A Magyar Turisztikai Program Alapítvány a rendezvényszakma tapasztalt és elismert szereplőinek támogatásával alakult áprilisban, az összetételéről és a céljairól itt írtunk. Ahhoz képest, hogy egy friss szerveződésről van szó, igen profi dzsemborit hoztak össze csütörtökön a Bálnában, bár a programot a mai napig nem sikerült felvinni a honlapra.

A délelőtti programok között is volt érdekes téma, például szívesen meghallgattam volna, pontosan mit ért Demeter Szilárd a könnyűzene társadalmasításán, mikor és hogyan úszik fel az A38 a Hajógyáriig és egyáltalán: mit fog csinálni konkrétan a tervezett, Zichy kastélyba települő könnyűzenei központ, amely 23 milliárd forintból újrahangolja majd a tágabban értelmezett magyar popkultúrát, de mivel a menetrend szerint negyedóra állt a rendelkezésére és a témája sem ez volt konkrétan (A könnyűzene támogatása, a zenei szektor újraindítása), úgy gondoltam, ebben az idősávban semmi olyan nem fog elhangozni, amit nem olvastam/írtam volna el/le. Később megbántam, mert délután kiderült, hogy sikerült például Fekete Péter kulturális államtitkárnak a rendelkezésére álló 15 percben is olyat mondani, ami később mosolygásra késztette a szakma képviselőit a folyosói beszélgetésekben, és nem azért, mert annyira vicces volt.

Három panelbeszélgetésre jelentkeztem, mindegyik téma izgalmasnak tűnt, ám nem voltak illúzióim: azt hittem, megint gittrágás lesz az egész, és eléggé örültem, amikor kiderült, hogy a fenét. Noha mára már kirajzolódott, hogy a legújabb kori, többé-kevésbé átértelmezett három té rendszerében ("tilt, tűr, támogat") ki melyik ligában játszik, a szereplők ezúttal tényleg a saját szektorukat képviselték, és a beszélgetések egyáltalán nem voltak mentesek a kritikus hangoktól. Igen csalódott lettem volna, ha az elmúlt másfél év tükrében – amikor az állam gyak. magára hagyta a szektort – azzal lett volna mindenki elfoglalva, hogy rószaszínűre fesse a helyzetet.

Falra hányt gumilabdák

Az első panelbeszélgetés a rendezvényáfa-csökkentéséről szólt, és beültettek a beszélgetésbe a kormányból is valakit: az állam érdekeit Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának elnöke képviselte, mellette megszólalt Botond Szabolcs (Visual Europe Group, MTPA), Weyer Balázs (Music Hungary Szövetség), Mádi Zoltán, akit a program csak úgy jelölt, hogy "Vígszínház", de azért tegyük hozzá, hogy ő az intézmény gazdasági igazgatója és óriási arc (mármint nem nagy, hanem figyelemreméltó). A beszélgetést Stumpf András, a Válasz Online újságírója vezette, meglehetősen jól.

Ez az áfa-dolog olyan, mintha egy szobában tömör gumilabdákat vagdosnánk a falhoz, azok meg mindig visszapattannak és már térdig gázolunk a labdában. Már talán csak videóklipet nem készítettek róla az érintettek: számos fórumon, közleményben, levélben, posztban kérték a 27%-os áfa 5%-ra történő mérsékelését.

Mi ez az egész?

Szeretnénk egy félreértés eloszlatni: az áfacsökkentés nem a fogyasztóról szól, ha bekövetkezne, nem lennének olcsóbbak a koncertjegyek. Akkor meg minek? Rövid válasz: nem lennének drágábbak... A többit megpróbáljuk viszonylag tömören megfogalmazni.

Az áfacsökkentéses problematika már a pandémia előtt is létezett, viszont a járvány olyan szinten hozta a felszínre, hogy áthasította az eget. A rendezvényeknek (pl. koncertek, fesztiválok) magas a megtérülési pontja – ne feledjük, ezek for profit események –, a 27 helyett 5 százalékos áfafizetési kötelezettség a szervezők mozgásterét nagyságrendekkel növelné. Drámaian hangzik, de jelen pillanatban ez a túlélés záloga lenne, ugyanis olyan mélyütés érte a szektort, amiből felállni önerőből nehéz, ha nem lehetetlen. A mellette érvelők szerint az áfacsökkentés a legigazságosabb és legátláthatóbb módszer a szakma megsegítésére, ráadásul munkaalapú támogatás lenne, mivel a már megtermelt pénzből vonnák le. Plusz, nem kellene ebben az amúgy is érzékeny helyzetben árakat emelni – mert valahogy azért persze pénzhez kell jutni, és ha ez igaz a békeidőre, akkor egy másfél évig tartó mélyrepülés után fokozottan az, tekintve, hogy a külföldön alkalmazott támogatási technikákat itthon – szándék vagy keret, esetleg mindkettő hiányában – nem sikerült honosítani.

No de mit lépett erre Bánki Erik?

Elmondta, hogy az állam azért ragaszkodik az áfához, mert ez a költségvetés legnagyobb és legtervezhetőbb tétele, ráadásul nincs olyan nap, amikor ne dörömbölne valaki azzal az ajtójukon, hogy kedvezményes áfát akar... (Itt tette hozzá a beszélgetés valamelyik résztvevője, hogy a juhtenyésztők már részesültek e könnyítésben, de most ezt a magas labdát – tekintettel a juhtenyésztőkre – nem ütjük le, de lenne birka benne.) Az a tapasztalatom, hogy ez az állam nem szívesen ad csak úgy, szereti, ha hálásak neki, és ezt valamilyen formában ki is fejezik, továbbá jobban fekszik, ha célzott támogatásokat osztogathat kontrolláltan, ami persze felvet bizonyos kérdéseket, egyrészt azt, amire előbb utaltam (mit vár cserébe), másrészt, hogy kik kapják – mer'hogy kevesebben részesülnének belőle, mint amennyi szerveződést az áfacsökkentés érintene, az tuti, és nem minden esetben azok kapnák meg, akiknek "járna", mert ez meg hazai szokás.

Mit mond erre a szektor?

Roppant udvariasak és diplomatikusak voltak... Egyrészt mondtak egy számot: 6-7 milliárd. Ekkora kiesést jelentene évente az áfacsökkentés, ami, teszem hozzá, az állam egyes – sokak számára indokolatlan – költéseihez képest "piti" összeg. Másrész minden egyes, pl. fesztiválon elköltött forint egy komplex ágazatot húz magával, a takarítóktól kezdve a turizmuson át a beszállítókon keresztül a technikai személyzetig, tehát egy csomó járulékos bevételt lehet generálni, mai divatos szóval élve: gazdaságélénkítő hatása van. És persze azt is elmondták, hogy a pályázatok egyrészt ultra sok extramunkát és adminisztrációt jelentenek ("a tett halála a bizottság"), másrészt egyáltalán nem segítik azt, ami az egész rendezvényszervezés alapja lenne: a tervezhetőséget. Magyarán 2021 elején nem a 2021-es nyárra kellene pénzeket pályázgatni, hanem már 2022-23-ra... (És majd júniusban megmondják, hogy a júliusi fesztiválodat támogatják-e...)

Arról is szó esett, hogy történelmi pillanatban vagyunk, ami konkrétan és sajnálatosan azt jelenti, hogy nem csak mi, de gyak. minden ország rendezvényszektora a padlón van, és annak lesz biztosabb a jövője, aki időben talpra tud állni, és noha a délután folyamán többször elzengett a mondat, hogy mindenkinél korábban indult el nálunk az élet, szóval győztünk, valójában irreleváns a dátum, ha ezzel nem jár megfelelő akció: régiós (koncert, fesztivál) nagyhatalom nem lesz abból az országból, ahol nem tudnak a fellépőknek akkora gázsit ígérni, mint mondjuk a szomszédos Pozsonyban. A versenyelőny eléréséhez persze az áfacsökkentés csak egy, első lépés lenne, tennivaló akad bőven, de már az is nagy fegyvertény lenne, ha bizonyos rendezvények nem maradnának el.

Még egyszer: nem békeidőben morfondírozunk a szebb és jobb jövőről, hanem vészhelyzet van: a gyors segítség duplán ér. A támogatásra szükség van, pontosabban: lételeme a fennmaradásnak, de akkor ér valamit, ha tiszta, etikus, rendezett viszonyok között adják.

Mire jutottak?

Egy jó alkuban valahol középen áll meg a dolog, s noha itt alkuról szó sincs – hiszen Bánki Erik hangsúlyozta, ő nem a kormány, de közvetíteni talán tud a felek között –, azért megtalálták a közös nevezőt: az áfacsökkentés ne mindhalálig szóljon, hanem működjön fix időkerettel, mondjuk 3 évig, és mint a lakásáfa-csökkentés esetében, a határidő letelte után vizsgálják meg a hatásait, és ahhoz képest döntsenek a meghosszabbításáról vagy eltörléséről. Egyébként éppen 3 évet jósolnak a szakemberek arra, hogy a szektor talpra áll.... Roppant kíváncsiak vagyunk, hogy ez a gumilabda továbbra is a talpunk alatt pattog majd, vagy végre áttöri a falat.

Mi van a Szputnyikkal beoltott zenészekkel?

A következő fórum a "Poszt-covid nemzetközi turnék, külföldi koncertek" címet viselte, és a beszélgetésen Horváth Máté (DDV Hungary, Dürer kert), Kosinszky Gábor (Concerto Music), Pécsi-Szabó Dénes (BuSH, UP Music, ZEME), Podlovics Péter (NKA Hangfoglaló, XLNT) vettek részt Décsy Eszter (EEnlarge Europe, MHSZ) moderátorkodásával.

Nos, ha valakinek lettek volna afelől kétségei, hogy oltári gáz van az egész világon, ebben a negyven percben egészen biztos lehetett volna abban, hogy végképp eluralkodott a káosz, és vágyakozva pislogott volna ki az ablakon a Dunán elsikló hajóra, hogy azonnal mentse ki valamelyik, és lehetőleg szállítsa át egy másik univerzumba.

Mert milyen az, amikor a bandádat elviszed egy fesztiválra, (Mongooz and the Magnet), és már a szállodában vagytok, amikor az orosz hatóság törli a fesztivált? Milyen az, hogy már nem csak menedzsernek, pszichológusnak és óvó bácsinak, hanem covid-szakértőnek is kell lenned ahhoz, hogy ki- vagy beléptethesd a zenekarod a határon, mert ahány embert felhívsz, mind mást mond arra, hogy a szputnyikkal oltott zenésszel most mi az isten van? Mit lépsz, ha lenne egy bizonytalan német fesztiválfellépésed augusztusban (ami pluszpresztízs és -pénz), ugyanakkor egy (viszonylag) tuti bulid – itthon? Megvan a repülőjegye a bandának, de tönkrement a külföldi promóter? Kuka! Évek óta vársz egy (külföldi) fesztiválos meghívásra a (külföldi) bandával, majd idén EGY HÓNAPPAL A FELLÉPÉS ELŐTT megérkezik az áhított invitálás, amiről persze tudod, hogy nem a zenétek szeretete, hanem a kényszer szülte, de nem tudod elfogadni, mert ennyi idő alatt lehetetlen...

És akkor elmondják, hogy mindezek ellenére nekik ez az életük...

Hogy pl. olyan zenekarokat hozzanak el Magyarországra, akiket a kutya sem ismer, és kész bukta az egész. Hogy pl. csináljanak egy telt házas Akvárium-koncertet egy külföldi előadóval, amire tökre lehetne építkezni, mert ha híre megy, a következő évben eggyel nagyobb koncertet lehetne rá szervezni, de nincs hova, mert a középső lépcsőt, a PeCsát ledózerolták...

A munkaerőhiány évek óta probléma, de amikor egy napi 250-300 euróért (mondom: euró!) melózó holland technikus azt mondja, hát, ő most inkább felhagy ezzel a tevékenységgel és keres mást, mit mondjon egy magyar? Ugyanazt, csak éppen nagyságrendileg más a téma. És őket sem szerette túl az állam a pandémia alatt, mint ahogy megtörtént, hogy az amúgy is trében lévő zenekar dobta össze a pénzt, hogy a kisvállakozónak ne kelljen eladnia a turnébuszt.

Na és ott van a brexit is, ami további káoszfokozó tényező, ennek mibenlétéről itt már írtunk. 

S persze itt is előjött az áfacsökkentés kérdése, hogy kiröhögik a magyar szervezőt, amikor kimondja a gázsi összegét...

A külföldi trendek azt mutatják, hogy élénk az érdeklődés a jegyek iránt, mondjuk nem az early bird-jegyek mennek, hanem az eseményhez közelebb eső intervallumban kínált belépők, és több koncertet bookolnak, mint a pandémia előtt, addig nálunk szinte áll a piac, a közönség – okkal – kivár, és jó, ha elmegy heti 10-20 jegy, ezek is a nagyobb koncertekre, a kicsikre szinte semmi mozgás... A már emlegetett korai nyitás a turnészervezés számára értelmezhetetlen fogalom.

