, a 4-es – 6-os csak a 32-esek teréig jár. Ahol már várja a megállóban a pótlóbusz. És amint a villamos beáll a megállóba, a busz indul. Nem várja meg az utasokat, hogy átérjenek, hanem elhúz üresen. Ez vajon mi, ha nem az utasok szándékos szívatása, kedves BKV/BKK? És nem, nem egyedi eset, többször előfordult.

És hogy ne csak negatív hangok legyenek, említsük meg a BKK Futárt.

Ez mindenképpen azon nagyon kevés állami beruházás egyikének tekinthető, ami ugyan marha drága volt, de legalább tényleg tökéletesen használható arra, amire szánták. Amikor először használtam, és láttam, hogy teljesen jól működik, meg is kérdeztem magamban: biztosan nem lesz ebből valakinek baja?

És jöjjön akkor a MÁV is, mert ugye a HÉV egy ideje már oda tartozik (vagy a fene tudja, MÁV-HÉV Zrt.).

A Szigetről ugye nemcsak haza kell jutni, hanem oda ki is.

Én néhányszor a Batthyány térről próbáltam HÉV-vel, nos, az minden volt, csak jó értelemben vett maradandó élmény nem.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy állomáson nulla a szellőzés, és ha nem lenne ott senki, akkor is szauna lenne nyáron, de így, hogy van ott vagy 500 ember, van vagy 50 fok is. Nem tudom hogy erre nem vonatkozik-e valami szellőztetéssel kapcsolatos előírás, de ha igen, akkor erős a gyanúm, hogy azt nem tartják be.

Ami magát a közlekedést illeti, az volt a hírverés, hogy sűrítik a járatokat a Sziget egy hete alatt – hát ez minden valószínűség szerint elmaradt.

Ezenkívül voltak olyan anomáliák, hogy az indulási időpontban még bent sem volt az állomáson a szerelvény, jó 3 perccel később érkezett csak meg (persze, a szigetezők miatt, de azért erre lehetett számítani, már a 26. Szigetet éljük, nem az elsőt – régen mindig volt bent legalább egy várakozó szerelvény ilyenkor), másrészt a vezető még ekkor is kedélyesen eltársalgott valakivel, és 7 perc késéssel indult csak el.

Másnap viszont pontosan indult. Annyira, hogy azoknak az orra előtt csapta be az ajtót, aki a metróról futva épp odaértek volna. Nos, ha előző nap a 7 perc késés gond nélkül belefért, akkor lehet, hogy most sem szakadt volna le az ég és omlik össze a MÁV, ha vár még 1 vagy 2 percet, és hagyja, hogy felszálljanak az akkor odaérők. Pláne hogy a következő HÉV megint több mint 5 perc késéssel indult csak. Megint csak az emberség, illetve annak hiánya, ugye.

Árak, ételek, italok

– Tennék a kártyára 10 000 Ft-ot.

A konténerben a lány rám néz furán.

– Csak elfogy egy hét alatt magyarázkodom.

– Egy hét? Te viccelsz? kérdezte.

Érdekes, hogy míg a sörárak alig valamivel magasabbak a városbelieknél, addig a többi ital már jelentősen (20–25% körül), az ételek árai viszont a csúcsmagasságú pofátlanságot is messze túlszárnyalják, 2000 Ft alatt szinte semmi nem kapható, mondjuk egy gírosz 1800 Ft, az a legalja minőség és mennyiség, amit a városban a Pizza King képvisel, csak ők 500 Ft-ért adják, úgy még elfogadható, hogy minimális és íztelen a hús, és olyan, amilyen a zöldség (bár amit a Szigeten adtak, attól jó érzésű Pizza King-es még 500 Ft-ért is elszégyellné magát, mind a minőséget, mind a mennyiséget tekintve). Amikor az árat (barátian) megemlítettem az egyik gíroszosnak, annyit mondott rá, hogy a Forma-1-en meg 3000 Ft volt. Frappáns válasz.

De minden kajára elmondható ugyanez, az 1500 Ft-os adag sült krumplira (Amszterdamban a belga sült krumpli nevű majonézes izé nem kerül ennyibe, és jóval nagyobb adagot adnak) vagy az 1500 Ft-os lángosra is (igaz, az már a sajtos-tejfölös volt, városban 600 Ft körül, és az már nem piacon van). Egy hamburger vagy hot-dog 1800–2000 Ft között.

