Zorán, Presser Gábor, Kern András, Bródy János, Budapest Bár – újabb fellépőket jelentett be a Művészetek Völgye

2024/02/13  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Művészetek Völgye Fesztivál idén július 19. és 28. között vár mindenkit Kapolcsra, Taliándörögdre és Vigántpetendre, ahol a most bejelentett előadókon túl már biztosan velünk lesz még a Panoráma Színpadon fellépő 30Y, a Bëlga, Beton.Hofi, az Elefánt, a Parno Graszt, a Platon Karataev és a Punnany Massif is.

Zorán, Presser Gábor, Kern András, Bródy János, Budapest Bár – újabb fellépőket jelentett be a Művészetek Völgye

Igazi legendákkal találkozhat a közönség idén nyáron is a vigántpetendi Cirque du Tókertben, ahol a csillagok fénye alatt, a természet ölelésében élvezhetik a koncerteket. Tavalyi nagysikerű völgyes debütálása után idén ismét felcsendülnek Zorán slágerei Kern András Te majd kézen fogsz… című estjével érkezik Falusi Mariannal, Dés László pedig Básti Juli, Tóth Vera és Wunderlich József társaságában lép majd színpadra.

A Budapest Bár is igazi sztárparádéval készül a Völgyre, hiszen Kiss Tibor, Németh Juci, Rutkai Bori, Keleti András, Mező Misi és Tóth Vera is velük tart majd. Bródy János életműve esszenciáját mutatja majd a legkorábbi dalaitól a legújabbakig, míg a Csík zenekar ezúttal Presser Gáborral kiegészülve hozza slágereit.

A Művészetek Völgye az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ahol a könnyűzenétől kezdve a jazzen és a világzenén át a komolyzenéig mindenféle műfaj rajongója megtalálhatja számítását, ahogy az irodalomkedvelő, családi programokra vágyó, vagy éppen színházba járó közönség is. A fesztiválon két helyszínen, a Színház Színpadon és a Színház Színpad Templomban a látogatók minden nap más és más előadásokat nézhetnek meg Taliándörögdön, az ország különböző társulatainak előadásában.

A Vígszínház a Szélvész után is szép vagy monodrámával érkezik, az Orlai Produkciótól a Múvilávot láthatják majd a fesztiválozók Trokán Nóra és Klem Viktor főszereplésével, valamint a Dante: Pokol című darabot Gyabronka József előadásában. Az Art-Színtér az Ő meg Ő című darabját mutatja be a Völgyben Kerényi Miklós Máté, Szendy Szilvi és Gombos Judit szereplésével. A Nézőművészeti Kft. a Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén előadással a Delta Produkció pedig Szabó Győző és Rezes Judit Loveshake című színházi duettjével érkezik.

A Kálloy-Kálid-Gáspár trió a S.Ö.R. (Shakespeare Összes Rövidítve) sikerén felbuzdulva ezúttal a G.Ö.R.CS.-öt (Gondviselő Összes Regéi és Cselekedetei) viszi színpadra. A Frissfotó Produkció színeiben Ónodi Esztert és Juhász Gábort hallhatja majd a közönség, a Film-zene című előadással. A Carson Coma zenéje is megelevenedik a színházban Gáspár András, illetve az ÁSZ Drámaiskola A szérum című darabjában.

A Művészetek Völgye a Cirque du Tókert és a Színház Színpad, valamint a Színház Színpad Templom újonnan bejelentett programjai mellett a POKET zsebkönyvek udvara irodalmi előadásáiból is kínál ízelítőt. A Vecsei H. Miklós és csapata által megálmodott vigántpetendi helyszínen olyan, gyakran zenés irodalmi műsorokkal készülnek a fesztiválozóknak, mint a Füst a szemében című Cseh Tamás-est, ahol Vecsei H. Miklós Szabó Balázzsal lép majd fel, vagy Kollár-Klemencz László önálló estje. Wunderlich József és Bach Kata itt mutatja be a POKET versantalógiákból készült új, zenés darabját, de visszatér a Kártyajáték is Beck Zolival. Sokak kedvence, A kis herceg Csorba Lócival és Vecsei H. Miklóssal elevenedik meg.

 

Megvannak a Művészetek Völgye 2024 első fellépői

 

A mohácsi busójárás lenyomta a Coldplayt és a Szigetet is

Művészetek Völgye, Zorán, Presser Gábor, Kern András, Bródy János, Budapest Bár, színház, cirkusz

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek