Üzenetek a múltból – palack helyett lemezen

2019/12/22  ·   Lemezbemutató   ·  Zerge

Pár hete kaptam egy meghívót Hegedűs Pisti kollégámtól, akivel valaha a Rockinform című lapnál ettük a rockzenei újságírók keserű kenyerét, igaz, nem egy időben, mert mire ő érkezett, én már a Fiksz rádióban hajhásztam az olcsó népszerűséget, de azért vannak közös pontok.

Fotó: Szép lányok, ne sírjatok! (1970.)

Bár az eltelt évek alatt ő rockzenei szakíróvá avanzsált (jó pár rockzenével/zenekarral foglalkozó könyve megjelent, nekem ez valahogy kimaradt eddig, bár biztatni néhányan biztattak rá, de nem éreztem még az ellenállhatatlan késztetést, a leküzdhetetlen vágyat és az íráshoz szükséges mérhetetlen szabadidő-tengert, talán majd egyszer, ha úgy ébredek, a '80-as és '90-es évek alterjáról, bár erősen kopnak az emlékek, úgyhogy lehet, hogy mégsem), de remélem, nem sértődik meg, ha simán csak lekollégázom. Tőle és a kiadótól is elnézést, hogy csak ennyi idő múlva jelenik meg ez a cikk, de mint a mondás is tartja, lassú munkához idő kell. Nagyon lassúhoz sok idő.

A meghívó apropója az volt, hogy novemberben három album is megjelent a régi idők zenéiből hagyományos mikrobarázdás hanglemezen, amely egyesek szerint bakelit, mások szerint vinyl – ezzel kapcsolatban a sajtótájékoztatón is kerekedett némi vita a kiadó dr. Kovács László (ő maga az egyszemélyes Moiras Records) és a megjelent zenészek között –, valójában egyik sem, de nem is ez a lényeg.

 

Most akkor bakelit vagy vinyl?

A lényeg az, hogy olyan ritkaságok kerülhetnek a gyűjtők polcaira (meg ha van még hagyományos lemezjátszójuk, akkor annak a tányérjára), amelyet évtizedekkel ezelőtt kellett volna kiadni, de akkor nemet mondott rá a Hanglemezgyár (mivel egy volt belőle, jogos a nagy H) valamelyik fura ura. Nagy bizniszre valószínűleg nem számít a kiadó, ugyanis 300 (háromszáz) számozott példányban jelennek meg az egyes kiadványok.

Akiknek nincs hagyományos lemezjátszójuk, azok így jártak, mivel CD-n nem jelennek meg egyelőre az anyagok (bár később talán majd igen, legalábbis ezt a választ kaptam a kérdésemre), igaz, mint a jelen lévő zenészek panaszolták, már a CD sem járja, mindenki mp3-at hallgat, pen drive-ról (magyar nevén tollmemória) vagy még inkább telefonon. Szégyellem bevallani, de én is (mínusz telefon, nem szeretem a fejhallgatót, a fülbe dugósat pláne nem).

A Moiras egyébként ritkaságok kiadásával foglalkozik, főleg bakeliten. Részben azért adnak ki ilyeneket, mert ez a formátum kézbe véve kellemesebb, mint a CD (ez nem tőlem jön, a kiadó mondta a sajtótájékoztatón), részben talán azért is, mert nehezebb másolni (ezt már én teszem hozzá), bár azért 2019-ben – és nem egészen két hét múlva 2020., valami ma hallott (nézni nem néztem, csak erre felkaptam a fejem) hülye tévéreklám szerint húsz-húsz, ilyenkor azért fogom a fejem, hogy te jószagú atyaúristen, hát sem a reklámügynökségnél, sem a megrendelőnél nincs egy épeszű ember sem? – , amikor kb. 25 ezer Ft egy stúdióhangkártya meg ingyen letölthető egy (vagyis hát több) egészen jó minőségű hangszerkesztő és -feldolgozó program (még úgy is, hogy az ilyen jellegű ingyenprogramok terén egykor csúcsot jelentő AranyHullám új verziói tudtommal már fizetősek), ez elég naiv elképzelés.

