A Kobuci a részleges feloldásban bízik

2020/05/12  ·   Programtörlés   ·  mmi

Nemrég a Barba Negrát kérdeztük a kialakult helyzetről, most a budai rakpart másik végén található, először táncházairól híres, majd Óbuda egyetlen színes felhozatalú, szabadtéri koncerthelyévé formálódott Kobucinak juttattuk el a kérdéseinket, melyekre Nagy Krisztián, a hely kommunikációs vezetője válaszolt.

A Kobuci a részleges feloldásban bízik

A Kobuci kert minden évben részese volt az Óbuda Napja rendezvénysorozatnak: helyet adtak a koncerteknek. Idén értelemszerűen erre nem kerül sor, annál is inkább, mert mint a megtartott rendezvények mindegyike, ez az esemény is a világhálóra költözik.

Elöljáróban némi elfogultságot kell bejelentenünk, mert a megnyitása óta a Kobuci törzsközönségéhez tartozunk, igazoljuk ezt azzal, hogy már legalább két-három haverunkat kipaterolták onnan – egyébként joggal :) Ezzel csak azt jeleznénk, gyakorlati tapasztalatunk van arról, hogy a közönség+közösség emlegetése nem pusztán marketing duma: van neki olyanja, a szabadtéri helyszínek zenekaronként változó közönségéhez képest a Kobuciba tényleg jár egy törzs-, amit annak is köszönhet, hogy a koncertek után sosem ér véget a buli. Sőt...

Mennyire ért váratlanul benneteket a kormányrendelet augusztus 15-ei dátuma?

Több forgatókönyvvel dolgozunk, ezért nem ért teljesen váratlanul. De a bejelentés kommunikációja aligha volt szerencsés, és sajnos a bizonytalanságot növelte. A döntést ezzel együtt természetesen tudomásul vettük. Mindannyiunk számára az egészség a legfontosabb.

Bíztok-e abban, hogy közben részleges feloldás jön?

Határozottan igen. Ha a járványveszély csökken, és erről egy felelős szakmai konszenzus születik, akkor bízunk benne, hogy enyhítések következhetnek a fővárosban is.

Meddig tudjátok vállalni a lehetséges követelményeket (távolságtartás,higiénia, létszám)?

Megteszünk mindent, ami tőlünk telik. Odafigyelünk olyan részletekre, amelyekre eddig kevésbé vagy egyáltalán nem fordítottunk energiát. Szerintem sok múlik a közönséggel való kapcsolattartáson és a világos kommunikáción is. Évtizede a kölcsönösség és a hitelesség csatornáit építjük velük, és ez egy némiképp megváltozott helyzetben is jó alap a folytatáshoz. Bízunk a KOBUCI közönségében. Ha kérünk tőlük valamit, tudjuk, hogy számíthatunk az együttműködésükre, és ők is tudni fogják, hogy ami óvintézkedést meg lehet tenni, azt megtesszük.

A Barba Negrától is megkérdeztük: van-e értelme 2 hónapra kinyitni?

Igen, persze, hogy van értelme. A kultúra folytonossága minél hosszabb időre szakad meg, annál több szereplő lehetetlenül el, ami végül mindenki közös vesztesége lesz, csak ez nem olyan látványos. Mi csak a nagy áramlás egy része vagyunk, ugyanakkor szeretnénk megragadni minden alkalmat, hogy működhessünk: munkát adni a stábunknak, meghívni a zenészeket játszani, stabilizálni a gazdasági helyzetünket. Másfelől – és ez legalább ennyire fontos, nem csak önmaguknak – a közönségnek is tartozunk annyival, hogy ha lehetőség nyílik rá, kinyitunk. Az elmúlt hónapok bezártsága felértékelte a személyes közösségek jelentőségét.

A Facebookról a weboldalra terelitek a figyelmet: ott viszont még a nyitóoldalon májusi koncertek is szerepelnek az elmaradt jelzésű koncertek között, hogy tudjuk ezt értelmezni?

