A Magyar Érdemrend Tisztkeresztjét kapta Deák Bill Gyula
Március 15. alkalmából Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgató főorvosa, Bucsi László, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, ortopéd szakorvos és Ocskay Gábor István, az ifj. Ocskay Gábor Nemzeti Jégkorong Akadémia...Ők az idei Máté Péter-díjasok
2018. március 15-én adták át az első Máté Péter-díjat. Az elismerés emlékéremmel, oklevéllel, pénzjutalommal (kb. egymilló forint) és nyugdíj-hozzájárulással jár, utóbbi a Magyar Művészeti Akadémiától.Milyen egy mai dal? 10 ember Beck Zolitól tanulhat a dalszöveg-írásról
A tavalyi nagy sikerű Mai Dal rendezvény felvezetéseként dalszövegíró pályázatot hirdettek, melyre több, mint 330 pályázat érkezett be. Az érdeklődésből kiindulva a szervezők azt feltételezték, hogy komoly igény lehet egy dalszövegíró kurzusra, így ezt idén meg is hirdetik...Ahol a könnyűzene a filmmel találkozik: BLEND
Március 10-én a Muzikumban rendezi meg a Filmintézet és a Hangfoglaló a BLEND-et, a hazai filmes és könnyűzenei szakma éves találkozóját.Kacsóh Pongrác 120 éve írt daljátéka – folk-rockosítva
Március 4-én mutatja be a János vitéz daljátékot eredeti zenével, de rockra hangszerelve a Jókai Színház. A művet Koltay Gábor Balázs Béla-díjas, érdemes művész rendezésében állítja színpadra a békéscsabai teátrum.Iggy Pop nem megy Moszkvába
A zenész 2022 nyarán/őszén egy 35 állomásos európai koncertkörútra indul, amely Lyonban kezdődik május 2-án, és Whitbyben (UK) zárul október 28-án.Jön a Thievery Corporation a Budapest Parkba!
Az április 21-én nyitó Park új évadában mindenféle stílus képviselteti magát, a nemzetközi produkciók közöttt lesz rock (Deftones, Billy Idol, Nick Mason’s Saucerful of Secrets, Billy Talent, Black Veil Brides, My Chemical Romance), pop (5SOS, Pet Shop Boys), indie (Pixies, alt-J, Tash...Európában szinte lehetetlen turnébuszt találni
Az élőzenei iparággal foglalkozó Pollstar Los Angelesben tart konferenciát, aminek beszélgetéseiről rendszeresen beszámol a lap – ezeket szemlézte a Dalszerző.hu. A cikkekből az a kép rajzolódik ki, hogy ugyan számos nehézséggel kell megküzdenie az élőzenei cégeknek, sokan nem...HAUSERREL készítettek klipet a magyar néptáncosok
A világhírű 2CELLOS formáció csellistája közreműködésével videoklipet forgatott a látványos színpadi produkcióiról ismert, a néptánc hagyományait kortárs elemekkel ötvöző Urban Verbunk.Elhunyt a Parno Graszt bőgőse, Oláh János
A zenész tegnap este ment el, hirtelen, halálának okát nem közölték. Ha valaki rendszeresen járt Parno-koncerte (mint a szerk.), az tudja, hogy bár ezzel nem lógott ki a csapatból, Oláh János mindig mosolyogva – "kifogyhatatlan jókedvvel és összetéveszthetetlen bőgőjátékkal"...Ez a húsz előadó részesült a Hangfoglaló támogatásában
A Hangfoglaló Program átfogó mentorprogramot ad a produkciónként 2,5 millió forint támogatás mellé.Carlos Marin emléke előtt tiszteleg az IL DIVO turnéja
Karácsony előtt pár nappal hoztuk a szomorú hírt, hogy 53 éves korában meghalt Carlos Marin, az Il Divo énekese. Mostanra kiderült, hogy három társa tovább viszi a sikeres formációt, és Magyarországra is eljönnek 2022 októberében.








































