Idén bárki felléphet az Eurovízión!

2020/05/02  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Enyhén szólva is kissé szokatlan eurovíziós év a 2020-as, ehhez képest a közvetítés sem lesz szokványos.

Idén bárki felléphet az Eurovízióban!

Arról már beszámoltunk, hogy televíziós showműsort rendeznek a dalfesztivál helyett a holland szervezők. A műsort közönség nélkül rendezik meg azok a holland televíziós csatornák, amelyek az elhalasztott versenyért is feleltek volna. A Europe Shine a Light című műsor célja Európa egységét megmutatni a világjárvány idején. Az adás május 16-án este lesz, éppen akkor, amikor az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét eredetileg megrendezték volna Rotterdamban. Az már ismeretes, hogy a döntő eredeti helyszínén karanténkórház épült.

Azt hittük, ezzel el is van intézve a dolog, de nem: a két elődöntő napját sem engedik el a szervezők. Két adagban, egyfajta enumerációként megmutatják a dalokat, ezekre a műsorokra „Eurovision Song Celebration” címmel a YouTube-csatornájukon, május 12-én és 14-én kerül sor. Nem lesz pontozás vagy ilyesmi, ennek ellenére azt ígérik, nem fullad majd unalomba a dolog.

Úgy pláne, hogy most bárki bejuthat a műsorba, aki május 5-ig elküldi a szervezőknek a videóját. Csak annyit kell tenned, hogy rögzíted magad, ahogy táncolsz és énekelsz egy olyan helyiségben, amelyet elárasztottál a versenyző országok zászlóival és egyéb eurovíziós díszítőelemekkel, amelyekre konkrétan most egyetlen példát sem tudunk mondani.... esetleg diszkógömb? :)

A részletek a videó alatti leírásban:

 

Eurovízió, Rotterdam, koronavírus-járvány, lemondás, Europe Shine a Light, online, stream

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek