Így mentenék az osztrákok a zeneipart
A koronavírus-járvány miatt szinte teljes egészében megbénult osztrák kulturális élet képviselői olyan internetes platformot szeretnének, ahol a művészek fizetett fellépési lehetőséget kapnak.Nem ment az együtt álmodás: Bérczesi Róbert újraszervezi a hiperkarmát
Nem tudjuk, hogy a mi figyelmünket kerülte el a dolog, s rajtunk meg a Wikipédián kívül mindenki tudott arról, hogy a zenekar átmenetileg megszűnt, mindenesetre Bérczesi Róbert mai posztja egyértelművé tette: a 2020. februárjában – még időben – megtartott születésnapi arénakoncert...A Music Hungary Szövetség nyílt levele a pénzügyminiszterhez
A Music Hungary Szövetség az alábbi levelet csütörtökön fogja eljuttatni Varga Mihály pénzügyminiszterhez. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat aláírásával anonim vagy publikus módon.Metzker Viki lett AZ ÉV DJ-je
A DJ Szövetség idén Metzker Vikit választotta az év mainstream DJ-jének, 2019 "áttörése" pedig Béres Attila, azaz DR BRS lett a szakmai zsűri szerint.A Korál számára nem halt meg Balázs Fecó – végső búcsút vettek a zenésztől
Pénteken az Óbudai temetőben szűk körben búcsúztatták a november 26-án elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rockzenészt, billentyűst, énekest, zeneszerzőt.Elhunyt Bartók Béla fia
Elhunyt Bartók Péter, Bartók Béla kisebbik fia – közölte pénteken a Bartók Emlékház a Facebook oldalán.Kállay-Saunders András, Radics Gigi, Kaukázus – megvannak A DAL 2021 versenyzői
Kialakult A Dal 2021 mezőnye: a több mint 400 produkcióból negyvenet fog látni a közönség a január 30-án induló dalválasztó show-ban.Ha elmarad egy koncert 2021 második felében, az állam kifizeti
Nem nálunk: Németországban. A DALSZERZŐ cikke szerint a német állam átvállalja a kockázatát a 2021 második felére tervezett kulturális eseményeknek – csak szervezzék meg őket.Egy jó dal sokkal többet jelentett idén, mint eddig bármikor: 2020 legjobb 10 dala
A szórakozóhelyeket bezárták, a fesztiválokat jegelték és a koncerteket alapvetően törvényen kívül helyezték – de néhány hang a csend fölé emelkedett, így a zene minden eddiginél jelentősebb szerepet töltött be az életünkben – írja az NME, melynek szerkesztői...Scájci sapka, svájci bicska, svájci rockzenekar
A Sinplus hosszú idő után, négy, friss szerzeménnyel jelentkezik. Az új dalok teljesen ösztönösen születettek, hagyták, hogy a zene csak előjöjjön a legtisztább formájában belőlük, ennek eredménye egy rock - new wave esszencia lett.Sitkén is megemlékeznek Balázs Fecóról
Az Origo értesülése szerint december 11-én mondanak a zenészért szabadtéri gyászmisét annál a sitkei kápolnánál, amelyért Balázs Fecó rengeteget tett életében.World Music Charts Europe: 2020 legjobb 50 lemeze között a Besh o droM 20
A zsűrit alkotó 50 világzenei rádiós szakember szavazatai alapján a Fonó több idei nagy sikerű kiadványa közül a Besh o droM 20. születésnapi, jubileumi lemeze került fel a World Music Charts Europe-listára.









































