Mamma Mia!

Ők lesznek az induló előadók mentorai

2021/02/02  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Összesen 20 előadó és 2 elektronikus producer jutott támogatáshoz a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjában.

A fotó illusztráció (Grafierende/Pexels)

A program 2-2 millió forintos (az elektronikus producerek esetében 1,5 milliós), egy éven át folyósított támogatását lemezkészítésre, videoklipre, kommunikációs anyagok előállítására, turnézásra fordíthatják a kiválasztott előadók.

A mentorok egyfajta jobbkézként nem csak a pályázati anyagokat kísérik figyelemmel, de kapcsolatrendszerüket megmozgatva megbízható szakemberekhez irányítják az induló előadókat. Fontos szerep hárul a mentorokra a még közönségüket kereső zenészek népszerűsítésében is, hiszen a program egyik fő célja, hogy az induló előadók megfelelő mennyiségű és minőségű fellépési lehetőséghez jussanak az évad során, amennyiben ezt a járványhelyzet lehetővé teszi.

A program folyamatos frissítésének, finomhangolásának jegyében visszatérő mentorok mellett ezúttal is vállalták a programhoz frissen csatlakozó szakemberek, köztük elismert előadók, producerek, programszervezők vagy menedzserek is a feladatot.

A támogatott előadók és mentoraik:

  • Bongor - Linczényi Márk (The KOLIN)
  • BÖBE - Horváth Máté (New Beat)
  • Buzás Bence - Horváth Gáspár (Irie Maffia, JumoDaddy, Kelemen Kabátban)
  • Csillagerdő - Szarka József (Keytracks lemez­kiadó)
  • GidnimRém - Bodnár Tibor (Ladánybene 27)
  • Kertekalatt - Csorba Lóci (Lóci játszik)
  • Kontraszt - Herendi Ráhel (MMM Records)
  • KYTARO - Szabó Bálint (Trafó)
  • Livingroom - Székely Zoltán (Kifli zenekar)
  • Mayer Fanni - Biczó Andrea (Budapest Park )
  • Mordái - Szántai Péter (Akvárium Klub)
  • Rafael Mário Trio - Szebényi Dániel (Kowalsky meg a Vega, Random Trip )
  • Sasa Lele - Balla Gergő (Platon Karataev)
  • Sebestyén Patrik Sextet - Bágyi Balázs (Magyar Jazz Szövetség )
  • Sorbonne Sexual - Koncz Balázs (30y)
  • Szabó Anna Rozsi - Gáncs Andrea (Budapest Bár)
  • Takács Dorina Deva - Süli András (Campus fesztivál)
  • Tortuga - Pócsi István (Barba Negra)
  • Zajnal - Balázs Sziszka (Music Fashion)
  • Zïp - Gátos Iván (Váczi Eszter & Quartet)

Elektronikus producerek és mentoraik:

  • BEN LEAVEZ - Tollner Máté (Tolo)
  • ZSD - Papp László (Telekom Electronic Beats)

(via Hangfoglaló)

NKA, Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogram, mentorok

 

 

Szólj hozzá!


Kaliforniában forgatott klippel tér vissza a BBC által is elismert fiatal énekesnő

Kaliforniában forgatott klippel tér vissza a BBC...

A szlovák popsztár, Karin Ann sikeres tavaszi EP-je, és komoly nemzetközi turnéja után új klippel jelentkezik. A fiatal énekesnő, akit BBC egyik...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ismerős Arcok – Stevie 50 születésnapi koncert

Az Ismerős Arcok zenekar emblematikus szerzeményei az elmúlt két évtizedben számtalan helyen csendültek fel a Kárpát-medence legkülönbözőbb pontjain, hirdetve kultúránk sokszínűségét, valamint a nemzetünk összetartozását.

Tökéletes hír Halloweenra: Budapestre jön Alice Cooper és Johnny Depp bandája

A Hollywood Vampires, „a világ legjobb bárzenekarának” nevezett amerikai szupercsapat 2023. július 18-án a Sportarénában ad koncertet. A formáció ikonikus sztárokból és rocklegendákból áll: Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen.

Freakin’ Disco: Akartunk írni egy könnyedebb, kedvesebb, lágyabb zenét. Ez nem jött össze...

Készül a Freakin’ Disco TOTEM című harmadik lemeze. A Face Yourself című számot már hallhattuk, most pedig megérkezett a második single Gekko címmel, amit március 25-én az A38 Hajón már élőben is hallhat a közönség.

iLand zenekar: a magyar progresszív rock szcéna üdvöskéje és nagy öregje a Müpában

Ezen a néven és ebben a felállásban az iLand új zenekar, azonban a társaság három ötöde, Takáts Tamás, Pálvögyi Géza és Dorozsmai Péter együtt zenéltek az East együttesben, de az East-től függetlenül is mindhárman oszlopos tagjai a magyar rocktörténetnek. Olyan együttesek neve kötődik hozzájuk mint a Karthago, a Takáts...
Új koncertek
Folklór...
Folklór...
Budapest 
Folklór...
Folklór...
Budapest 
Folklór...
Folklór...
Budapest 
Folklór...
Folklór...
Budapest 
Folklór...
Folklór...
Budapest 
Folklór...
Folklór...
Budapest 
Folklór...
Folklór...
Budapest 
Folklór...
Folklór...
Budapest 
Folklór...
Folklór...
Budapest