Be vagy oltva? Akkor bemehetsz a fesztiválra!

2020/11/13  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

A Player magazin szúrta ki a Billboard cikkét, amelyben a Ticketmaster festi le a jövő amerikai koncert- és fesztiválképét. 2021-ben a jelen tervek szerint csak akkor tud majd valaki tömegrendezvényre menni, ha bizonyítani tudja, hogy Covid-oltást kapott vagy negatív tesztje van az elmúlt 72 órából.

 Be vagy oltva? Akkor bemehetsz a koncertre, fesztiválra...

Kezdetben volt a borúlátás, miszerint kétséges, hogy 2021-ben lesznek koncertek, fesztiválok: a járványügyi szakemberek szerint ugyanis nagyon nehezen, vagy soha nem fog ez a vírus kikotródni az életünkből, és rajtunk már isten a nyájimmunitás sem segít, mert ez a rohadék képes többször fertőzni, annyi hullámban jön, amennyiben nem szégyelli. Először a legendás Glastonbury alapítója-főszervezője kongatta meg a jövő nyári szezon miatt a harangokat, de a magyar szakemberekben sem teng túl az optimizmus.

Most az van, hogy feltűntek az alagút végén a különböző gyógyszergyárak és felröppentették a koronavírus elleni vakcina megvalósulásának lehetőségét. Azt most hagyjuk, mert bazira nem értünk hozzá, hogy ennyi idő alatt miként lesz biztonságos a dolog: reméljük, pontosan tudják, mit csinálnak.

A Player szerint Amerikában már egy olyan rendszeren dolgoznak, ami már a jegyvásárláskor jelzi, ha valaki nincs beoltva, ami megint felvet egy bizonyos "Nagy Testvér-problematikát", de most vagy koncertre, fesztiválra akarunk menni, vagy nem.

"Mivel akár egy évvel előre is megvehetünk jegyeket, ezért nagy valószínűséggel a rendszer magát a vásárlást még engedélyezni fogja, de a helyszínre belépést már nem" – írja a portál a sajtóértesülésre hivatkozva.

Ez az egész pont olyan, mint a péntek 13., ami van van: sokak örülnek neki, mások baljós jelnek látják. De azt látni kell, semmi sem lesz olyan, mint volt, és csakúgy, mint mindenért mostanában, nagyobb árat kell majd fizetnünk a koncerteken való részvétel lehetőségéért is. És nem csak pénzben.

 

Tényleg le lehet tesztelni egy fesztivál komplett közönségét – ráadásul háromszor?

 

Visszatér a Kistehén!

 

Vajon fognak az emberek jövőre koncertekre járni?

 

 

 

covid, tesztelés, tömegrendezvények, vakcina, oltás, USA

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek