A legnépszerűbb dalaikat dobják a közösbe a zenekarok az UNICEF segélykoncerten

2019/04/30  ·   Jószolgálat   ·  Labancz Andrea

Június 16-án a Budapest Parkban nyolc közkedvelt hazai zenekar ad koncertet, melynek teljes bevételét az UNICEF kapja, rajtuk keresztül pedig a hátrányos helyzetben élő gyermekek. Az eseményen fellép Caramel, a Supernem, a Magna Cum Laude, a Punnany Massif, a Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana, a Lóci játszik és a Parno Graszt.

 Photo by Dazzle Jam from Pexels

Az UNICEF hosszú-hosszú évek óta – Magyarországon pontosan 1975 a dátum - munkálkodik azon, hogy a szegény sorban élő gyermekeknek esélyt adjon egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb és persze egészségesebb élethez. Ehhez viszont nagy szükség van a civil adományokra, hisz csak akkor működik egy ilyen jellegű szerveződés, ha a közösség is részt vállal benne a maga módján.

A koncert időpontjának kiválasztását sem bízták a véletlere, ugyanis június 16. hivatalosan a nemzetközi Apák Napja. Ezzel is ráirányítva a figyelmet arra a tényre, hogy a legideálisabb egy gyermek számára, ha nem csak anyuka van mellette, hanem egy komplett, szerető család, aminek az apa ugyanolyan fontos és nélkülözhetetlen tagja.

Segélykoncert lévén evidens, hogy a fellépők nulla forint gázsival gazdagodnak a végén, de csatlakozik hozzájuk a Budapest Park is, hisz tekintettel az esemény jellegére a helyszínt is ingyen biztosították. A repertoár természetesen minden fellépőnél a legnépszerűbb dalokat fogja tartalmazni, de meglepetésekkel is készülnek, amiről egyelőre még semmit nem árultak el. Gyanítható, hogy lesznek közösen előadott slágerek is.

Budapest Park, koncert, UNICEF, 2019, Caramel, Supernem, Magna Cum Laude, Punnany Massif, Bagossy Brothers Company, Blahalouisiana, Lóci játszik, Parno Graszt

 

 

Szólj hozzá!


Boldogság, gyere a SopronFestre!

Boldogság, gyere a SopronFestre!

Bár kevés – nagyjából egy sem – fesztivál telik el boldogtalanságban, most a téma hangsúlyosan fog bekerülni a SopronFeszt vezérlő elvei...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

New Orleans egy estére Budapestre költözik

Április 16-án Magyarországon is bemutatja legújabb lemezét a The Hot 8 Brass Band. A harmincéves fúvószenekar hiphop és funk stílusokkal táncoltat, miközben megidézi szülővárosuk, New Orleans legautentikusabb dzsesszhangzását is.

A Szimplában volt egy görbe estéjük... – a magyar kalandok áprilisban folytatódnak

Április 5-én újra Budapesten lép fel a brit indie világot megidéző, azt szörfrockkal vegyítő The Vices. A srácok már nem ismeretlenek itthon: játszottak a Sziget Fesztiválon, két éve a Dürer Kertben, tavaly pedig a Budapest Parkban. A holland banda ezúttal ismét a Dürer Kert kistermében táncoltat meg mindenkit új lemezével.
Új koncertek