A harmadik szempont, miszerint a hagyományos, analóg lemez szebben szól, mint a CD, megint csak támaszt bennem némi kételyt azok után, hogy a hangfelvételek feldolgozásának minden lépése (felvétel, keverés, utómunkák) digitális változatban történik már vagy 20 éve, és a végén kapott digitális anyagot alakítják vissza analóggá – pont mint ahogy egy CD-játszó teszi. Emiatt igen nagyot szoktam nevetni a DDD (digitális felvétel, digitális keverés, digitális mesteranyag-készítés, mesterszalagot azért nem mondanék, mert többnyire már számítógépek merevlemeze tölti be az adathordozó szerepét) jelzésű analóg lemezeken. Kb. mint annak idején az AAA jelzésű (A = analóg, azaz nem digitális) CD-ken, mert ilyet is láttam egykoron, pedig hát ott meg az utolsó lépcső mindenképpen digitális kellett, hogy legyen.

És akkor arról még nem is szóltam, hogy az analóg lemez egyenletesen 33 1/3 fordulat/perc fordulatszámmal forog, emiatt a közepe felé haladva már jóval nagyobb a jelsűrűség, mint a pereme közelében (ugyanakkora jelmennyiséget esetenként a felénél is kisebb hosszon – kerületen – kell elhelyezni, amennyiben elfogadjuk, hogy k = 2rπ), ennélfogva rosszabb a minőség – nem véletlenül szokták a slágernek szánt számokat az két oldal elejére rakni –, meg van a vágási jeltömörítés miatti RIAA-korrekció, ami ráadásul nem azonos Európában és Amerikában, tehát egy amerikai vágású lemez nem az elvárásoknak megfelelően szól egy Európába szánt lemezjátszón és viszont, míg a zenei CD-ről egyenletes sebességgel és világszerte azonos szabvány szerint áramlanak a 0-k és 1-esek a digitál-analóg átalakítóba, aminek a másik végén – némi hibajavítás után – a zene jön ki, és ballag tovább az erősítőbe, majd onnan a hangszórókba.

A most megjelent három album közül az első Mészáros Márta 1970-es Szép lányok, ne sírjatok! című filmjének zenéje, amely a mai napig nem jelent meg hanghordozón, és amely igazából az Illés együttes valahányadik lemeze lett volna, csak a zenekar tagjai valami hazai illetékeseknek nem tetszőt nyilatkoztak a kissé korábban Londonban tett zenei kirándulásuk során (talán ez volt az, amikor Bródy kifejtette amiatti neheztelését, hogy szép hazánkban valakinek pusztán azért baja eshet, mert hosszú a haja), és emiatt a sarokba térdepeltették őket (morzsolt) kukoricára, a film zenéjét pedig részben mások írták és adták elő, többek közt a szép emlékű Kex együttes, amelytől, koncertsikerek ide, koncertsikerek oda, nagylemez nem is jelent meg. Ami azt illeti, kb. 5–6 számuk ismeretében simán azt mondanám, hogy nem teljesen véletlenül, lentebb majd kitérek rá. Ezenkívül a filmben szerepelt még a Metró együttes, a Tolcsvay testvérek, valamint Zalatnay (akkor még) Sarolta is, akinek (akkor még) volt hangja is. Persze néhány számmal azért az Illés is bekerült a filmbe és ennélfogva a fel lemezre is. Ami engem illet, láttam a filmet valamikor a '80-as években, és már akkor sem kapott el az elvárt mértékben a beathangulat, meg nemrégiben is, és most még annyira sem. Valahogy nem tudott vágtató vad folyóként magával ragadni a '60-as évek nagy beatzenei (akkor még így nevezték azt, amit ma rocknak) életérzése.

Meghallgatva a lemezekről csak nekünk, újságíróknak összeválogatott CD-t igazából megint csak arra tudtam gondolni, amire sokszor, ha szóba kerül a '60-as évek végének – '70-es évek elejének hazai beatzenéje: lehet, hogy az akkori korszellemhez, jóval lazább világhoz (szocializmus ide vagy oda), a hazai „hippi” beatközönség igényeihez ez passzolt, de ma ugyanezzel a zenével előállva 50 fős törzsközönséget sem gyűjtenének, és ez nem okvetlenül a közönség hibája. A legendaként emlegetett Kex például teljesen jellegtelen zeneileg, a leghíresebb számuk, a Zöld-sárga (amelyet most feldolgozott a Qualitons is, akik leginkább arról híresek, hogy egyszer látták a koncertjüket a Red Hot Chili Peppers tagjai, amivel akkor tele volt a sajtó) nem más, mint Baksa-Soós János háború-, vagy legalábbis katonaságellenes (antimilitarista, hogy ilyen szép szavakat használjak, akkortájt a Veled vagyunk, Vietnam!, Commandante Che Guevara – az eredeti címe ¡Hasta siempre!, azaz Az örökkévalóságig!, de magyarul inkább így ismerik, bár a magyar változatból a Fidel Castró-s versszak kimaradt már akkor is, pedig akkor még szerettük –, Ami, go home! (azért kisbetűs, mert magyar pol-beat dal magyar címmel, még ha elsőre nem úgy tűnik is) és hasonlók korszakát éltük) szövege a Hej, páva című népdal zenéjére – amelyet a lejjebb említett Gépfolklór és Barbaro is a műsorán tartott, eredeti szöveggel –, rockzenei hangszerekkel előadva, a többi általam is ismert daluk pedig még ezt a színvonalat sem éri el, jó esetben is legfeljebb közepes zene, a szövegben időnként prozódiai bakikkal, ma időnként már inkább nevetségesnek, mint viccesnek vagy pláne elgondolkodtatónak ható szövegekkel.

A Barbaro anyagáról sok újat nem tudnék írni, aki ismeri a két Jorgosszal készített (még a Both Miklós-idők előtti) lemezüket, annak talán mond valamit, hogy ez valahol annak a kettőnek az ötvözete. A kiinduló műfaj nagyon más, akkoriban folk-rocknak (vagy saját meghatározásuk szerint ethno-rocknak) hívták, ma világzene névre hallgat, és mint Jorgosztól (illetve miután kikérte magának, hogy az ő nevét mindig rosszul írják, Geórgiosztól – itt elbizonytalanodtam, mert bár az ógörög Γεώργιος valóban Geórgiosz, de újgörög kiejtéssel az is Jórjosz, a mai újgörög utónév viszont tudtommal Γιώργος, ógörög kiejtéssel ugyan Giórgosz, de újgörögül nem, és mivel a magyar átírási szabályok szerint a nem latin betűs írású nyelvek szavait kiejtés szerint kell írni, mégis a Jorgosz, pontosabban Jórgosz a helyes, na, ez is megvolt, csak a kedvedért, Jorgosz – már csak azt nem tudom, hogy a vezetékneve, a Tzortzoglou miért nem az átírási szabályt követve Dzórdzoglu) megtudtuk, eredetileg Bartók Béla iránti tiszteletből az Allegro barbaro nevet akarta felvenni a zenekar, de a Bartók-örökösök ehhez nem járultak hozzá, ezért maradt a Barbaro, abba már nem tudtak belekötni.

Ez a lemez az Ilju haramia címet kapta, és egy 1992-es koncert felvételét tartalmazza, nagyjából félidőben az első és második Barbaro-lemez között, azaz a folktól kissé már erősebben elrugaszkodva, mint az első, de a Primus – sokszor meglehetősen elvont – zenei iránya felé haladó progresszív rockba még nem annyira belecsapva, mint második Barbaro-lemezen, ám már mindenképpen erősebben, mint amennyire én kedvelném. Nekem jobban tetszett a korábbi, a Gépfolklór (ahol a Barbaro tagjai közül korábban Jorgosz és Cziránku is zenélt, valamint az a Szabó András, akit a zenehallgatók nagyobb része a Republic egyes lemezeiről és koncertjeiről ismerhet, ő tette emberi fogyasztásra legalább valamennyire alkalmassá a Republic alapvetően nagyon gagyi, semmitmondó popzenéjét a folkos hegedűjével) „népzene elektromos hangszerekre átdolgozva” stílusára erősebben hajazó korszakuk.

A harmadik lemez az 1970-es évek elején működő V'73 együttes dalait tartalmazza. Ez a kiadvány annyiban kapcsolódik az előzőhöz, hogy mindkettőn Herpai Sándor dobol. Mivel szintén nem jelent meg lemezük, és akkora kultlegendává sem váltak, mint mondjuk a Kex – nem bohóckodtak a színpadon, mint Baksa, csak zenéltek, azt viszont kiválóan –, ma már kevesen tudják, hogy kik is ők (bár igazából akkoriban is kevesen tudták), de akik éltek már a '70-es években, azoknak talán felrémlik, hogy a V’Moto Rock együttes és a V'73 között lehetett valami átjárás.

Volt is, nevezetesen az, hogy a billentyűs Lerch István és a dobos Herpai Sándor korábban itt (mármint a V'73-ban) zenélt együtt, leginkább progresszív rockot, Sáfár „Öcsi” Józseffel kiegészülve (csak úgy mellékesen: mindhárman zeneakadémiát végeztek addigra).

Ha bárkit megkérdeznek, hogy melyik a rockzene alaphangszere, mindenki (én is) azonnal rávágja, hogy a gitár, ebben a csapatban viszont az épp nem volt, dob-billentyű-basszusgitár (olykor ének, Sáfár vagy Lerch személyében) felállásban játszottak. Persze nem voltak ezzel egyedül a világon, a velük kortárs és kissé talán komolyabb világsikert elérő Emerson, Lake and Palmer szintén alapvetően ebben a felállásban zenélt, bár ott a basszusgitáros-énekes Greg Lake időnként gitárt is a kezébe kapott. A rokonlelkűséget a V'73 tagjai is érezhették, mert játszottak is ELP-számokat, ezek közül egy (Blues Variations) erre a lemezre is felkerült. A lemezt hallgatva talán nem túlzást azt állítani, hogy kis szerencsével simán lehetett volna ez fordítva is. (A másik ilyen eset a Barbarónál említett Cziránku Sándoré, aki ha pár száz kilométerrel nyugatabbra hozza létre és adja elő ugyanúgy ugyanazt a zenét, amelyet Magyarországon, Robert Fripp, Adrian Belew (mindkettő többek között King Crimson), Steve Howe (egyebek mellett Yes), Steve Hackett (Genesis – még a progresszív rockos, nem a diszkós, amivé Peter Gabriel távozása és Phil Collins dobosból énekessé előrelépése után vált) és társaik tömött sorokban jártak volna csodájára.)

A V'73 egészen más kategória, mint a vele kortárs másik lemezen szereplő zenék. Én sem ismertem eddig – már csak koromnál fogva sem –, viszont tényleg elképesztően jó minőségű progresszív rock hallható a lemezen, tipikusan olyan zene, amely időtlen, és Szép lányok… korongon hallhatóakkal ellentétben a mai napig megállná a helyét, ahogyan remélhetőleg több száz év múlva is meg fogja, épp úgy, mint a XVII-XIX. századi és bizonyos XX. század eleji komolyzenék (például a lemezen szereplő Csajkovszkij-feldolgozás), nem kis mértékben azért is, mert azokhoz legalább annyira közel áll, mint a rockhoz, és ne feledjük, hogy bár a lemezen nem szerepel, de ők is dolgoztak fel Bartók-műveket is. Tényleg nagy kár, hogy ennek a zenekarnak nem jelent/jelenhetett meg lemeze a maga idejében, és hogy – gondolom, legalább részben emiatt is – az együttes feloszlott, hogy azután két tagja a V'Moto Rockban, míg a harmadik a P. Boxban folytassa a pályafutását (és írjon olyan elévülhetetlen rockdalt, mint A zöld, a bíbor és a fekete, ami nekem ugyan kissé túl populáris, de országosan elég komoly sikerre vitte egyfajta rockhimnuszként. És amiből nekem az eredeti kislemezes, a P. Box által előadott, jóval rockosabb, gitárral indító és a billentyűket jóval hátrébb toló verzió sokkal jobban tetszik, mint a Bencsik Samu halála után egy rá emlékező új versszakkal kibővített és billentyűkkel értelmetlenül túllágyított, de sajnos, mindenfelé sokkal gyakrabban játszott, nagyjából egy évtizeddel újabb változat. Pedig utóbbinak még a felvételén is jártam kint a törökbálinti P stúdióban; nem az új versszakkal, hanem az új hangszereléssel van bajom).

 (Egy megjegyzés erejéig vissztérve még az újságíróknak adott CD-re: az különösen bosszantó, hogy helyesírási hibák vannak a borítón. Nem tudom, mennyi lehet a kiadás teljes költsége, de egy korrektor ekkora mennyiségű szöveget kb. 3000 Ft-ért (egyetlen lemez bolti árának kevesebb mint a fele) biztosan átnéz és kijavít. Nem biztos, hogy a filléreken kellene spórolni. Remélem, ezek a hibák a „rendes” lemezek borítóján nem szerepelnek majd.)

Szép lányok, ne sírjatok, filmzene, Bródy János, Illés, Syrius, V'73, Lerch István, Herpai Sándor, Barbaro, bakelit, vinyl, Moiras

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek