Borok és dalok: rengeteg koncerttel érkezik május végén a Feszt!Eger
Már csak röpke két hét, és elrajtol a 2019-es fesztiválszezon, amit hagyományosan a díjnyertes borokkal és háromnapos koncertáradattal a Feszt!Eger nyit május végén, olyan fellépőkkel, mint a Halott Pénz, a Quimby, a Road, a Fish! vagy a Follow the Flow.Áttették a Tokio Hotel koncertjét a MoM Sportba
A szervezők és a produkció közösen döntöttek a koncert MoM Sportba költözéséről, ahol az idén 15 éves zenekar mellett fellép még a brit Charming Liars és a hazai Szabyest is.Egy megakoncert szervezésébe vágnak bele a szereplők a kaposvári színház előadásában
Július 4. és 7. között a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón szlovák, lengyel, cseh és magyar társulatok darabjait nézhetik meg az érdeklődők Vácott. A színházjegy fesztiválbelépő is jár, így az előadások után a nézők ingyen mehetnek koncertre.Megvan a három döntős zenekar: közülük kerül fel egyik a Sziget Nagyszínpadára
A zsűripontoknak és a nézői szavazatoknak köszönhetően kialakult az idei Nagy-Szín-Pad! verseny döntőbe jutó hármas csapata a Follow the Flow, a Useme és a The Bluebay Foxes személyében.Szerintem k...a vicces, hogy Krúbi nyerte meg...
Ezt ByeAlex nyilatkozta a 24.hu-nak, amikor a Fonogram-díjról kérdezték annak kapcsán, hogy mit szól Majka hisztijéhez.Így ünnepel egy 20 éves fesztivál – Open Road Fest szülinapi kiadás
Az Open Road Fest ezúttal sem csak a zenéről és motorokról szól majd. Lélegzetelállító kaszkadőr show, légi parádé és Freestyle Motocross bemutató is várja a közönséget. Kijár mindez egy jubiláló fesztiválnak – és a közönségének.Az a szarkupac... – Valaki megpróbálta online eladni a Lamb Of God zenekartól ellopott gitárt
A zenekar gitárosa, Willie Adler az Instagramra posztolta, hogy ellopták “Warbird” nevű gitárját, és azt is, hogy úgy sejtik, egy dolgozó lehet a tolvaj.Nemsokára érkezik az Enter Shikari énekesének új könyve
Az együttes 15 éves pályafutása során 5 albumot adott ki, és vált a brit zenei élet egyik legmeghatározóbb szereplőjévé. Az Enter Shikari most is turnén van Európában: nálunk néhány hete jártak, ez volt a 17. magyarországi koncertjük!Rúzsa Magdi és a 100 Tagú Cigányzenekar jótékonysági koncertje új időpontban!
A terv az volt, hogy Rúzsa Magdi és a 100 Tagú Cigányzenekar május 9-én a budapesti Erzsébet téren jótékonysági koncertet ad, amelynek bevételét az autizmussal élőket támogató Út a Mosolyért Alapítvány új intézményének létrehozására ajánlották fel. A helyszín és a cél...Már nem Paul McCartney a leggazdagabb brit zenész
Hosszú évek óta először nem Sir Paul McCartney vezeti a leggazdagabb brit zenészek listáját: régi vetélytársa, az eddigi örök második Lord Andrew Lloyd-Webber ezúttal jelentősen megelőzte.Ingyenes fesztivál a Gozsdu Udvarban
Június 4-én és 5-én első alkalommal kerül megrendezésre a belváros szívében a Gozsdu Jazz Fesztivál, ahol olyan neves előadókkal találkozhatunk, mint Malek Andrea, Szőke Nikoletta vagy a Swing á la Django. Ráadásul ingyenes!Stoppos a Galaxisban – 15 zenekarból verbuválódott Szijártó Zsolt új albumának stábja
Megjelent a Kárpátia soraiból ismert, az ex-Judas Priest énekes, Tim 'Ripper' Owens gitárosaként is turnézó Szijártó Zsolt (ex-Akela, ex-Omen, ex-After Rain) első, instrumentális szólólemeze.








