Az ember azt gondolná, hogy ha már megkérik az árát, legalább a mennyiség tisztességes, meg a minőség elér valami elfogadható szintet, de nem. Ami a mennyiséget illeti, azt talán a gyerekfejnyi bucikra lehet elmondani, amibe egyébként féltenyérnyi húst raktak, és ezt adták hamburgerként. Régen voltak kint tisztességes ételek (thai, indiai stb. konyha) is, elfogadható árakon (olcsót azért nem mondanék ezekre sem), ez mára megszűnt. Ráadásul egy szelet kenyérért van pofájuk elkérni 200 Ft-ot (egy egész kiló kenyér árát, arról ne fantáziáljunk, hogy nem a legolcsóbb Auchan-kenyeret adnák), már ahol van kenyér egyáltalán, mert egy csomó helyen nincs is, pl. a csilis babhoz vagy a sült húsokhoz egyáltalán nincs. Mintha ezek a szolgáltatók most először vezettek volna életükben bármilyen konyhát.

Utolsó napi Szigetre indulás

Jön a hidegfront, mondja a meteurológia, de az ablakon kitekintve is erősen esőre áll az idő, szürke, kócos felhők jönnek, nem kopognak, nem köszönnek, illetve már itt is vannak.

És mikor már itt álltam glédában (nem, igazából nincsen glédám, ezt csak úgy mondom, mert jó fellengzősen hangzik, valójában rövidnadrágban meg rövid ujjú ingben álltam), és már léptem volna ki az ajtón, leszakadt az ég. Reméltem, hogy azért 1–2 órán belül eláll, és akkor csak kimegyek utolsó nap is, bár amiket fényképezni szerettem volna még világosban, azoknak fuccs, így jár az ember, ha nem viszi ki magával a gépet a többi napon, és az utolsóra vár (a mobiltelefon meg nem olyan minőség, na; a legjobb sem).

Aztán szerencsém volt, hamar elállt, vagy legalábbis nem esett már nagyon, úgyhogy kimentem, fentebb írtam is róla.

Ideális pár (Szigeten kívül)

Igazából semmi köze a Szigethez, csak annyi, hogy odafelé menet láttam őket egyik nap az 1-es villamoson (kép). Kéz a kézben, a másik kézben mobiltelefon, és mindketten abban vannak elmerülve.

Valami ilyesmire gondolhatott az F.O. System, amikor azt a két sort írta, hogy Egy néma sikoltás, ami belőlem tör elő / Én még menekülnék, de nincs bennem elég erő.

Nos, ilyenkor adok hálát istennek/a pártnak/Marxnak-Engelsnek/Leninnek/Kádárnak (apámnak-anyámnak), hogy nem most vagyok fiatal, és hogy amikor az voltam, még nem volt mobiltelefon, pláne nem okostelefon, úgyhogy inkább egymással foglalkoztunk az aktuális csajommal. Már ha volt éppen; többször nem volt, mint volt, nehéz idők voltak, ha azt vesszük, erre igazából pont megoldás lett volna a mobil, legalábbis részmegoldás, lásd még telefonszámcsere – akkor a többségnek nem volt telefonszáma, még vonalas sem, a levelezés meg… hát, nem az igazi. Bár… mióta van (nemrég, és ezt pont Szigetnek köszönhetem, mármint azt, hogy egyáltalán van, majd egyszer elmesélem), azóta időnként azt látom benne, hogy ott van valami név meg telefonszám, amit pár hete elkértem, de akiről azt sem tudom már, ki, és miért kellene felhívnom, szóval egyértelműen bennem van a hiba. Ha bénázásból lenne mesterképzés, tanszéket nyithatnék az egyetemen.

 A jövő álomszigete

Az egyik napon azt álmodtam, hogy csinálnak egy olyan Szigetet, ahová naponta maximum 50 ezer embert engednek be, a jegyek 70%-át fenntartják a magyaroknak (mint focimeccseknél a hazai csapatnak), és csak rockzenekarokat hívnak meg, akár jóval kisebb költségvetésből is, lehet, hogy a mostani nyereséget még az is hozná, hogy nem kéne közel 9 milliárdot ráfordítani, az holtbiztos.

Aztán felébredtem.

 

Sziget 2018

 

 

Szólj hozzá!


A  Rage Against The Machine már nem létezik, de Tom Morello a Budapest Parkba jön

A Rage Against The Machine már nem létezik, de Tom...

Noha, a Rage Against The Machine már nem jutott el Magyarországra és már feltehetően nem is fog, legendás gitárosa, Tom Morello viszont hamarosan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa jövőre az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Így nyaral a Balaton-parton a Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaan

Az anarchia helyett humorral lázadó, éppen 45 éves brit punk ikon, a Toy Dolls, a még kerekebb, négy évtizedet ünneplő Stratovarius a finn powermetal színeiben, és honfitársaik, az északi kocsmabulik hangulatát metalmuzsikába hajtogató Korpiklaani csapata is tiszteletét teszi Alsóőrsön, a Tábor Fesztiválon.

Budapesten lép fel a szörnymetál csapat, akikről teret neveztek el Finnországban

A Lordi legfrissebb, Screem Writers Guild című lemezét mutatja be március 23-án a Barba Negrában.
Új koncertek