Elhalasztotta fennállása első önálló arénás koncertjét a Bagossy Brothers Company

2020/10/19  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu

Nemrég számoltunk be arról, hogy a londoni O2 Aréna újranyitása milyen biztonsági szabályok betartásával jár – ekkor merült fel bennünk, hogy vajon mi lesz az általunk ismert, még talpon levő arénás koncertekkel, többek között a BBC debütáló nagykoncertjével.

Elhalasztotta fennállása első arénás koncertjét a Bagossy Brothers Company

Most megjött a válasz.

"Hosszas mérlegelés után életünk egyik legnehezebb döntését kellett meghoznunk. A hatályos jogszabályok, illetve a jelenlegi járványhelyzet miatt nem maradt más választásunk, mint olyan időpontra halasztani életünk első önálló Aréna koncertjét, amikor már remélhetően valójában megrendezhető lesz.

A megváltott jegyek automatikusan érvényesek az új időpontra, de a következő 30 napban – 2020. november 18-án éjfélig – természetesen vissza is válthatók. Ehhez nem kell mást tenned, mint egy levelet írni az info@tex.hu e-mail címre, de a változásról és a pontos tennivalókról hamarosan minden jegyvásárló részletes értesítést fog kapni.

Köszönjük a megértéseteket, ölel Titeket: a Bagossy Brothers Company csapata."

A decemberi 18-i koncert időpontján több mint egy évet tolnak:

2022. január 14.

 

Őszintén reméljük, hogy addigra ez az egész Covid egy rossz emlék lesz.

 

Kilenc hónap szünet után decemberben megnyitják a londoni Arénát – koncert is lesz

 

Bagossy Brothers Company, Aréna, halasztás

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek