Teljesen törölték a System Of A Down-turnét – egy halvány remény maradt

2020/06/09  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu

Amikor először közölték, hogy európai turnéra indulnak, azt mondtuk, á, ide úgysem. Aztán kiderült, hogy mégis. Aztán jött a vírus. Akkor még volt remény a halasztásra, mára már az sincs. Egyetlen európai koncertjüknek van új, 2021-es időpontja.

KISS, System Of A Down, Aerosmith: csak halasztva, nem törölve

Ez pedig Zürichben lesz, a mai állás szerint 2021. június 21-én. Meghagyták a lehetőséget, hogy fellépjenek esetleges európai fesztiválokon 2021 júniusában, azt írják, rövidesen közzéteszik ezek időpontjait. Hirtelen nem tudjuk, melyik júniusi fesztiválunk tudná "átvenni" a projektet, egyelőre nincs ötletünk,

A Live Nation jegyértékesítő partnere hamarosan jelentkezik a vásárláskor megadott email címen a további információkkal. Visszatérítésként egyébként LIVE NATION koncertutalvány is választható, amely 2021. december 31-ig váltható be, és felhasználható lesz bármelyik általuk szervezett rendezvényre.

Az idei nyári nagykoncertek pedig eddig így néznek ki:

System Of A Down (06.17.) – elmarad

Alter Bridge (Barba Negra, 07.01.) – elmarad

KISS (07.16.) – halasztva, új dátum még nincs

 

Aerosmith  –  új dátum 2021. július 12.

 In Flames – új dátum: 2021.május 22.

Pearl Jam – új dátum: 2021. július 15.

Judas Priest – új dátum: 2021. július 23.

 

Egy lédús görögdinnye Harry Styles-tól?

 

 

 

Live Nation, halasztás, törlés, koncertek, KISS, System Of A Down, Aerosmith

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek