Az utóbbi 5 évben összesen nem voltam annyi Európa Kiadó-koncerten, mint most 3 hónap alatt. Igaz, persze, az első Menyhárt Jenő 60. születésnapi koncertjeként volt meghirdetve, de nem volt titok, hogy gyakorlatilag az is Európa Kiadó lesz, vendégekkel (és talán egyesek által hiányolt vendégekkel, de hát ilyen ez a popszakma), majdnem napra pontosan 3 hónappal ezen koncert előtt, oda korai rajongóként illett elmenni. Nem is volt rossz, írtunk róla.
Aztán volt egy ingyenkoncert a Lánchíd pesti hídfőjénél (a Pontoon 3. születésnapján, ha már születésnapi koncertek), amire ismerősök hívtak, ezúton is köszi, különben nem is tudtam volna róla. Aztán egy sem volt ott közülük (összesen ha voltunk 300-an) – bánhatják, mert kifejezetten jó koncert volt, ami engem illet, számomra az utóbbi nem tudom, hány év legjobbja, és megint megállapítottam magamban, nem először már, hogy ez a zene jobban megél kisebb színpadokon, klubszinten.
Most meg szerettem volna megnézni újra, milyen az együttes nagyobb színpadon, nem jubileumi műsorral.
Úgy látszik, az esővel nincs szerencséje az Európa Kiadónak. Volt (vagyis lett volna) ugye a fent említett május eleji koncertjük a Pontoonon, amit eső miatt el kellett napolni, aztán az elnapolt koncert annyiból szerencsés volt, hogy a befejezése után nagyjából 20 perccel kezdett csak el esni (már épp elpakolta a zenekar a cájgot), de akkor kiadósan (bocs, nem szójátéknak szántam), hajnalig, most meg a Dürer szabadterére szervezett koncertet be kellett vinni a nagyterembe, mert eléggé esőre állt a barométer (semmi köze sem a baromhoz, sem az éterhez), és nyolc óra tájban vagy fél órát esett is (én szerencsésen megáztam a koncertre tartva, de hát úgy voltam vele, hogy majd megszáradok, ha sokáig élek, ha meg nem, hát legfeljebb vizesen temetnek el, akkor már úgysem ez lesz a legnagyobb bajom). Igaz, a koncert kezdetére pont elállt, és utána hajnalig nem hullott egy csöpp sem, de ezt még a meteurológia (lásd még: érzem a vizeletemen) sem tudta volna megmondani délután.
Szóval a koncert bekerült a Dürer nagytermébe, ami azért volt jó (nem, nem volt jó), mert a pára kintről valahogy bejutott a terembe, a hűs levegő viszont nem, úgyhogy egy szolid gőzfürdős klíma fogadta a zenekart és a közönséget, és a helyzet később az izzadó tömeg miatt csak romlott, ezt a koncert közepe táján Jenő is megjegyezte, persze a zenészeknek annyival még rosszabb, hogy egyrészt mozognak az előadás közben, másrészt erős reflektorok ontják rájuk a fény mellett a meleget is (talán az ajtók kinyitása segített volna, legfeljebb a közvetlen a bejárat előtti 1 méter helyett a lépcsők alján kellett volna ellenőrizni a jegyeket; nem kérek pénzt az ötletért, teljesen ingyen ajánlom fel társadalmi hasznosításra; belépőjegyeket, örökbérletet elfogadok).
A koncert a Popzenével vette kezdetét, majd az együttes egyik legelső és egyben a zenekarnévvel egyező száma (Jenő külön ki szokta hangsúlyozni, hogy nekik nem dalaik, hanem számaik vannak), az Európa Kiadó következett. Ezután mondtam is a barátaimnak, akikkel együtt dorbézoltunk, hogy na jó, ez volt a csúcs, mehetünk is haza. Sajnos, mint később kiderült, ezt eltaláltam, de azért maradtunk (különben nem derült volna ki).
A következő percekben ugyanis az új (mihez képest persze, hiszen már ezek is lassan 8 évesek) számoké lett a terep (a páncélosoké meg a pázsit), és hát egy Smirgli és Virsli (azért nagybetű mindkettő, mert mint a dal szövegéből kiderül, két emberről, valószínűleg azok becenevéről van szó) egy Európa Kiadó után hihetetlenül erős kontraszt tud lenni, mondjuk mintha én kipattannék a színpadra Al DiMeola után gitározni, főleg ha akusztikus gitárral. Szóval erőset zuhant a zene színvonala, és bár később előkerültek még a tarsolyból régi számok (Ez a város, Jó lesz, Megalázó, durva szerelem, sajnos, a már bevett új szöveggel) meg félig régiek (Küldj egy jelet, sajnos, abból a korszakból a kedvencem, a Toporzékolok ezúttal nem volt) meg félig újak (Ha ő nem bánja – ez egy szimpla reggae az idén január elején elhunyt Hegedűs Péter, azaz Peter Ogi tollából, kivételesen tetszik –, Itt kísértünk (ezt meg mindig is utáltam, mivel zenének nem zene, de rapkedvelő ismerőseim szerint rapnek sem rap) Tengerpart, Vigyázz, ha angyal), de többé már nem lett ugyanaz, mint az erős kezdés után volt.
Barátaim egy része hiányolta a Romolj meg-et is. Én nem, bár régi szám, de ez nekem valahogy nem tetszik mégsem, talán 2 vagy 3 ilyen van abból a korszakból, az Elmúlik szintén ezek közé tartozik.
Örvendetes dolog viszont, hogy néhány évtized után – úgy tűnik – újra tartósan műsorra tűzték az Ezt nem szerettem című számot, amely csak azért nem merült mára teljesen a feledés homályába, mert a Sex-E-PIL a '80-as évek közepe táján felvette a repertoárjába, miután az Európa Kiadó rövid kísérletezés után letett róla, ugyanis Jenő nem tartotta elég jó számnak. (Ez, mármint hogy egyik együttes játssza a másik számait, egyáltalán nem volt szokatlan akkoriban, ráadásul ezen együttesek tagjai nagyrészt baráti, de legalábbis haveri kapcsolatban álltak egymással, sőt, esetenként játszottak is egymás zenekaraiban vagy ezen zenekarok tagjaival közös egyéb együttesekben, akár csak alkalmanként is – pl. az Ági és a Fiúkban egy időben zenélt együtt az Európa Kiadó-s Dönci és a Sex-E-PIL-es Kocsis Tamás, mindketten gitáron, az egyik ilyen rádays fellépésük életem talán legjobb Ági-koncertje volt –, nem volt olyan kiterjedt az alternatív zenei színtér kis hazánkban). Az talán elfogadható, hogy nem egészen illett volna a Kiadó akkori műsorába, de az semmiképpen, hogy ne lenne jó szám, az utóbbi években alkotottakhoz képest pedig egyenesen kiemelkedő. Amellett azért is szerencsésnek tartom, hogy újra játsszák, mert így, két gitárral és billentyűvel sokkal szebben szól, mint a Sex-E-PIL puritán, egy gitár, dob, basszusgitár hangszerelésben előadott változatában.
Persze Jenő a szám előtt most is megkérdezte, hogy ki járt a Bercsényibe meg a Kassákba, majd hozzátette, hogy persze, mindenki (pedig alig néhányan jelentkeztek, gondolom, a közönség jelentős hányada már csak az életkoránál fogva sem tehette meg). Akkor jöjjön most egy kis kitérő, elmesélem ez engem érintő részt.
Tizenévesen volt szerencsém a Kassák klubban (mikor utoljára jártam arra pár éve, épp könyvtárként funkcionált – így múlik el a világ dicsősége) és a Bercsényiben is látni őt és zenekarait. Járni nem jártam egyik helyre sem, mivel előbb Budapesttől 180 km-re (néha több) vidéki középiskolás, majd közvetlenül ezt követően, 18 évesen a fővárostól 100 km-re katona voltam ebben az időszakban, így eleinte a kollégiumban szerettek volna többet látni (ha meg ott voltunk, ránk se néztek) – akkor szombaton még iskola volt, jó esetben is szombat délután lehetett koncertre bumlizni, naná, hogy autóstoppal, néha akár nevelőtanári engedély nélkül is, pedig a koncertmániát kivéve tök rendes és visszahúzódó srác voltam, de tényleg –, később a néphadsereg helyi vezetői érezték úgy, hogy ahhoz, hogy a haza védelmében, a fogukat megveszekedetten ránk fenő olasz vagy osztrák (vagy ne adj isten mindkétféle) hegyivadászok (jelzem, hegyivadász, az Alföld közepén, ami olyan lapos, mint a tükörszoft teniszütő lapja, a vakondtúrás ott már hegy) leküzdéséhez a taktikai fölény megszerzése terén felbecsülhetetlen fontosságú falevélsöprés és hasonló tevékenységek terén kellő gyakorlatot szerezzek, hogy mikor üt az óra, flottul menjen, nagyobb szükség van rám hétvégente helyben a laktanyában, mint Budapesten mindenféle underground koncerteken.
Sosem tartottam magam igazán katonás alkatnak, és ez talán az egyetlen olyan véleményem volt, amellyel a néphadsereg helyi vezetése is maradéktalanul egyetértett (meg talán nem is voltam kimondottan szabálykövető, ha értelmetlen, az ép ésszel homlokegyenest szembemenő szabályokról volt szó), és hamar tudatták is, hogy ők sem tartanak annak (de azért szívélyesen marasztaltak; na jó, annyira talán nem szívélyesen, de ellenállhatatlanul). Sajnos, mivel ők voltak hatalmi pozícióban, jellemzően én húztam a rövidebbet, leginkább mindenféle laktanyafogság, helybenjárás (ez nem helyszűkében végzett menetgyakorlatot jelentett, hanem azt, hogy nem engedtek haza) és hasonlók formájában (fogdára azért csak őrszolgálatosként kerültem, fenyítettként nem). Hej, régi szép idők! De hagyjuk is a nosztalgiát.
Ezek ellenére néhányszor azért voltam ezeken a helyeken (meg más egyetemi klubokban is, Ráday, Martos stb.). Viszont sajnos, ezt a számot annak idején sosem hallottam a Kiadó előadásában, pedig mindenképpen érdekelne egy olyan felvétel, ha létezik, ahol ezt Dönci és Másik János játssza. És ez semmiképp nem a Kiadó jelenlegi zenészeinek lekicsinylését jelenti, mert Bujdosó Jánost például az ország jelenlegi egyik legjobb gitárosának tartom, és ez a vélemény már jóval azelőtt kikristályosodott bennem, hogy az Európa Kiadóba került volna, de a többiek is kiváló, máshol már bizonyított zenészek.
Visszatérve a koncertre, természetesen a legújabb számok közül is elhangzott néhány, köztük a Mindenki egyenlő, amely még mindig tetszik, bár a Stranglers hatását (némi Golden Brown és kicsit több No More Heroes) továbbra is érzem rajta.
A koncert végén pedig a közönség bátrabb része is színpadra lett szólítva egy kis közös táncra és a Bon-si-bon á cappella formában előadott basszuskíséretének (bon-bon, bon-bon-szi-bon-bon, annyira nem bonyolult) eléneklésre, majd a koncert lezárásaként elhangzott még a Mocskos idők. Idő talán lett volna még rá (legalábbis a kiírt időkeretbe még belefért volna), de ráadás ezúttal nem volt.
Bár úgy tűnhet, hogy csak én fanyalgok, de a koncert azon barátaimnak sem tetszett igazán (említettem őket fentebb), akik a tavalyi Dürer-kertes bulit az egekig dicsérték (és nem gyakoroltam nyomást rájuk, teljesen maguktól mondták többször is a koncert alatt). Én azon nem voltam ott, szóval nem tudom, mennyire van igazuk azt a koncertet illetően, a mostanit illetően teljesen egyetértettem. Ráadásul ők is főleg a régebbi számokat hiányolták már koncert közben is (többek közt a 3 Judit, 4 Zsuzsát is, amelyet pár éve újra felvettek, meg a Fiatal magyarokat, ami szerintük tavaly szintén volt, bár talán egy Nincs sok időd és egy Várna sem tenne rosszat a színvonalnak, gondolom, a Kiss Laci által írt Lehet (hogy neked jó ez a harc) egyéb okok miatt nem fér a műsorba).
Egyik egykori főiskolai csoporttársam (én vittem a bűn útjára, mert én mutattam meg neki az Európa Kiadót a '80-as évek elején, elsőként az Ez a város című számot, mai napig emlékszem a reakcióira) pedig azzal jött oda hozzám koncert közben, hogy „Figyelj, ha írsz erről a koncertről, írd már meg, hogy az nem igazán jó dolog, hogy a zenekar ugyan láthatóan marha jól érzi magát a színpadon, de le sem szarják a közönséget.”
Hát, Gáborom, megírtam.
Annak ellenére, hogy azt már akkor is mondtam, hogy egyrészt ezzel nem értek egyet, mert a zenekar azért zenél, hogy a zenészek jól érezzék magukat (tudhatná, ő is zenélt – na jó, dobolt – valaha), ha a közönségnek is tetszik, az csak külön jó, másrészt meg Jenő amúgy is mindig azt hangoztatja, hogy az Európa Kiadó nem az a zenekar, amelyik beleszólást enged a dolgaiba. A közönség részéről legalábbis biztosan nem, de lenne rá egy söröm, hogy a zenekar többi tagja részéről sem sokat. Számomra az újabb számokon is az érződik, hogy míg régen (úgy értem, régen) az Európa Kiadó egy többé-kevésbé demokratikus zenekar volt (vagy ez volt a látszat), ahol mindenkinek volt beleszólása a dolgok menetébe, ma már inkább csak Menyhárt Jenő és kísérőzenekara. Kívülről legalábbis erősen úgy tűnik.
A koncert egyébként kiválóan szólt, pedig nem is Bana Robi keverte (hacsak dús hosszú hajat nem növesztett a kopasz fejére pár hét alatt, mióta utoljára láttam), aki évtizedek óta végzi ezt a nem kis felelősséggel járó tevékenységet.
Nem tartozik szorosan a koncerthez (lazán is alig), de a hely részéről nagy butaságnak tartom, hogy a koncertteremben csak folyó bort mérnek, minőségi nincs, és sörből is csak az alapverziót csapolják – így aki kicsit igényesebb arra, hogy mit visz be a szervezetbe, olykor kénytelen kihagyni néhány számot. A lenti pulthoz való sétát nem említem, az jót tesz az egészségnek, meg friss levegőt (illetve passzív fogyasztóként ingyendohányt) is szívhat is még mellé a válogatós alkoholista.
Európa Kiadó, Dürer-kert
Szólj hozzá!