Nulláról kezdik: megvan a Linkin Park új énekese

2024/09/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Linkin Park a Dead Sara elnevezésű rockzenekarból Emily Armstrongot választotta új énekesnőnek – turné és a 'From Zero' című album bemutatása következik.

Fotó és forrás: Variety

Nem csak "társ-frontasszonyt" igazoltak le: Colin Brittain, a G Flip, az Illenium és a One OK Rock dalszerzője és producere is csatlakozik a csapathoz dobosként.

A bejelentést egy új kislemez kísérte, amely hét év óta az első új zenei kiadványa a zenekarnak, és a „From Zero” névre keresztelt, hamarosan megjelenő album előfutára. Az anyag november 15-én érkezik (Warner Records), a csapat első nagylemezeként a 2017-es „One More Light” óta, amely két hónappal Chester Bennington énekes halála előtt jelent meg.

A zenekar – amelyet Mike Shinoda, Brad Delson, Phoenix és Joe Hahn, valamint a két új tag alkot – egy hatállomásos arénaturnéra is indul, amely Los Angeles, New York, Hamburg, London, Szöul és Bogota érintésével zajlik majd.

A Linkin Park csütörtökön lépett fel először az új felállásban Los Angelesben, a rajongókat buszokkal szállították egy stúdiótelepre.

Egy sajtóközlemény szerint Shinoda, Delson, Farrell és Hahn „az elmúlt években csendben újra találkozni kezdtek”, és „ahelyett, hogy »megpróbálták volna újraindítani a zenekart«”, számos zenésszel dolgoztak együtt, és „különleges kapcsolatot találtak Armstonggal és Brittainnel”.

Az új korszakról Shinoda így nyilatkozott:

„A Linkin Park előtt az első zenekarunk neve Xero volt. Ez az albumcím egyszerre utal erre a szerény kezdetre és arra az utazásra, amire most vállalkozunk. Hangzásilag és érzelmileg a múltról, a jelenről és a jövőről szól - felölelve a jellegzetes hangzásunkat, de új és élettel teli. Mély megbecsüléssel készült új és régi zenekari társaink, barátaink, családunk és rajongóink iránt. Büszkék vagyunk arra, amivé a Linkin Park az évek során vált, és izgatottak vagyunk az előttünk álló utazás miatt.”

 

 

Ahogy az sejthető volt, a banda közösségi oldalain a kommentszekcióban elindult az "ez a zenekar már nem a Linkin Park"-polémia, bár első pillantásra úgy tűnik, egyre-másra jelentkeznek be az országok és a városok, hogy oda is kanyarodjon el a turné. Két masszív front van, amelyet egy-egy kommenttel mutatunk be:

KONTRA

"Én adnék nekik egy esélyt, ha lenne egy jobb énekesük. Szörnyen hangzott a zenekar egészéhez képest. Egyszerűen úgy tűnik, mintha meg kellett volna ölniük a Linkin Park örökségét és továbblépni valami mással, más név alatt, talán ugyanazzal a hangzással is, de az, ahogy ő énekelte a régebbi dalokat... nehéz nem összehasonlítani Chestert és a hangját. És ha az örökségről van szó, akkor nem ér fel hozzá."

PRO

"Senki sem beszél arról, hogy Mike hogyan hozta vissza a zenekart. Hogy milyen rugalmas volt, hogy erős maradt, hogy továbblépett és folytatta az LP-t. Ennyire szereti a zenekar a rajongókat, de magát a zenét is. Sírtam a koncert alatt. Többet akarok látni ebből az új fázisból. Emily soha nem fogja helyettesíteni Chestert. De, srácok, ahogy Mike tette, nekünk is tovább kell lépnünk. Meg kell mutatnunk, hogy mennyire szeretjük őket azzal, hogy mi is továbblépünk."

S hogy mit tudunk az énekesnőről?

Armstrongot eddig leginkább a Los Angeles-i Dead Sara együttes énekeseként és gitárosaként ismerték. A 38 éves énekesnő három stúdióalbumot adott ki a zenekarral, kezdve a 2012-es debütáló albummal. Ezen az albumon szerepelt a „Weatherman” című dal, amely a Loudwire az év rockdalának választott.

Fennállásuk során a Dead Sara számos feldolgozást adott elő, de Linkin Parkot sosem. A Setlist.fm szerint a legtöbbet a Rage Against the Machine-t vették át, előadták a „Killing in the Name”-t, a „Freedom”-ot és a „Sleep Now in the Fire”-t, valamint többek között a Led Zeppelin, Stevie Nicks, a Nirvana és a The White Stripes klasszikusait. A Dead Sara előtt Armstrong háttérvokálokat énekelt Courtney Love Nobody's Daughter című szólóalbumán, és a banda közreműködött Demi Lovato Holy Fvck című albumának létrehozásában.

Azzal a kommentszekcióban felbukkant infóval egyelőre nem tudunk mit kezdeni, hogy Armstrong állítólag a Szcientológiai Egyház tagja, azzal meg pláne, hogy Danny Masterson aktív támogatója volt. (Daniel Masterson amerikai színész. Ő játszotta Steven Hyde-ot a That '70s Show-ban, Milo Fostert a Men at Work-ban és Jameson "Rooster" Bennettet a The Ranch-ben. 2023 májusában két nő megerőszakolása miatt elítélték.) Ezen a két dolgon elég sokan őrjöngenek, ellenük azzal érvelnek, hogy nem feltétlenül jelenti egy gálán való felbukkanás, hogy valaki aktív tagja is az egyháznak, s nem ekvivalens az erőszak támogatásával, hogy Armstrongnak futó kapcsolata volt a híres-hírhedt nőcsábásszal. Feltehetően ezekről a dolgokról legalább annyit hallunk majd, mint a Linkin Park új albumáról és a turnéról.

 

Linkin Park

 

 

Szólj hozzá!


Krézi srácok a Parkban: 28 dalnyi emlékeztető a HS7 30 évére

Krézi srácok a Parkban: 28 dalnyi emlékeztető a HS7...

Egy újabb jubileumi koncerten tombolhattunk a szombat esti forróságban a Budapest Parkban. A magyar alter egyik legszórakoztatóbb zenekara idén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.

Mit jelent Bródy János a hazai könnyűzene számára?

Ma, az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János dalai kapják a főszerepet. A Bródy Dalok Napja elnevezésű kb. hatórásra tervezett koncert a magyar beatzene ikonikus alakja – és hazánk egyik legfontosabb dalszövegírója előtt tiszteleg.
Új koncertek