Somebody to Love: Kihívás végignézni Taylor Hawkins és Foo Fighters utolsó közös felvételét
Ahogy azt már megírtuk, Hawkins utoljára halála előtt pár nappal, a Foo Fighters dél-amerikai turnéjának keretében a Lollapalooza Argentina fesztiválon állt színpadon március 20-án.A Sziget képviseli Magyarországot a nemzetközi jótékonysági koncertmaratonon
Eddig már több mint 20 európai ország összefogásával Nemzetközi Jótékonysági Koncert-Maratont (telethon) szerveznek Ukrajna megmentéséért, melyhez Magyarországról a Sziget csapata is csatlakozott. A #StopWar-t március 27-én rendezik, több mint 50 nemzetközi híresség, zenész,...Gyere, mesélj: Park Reality Check
Park Reality Check néven indít útjára egy hétrészes minisorozatot a Budapest Park. Minden adásban egyszerre két előadóval beszélgetnek, a most megjelent első részben Giorgiot (Carson Coma) és Dzsúdlót láthatjátok.Mégis átteszik az Arénába Maneskin koncertet
Amikor pillanatok alatt telt házas lett a koncert a Barba Negrában, megkérdeztük, felmerül-e annak a lehetősége, hogy áttegyék az Arénába. Akkor azt a választ kaptuk, hogy a zenekar kifejezett kérésére nem lesz stadionkoncert.Ukrán artisták is fellépnek a Recirquel legsikeresebb produkciójában
A My Land című előadását most éppen 23 hollandiai színházban adja elő a magyar újcirkusz társulat. A nemzetközi turnésorozatban hét ukrán artista is fellép.Sopronban már biztos megmutat valamit a Muse az új albumról
A zenekar kilencedik stúdiólemeze 2022. augusztus 26-án érkezik, a VOLT fesztiválon pedig június 21-én lépnek színpadra. (Ha valaki eddig nem vette volna észre, korábban lesz a VOLT, mint szokott.)A Fülesbagoly nem épít fészket – de tehetséget kutat!
Azt tudtátok, hogy az erdei fülesbagoly egy "lusta dög", mert a varjak elhagyott fészkeit lízingeli költésre? Nos, ez a "restség" egyáltalán nem jellemző a Fülesbagoly Tehetségkutatóra, ami idén emelte a téteket, és szokás szerint Debrecenben, Budapesten és Martonvásáron rendezik meg.Biztonságban van a Jégvarázs-dallal világhírűvé vált ukrán kislány
Az óvóhelyen meghúzódó hétéves ukrán kislány, Amelia a Let It Go-t énekelte el egy telefon kamerája előtt – a felvétel vírusként terjed a közösségi médiában.Stroke-ot kapott Révész Sándor
A Koncertmagazin.hu vette észre a zenész adminjának posztját, amely szerint hétfőn került kórházba, reménykeltő, hogy a jelek szerint az állapota nem romlik, inkább javul, és az orvosok szerint a sérült funkciók helyreállíthatók.A Stones egészen közel gördül Magyarországhoz
A Rolling Stones bejelentette 2022-es turnéját, mely a SIXTY nevet viseli annak örömén, hogy ezzel a turnéval is megünnepelik a 60 különleges együtt töltött évet. Mick, Keith és Ronnie idén nyáron Európa-szerte fellépnek – két koncertet is adnak a londoni Hyde Parkban.A Womex-életműdíj után a Kossuth-díjat is megkapta Lakatos Mónika
Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas előadóművész, kiváló és érdemes művész, a kortárs magyar dzsessz kiemelkedő alakja – egyben kiváló szaxofonos – mellett a nemzeti ünnep alkalmából a zenei szekcióban Lakatos Mónika részesült még a rangos elismerésben.








