Az említett bizonytalanság miatt döntöttünk úgy, hogy csak az aktuális változásokra reagálva, időben nem előre rohanva, fokozatosan rendezzük át a szezont. Lesznek koncertek, amik sajnos elmaradnak, lesznek, amik új időpontokban kerülnek megrendezésre, néhány esetben pedig még keressük a dátumokat – türelmet kérünk. A zenekarokkal állandó kapcsolatban vagyunk, és velük együtt igyekszünk megoldásokat találni. Nem könnyű ennyi változót és bizonytalanságot figyelembe véve egyeztetni, de töretlen a bizalmunk a jövőben, mert ez a járvány is véget ér egyszer. Bár már ott tartanánk.

Milyen hatással van a Kobucira a válság?

A bizonytalanság az, ami a legkimerítőbb mindenki számára, minden szempontból. Szeretnénk középtávra tervezni, de ez az, ami most a legnehezebb. Ezzel együtt az alapstábbal minden nap azon dolgozunk, hogy megteremtsük a méltó feltételeit az indulásnak, és munkát adhassunk a kollégáknak. Vagyis feszült a hangulat, de ez egyfajta várakozó feszültség, mert cselekedni szeretnénk. A várt enyhítések utáni helyzet persze megfontoltságot, méltányosságot és sok körültekintést is igényel majd. Erre készülünk.

Mi a véleményetek a szakma és a közönség között kirobbant háborúról a jegyvisszaváltás tekintetében,  mi a ti álláspontotok a dolog lebonyolítását illetően?

Nagyon szerencsétlennek tartom, hogy egy ennyire kiszolgáltatott helyzetbe került szektorról ez a hír került előtérbe. A mi gyakorlatunk: visszautaltuk a jegyek árát mindazoknak, akik kérték, mert tudtuk, hogy nem csak mi lehetünk bajban. Egyúttal arra kértük a közönséget, hogy aki csak teheti, az elmaradt koncertek zenészeit támogassa azzal, hogy nem kéri vissza a jegyárakat. A szelíd kérésekre a közönség jól reagál, mert azért a többség tisztában van azzal, hogy az élő zene, a kultúra – közös ügy. Tágabban értelmezve még a GDP-t is növeli, mindemellett oldja a feszültséget, megőriz, felszabadít, segít együtt élni a problémáinkkal. Vagyis valami pótolhatatlan. Erről kellene most beszélnünk. A szolidaritás alig létező, de tanulható formáiról, aminek a kultúra a valódi közege. Ennek a nyelveit, modelljeit, lehetőségeit keressük mi is. Remélem, minél előbb kiderül, hogy nem hiába.

 

 

Fotó: Barba Negra Track

Érdemes ilyen rövid időre kinyitni a szabadtéri koncerthelyszíneket? A Barba Negra válaszol

Meg sok más kérdésünkre is – amit ezennel is köszönünk. A hely szlogenje: "12 hónap zene". Ebből már 2 hónap elment a csendre, és előttünk van még kábé három ilyen... Mi lesz utána? A Koncert.hu felvetéseire Szűcs Mihály, a Barba Negra vezetője reagált.

 

Kobuci, Óbuda, vírus után, újraindítás, programtörlések, készenléti állapot

 

 

Szólj hozzá!


Az emberek felhagytak a zajongással – a madarak szexibb hangon kezdtek énekelni a karantén idején

Az emberek felhagytak a zajongással – a madarak...

A madarak énekhangjai is megváltoztak a világjárvány miatti korlátozások idején – állapította meg egy friss amerikai tanulmány. A tavaszi...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Finoman szólva: furcsa évadot zárnak a szabadtéri koncerthelyszínek

A járvány sújtotta idei évadot rengeteg újratervezés jellemezte. Jövő héten zárja szokatlan szezonját a Budapest Park, a Kobuci kert október 8-án zárja a nyarat a Góbé zenekar koncertjével, a Barba Negra Track programján nem tudunk kiigazodni: nem látjuk, hol a szabadtér vége és hol kezdődik a klubszezon, de arra következtetünk...

Budapest Ritmo Piknik: 15 ingyenes szabadtéri koncert piacon és placcon

A Budapest Ritmo Piknik az öt éve megszokott Budapest Ritmo járványbarát újragondolása. Október 9–10. között 15 ingyenes szabadtéri koncertet rendeznek – ezúttal nem az Akváriumban, hanem három budapesti köztéren: a Millenáris parkban, a Hunyadi téri piac mellett és a Rákóczi téri piac előtt.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek