Robbie Williams és Gary Barlow végleg elásták a csatabárdot
Gary Barlow a végletekig kimaxolta The Crooner Session című napi duett videóinak vendéglistáját azzal, hogy egykori csapattársa Robbie Williams is beszállt a játékba egy dal erejéig.Brit tudósok szerint akár másfél évre is otthon ragadhatunk
Az Imperial College London neves járványügyi kutatói szerint lehet, hogy meg kell szoknunk ezt a jelenlegi helyzetet, és a fertőzési hullámokra mindaddig társadalmi bezárkózással válaszolnunk, amíg nincs másik eszköz – tudósít a Portfolio.hu.20 év után először találkoznak a kitalált zenekar tagjai
Mint ahogy arról két hete beszámoltunk, sajnos koronavírusban meghalt a Nyomul a banda című film leghíresebb dalának 52 éves zeneszerzője, Adam Schlesinger. A tiszteletére és a MusiCares COVID-19 segélyalap támogatására most egyetlen alkalomra összegyűlnek a filmbéli zenekar tagjai.A Rocky zenéjével próbálnak jobb hangulatot teremteni az amerikai kórházakban
Több amerikai kórházban zenével próbálnak javítani a betegek és az orvosok kedélyállapotán az új koronavírus okozta járványban – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) egy vasárnapi riportjában.Mint a Black Mirrorban... – szólóban jelentkezik a BEKVART gitárosa
A Bánfalvi Eszter Kvartett (BEKVART) gitárosa-énekese ezúttal szólószámmal jelentkezik. Formán Bálint a színészeket igencsak érintő kényszer-időmilliomosságot fogalmazza meg új dalában.Vangelis zenéje, Sophia Loren hangja – sírtál már tésztareklámon?
Érzelmes – nagyon olasz – reklámot csinált a Barilla Sophia Lorennel és Vangelis-szel közösen – olvastuk a Kreatív.hu-n.Így alakult át a riói karnevál hatalmas szambastadionja a járvány alatt
Már a gondolatainkba is annyira beette magát a karantén, hogy totál furcsa leírni: kicsivel több mint egy hónappal ezelőtt vagy kétmillió ember táncolt a világ legnagyobb utcabálján, a riói karneválon.Egyre-másra dőlnek le a fesztiválok bástyái
Lassan már szemünk se rebben, ha elénk gördül a közösségi csatornákon egy-egy külföldi fesztivál törlésének hivatalos bejelentése. Ma három ilyen hírrel is jövünk, mi kérünk elnézést.Sandra, Boney’M, Sabrina, Fancy – Bazinagy retróparti lesz az Arénában
Hetek óta nem fordult elő velünk ilyesmi: koncertet ajánlunk... Az elütésekért bocs, könnyektől elhomályosult tekintettel verjük a billentyűket... :)Fesztivállapot – Elmarad? Áthelyezik? Folyamatosan frissülő információk
Teszünk egy kísérletet arra, hogy egy felületen nyilvántartsuk, melyik fesztivál miképpen dönt idén nyáron.R. Kelly is bepróbálkozott a koronavírussal
Rájár a rúd az egykoron oly népszerű Grammy-díjas amerikai énekesre, aki 2019 februárjában került börtönbe. R. Kelly házi őrizetes kérelmét elutasította a bíróság. Azért a koronavírus sem lehet jó indok mindenre...Lou Reed producere és egy amerikai énekeslegenda is a koronavírus áldozata lett
Hal Willner zene- és televíziós producert 64 éves korában hunyt el. Két hete még posztolt a járvánnyal kapcsolatban.









