Szóval, ha menedzser lennék, azonnal vennék egy csak oda jegyet a Marsra –  full respect azoknak, akik nem dobják be a törölközőt. Így, leírva, lehet, rinyálásnak tűnik a dolog egyeseknek, határozottan állítom, hogy élőben nem volt az: tények, vélemények sorakoztak egymás mellett – mindennemű önsajnáltatást nélkülözve.

"Mennyire vagytok bajban?"

Ha már idáig eljutott a kedves olvasó, hálás vagyok, ígérem, az utolsónál rövid leszek, ez pedig a "Kulturális és zenei fesztiválok – tervezhetőség, állami szerepvállalás, garanciaalapok, zöldítés" címet viselte, és Oszkó-Jakab Natália (MTPA, Művészetek Völgye) beszélgetett Borsa Katával (Magyar Fesztiválszövetség, Öttemplom fesztivál)  Lobenwein Norberttel (VOLT) és Dr. Süli Andrással (Campus).

Dióhéjban: olyan, mint tervezhetőség ezen az éghajlaton és pláne ebben a szituációban (covid) nem létezik. A pandémia előtt sem volt rózsás a helyzet, de a járvány még adott egy méretes pofont a fesztiváloknak. A helyzettől függetlenül mindig para nálunk, hogy lesz-e állami támogatás (ld. fentebb), lesz-e szponzor, tud-e jönni a zenekar, most mindez szor száz: állandó STAND BY állapot. Az idei fesztiválszezon akár jól is elsülhet – de oltári bukta is lehet, senki sem tudja megjósolni. Nem, nincs állami garancia. legalábbis nálunk, a németeknél de: ha elmarad 2021 második felében egy koncert, az állam kifizeti. Hátrányt jelent a védettségi igazolvány és az, hogy nem jönnek külföldi fellépők. És igen, áfacsökkentés, életszerűtlen támogatási kiírások, valós mentőöv hiánya, hazárdjáték helyett kiszámíthatóság... – effélék hangzottak el.

Mivel ezekkel az ember úgy, ahogy tisztában van, már kezdtem elpilledni, de egy mondatra felkaptam a fejem, amikor arról esett szót, hogy van-e pozitív hozadéka a covidnak... Mer'hogy a pódiumon ülők szerint van: jelesül az, hogy sokkal többet beszélgettek egymással a szakma képviselői. Ennek szívből tudnék örülni, ha nem festene szomorú képet a covid előtti időkből, és nem tudná az ember, hogy a nagy parák után általában gyors felejtés jön. Ez egy nagyon kicsi ország – ez a mondat egyébként többször elhangzott a délután folyamán –, szerintem nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy tudomást se vegyünk a másikról addig, amíg nem kerülünk ugyanabba a süllyedő hajóba, mert ennek megvan az a hátránya, hogy a meneküléshez szükséges technikákat a baj kellős közepén kell elsajátítani, mert ez éles helyzet, nem gyakorlat. Talán a közös érdekeket is hatékonyabban sikerült volna érvényesíteni, ha nem egy szervezetlen, egymással értékelhető kapcsolatot nem tartó közegbe robban bele a járvány és mindaz, amit magával hozott. Bízunk abban, hogy nem csak 24-én, de máskor és máshol is jót beszélgetnek majd egymással, és ennek nem csak közösségszervező ereje lesz, hanem egységfrotot is jelent, amikor a napi, heti, évi betevőért és a szakma elismeréséért kell majd megharcolni.

A zöldítésnél, bocs, eljöttem, de az előző fórumon elhangzott, hogy mindez nagyon szép és jó, de az egyik legszennyezőbb iparág pont ez, több okból is, például egy dobszerkót senki sem fog szétszedni azért, hogy másnap kezdhesse előről, úgyhogy megy egy külön (dízel) kamion vele át Európán, és hát a petpalackokkal meg az van, hogy ha a szponzor ad egy raklap ásványvizet a backstage-be, senki sem fogja visszautasítani azzal, hogy környezetszennyezés... Persze, marketingértéke minden fesztivál számára van a szlogeneknek, de ha őszinték vagyunk, nagyon nehéz előrelépni a dologban, és ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, több illúzió elvesztését nem élném túl, úgyhogy eljöttem.

Köszönöm a lehetőséget, és hajrá! Ti meg vegyetek jegyeket. Tőlünk, ha lehet :)