Berlinbe tart a 101 Hang – magyar Depeche Mode-produkció arénaszinten

Csoda születik Berlinben – de az út Budapestről indul. A színtiszta magyar 101 Hang Depeche Mode-produkció tavaly szinte teltházas koncerttel debütált, idén pedig már Európát veszi célba. Az európai turné nyitóállomása december 10-én lesz a MVM Domeban, majd december 16-án a berlini Uber Arena közönsége előtt is bemutatkozik a monumentális előadás.

Berlinbe tart a 101 Hang – magyar Depeche Mode-produkció arénaszinten
Fotók: World of Freddie

Freddie Mercury 80 – a tavaszi szél különleges kiállítást fúj be a Zene Házába 2026-ban

A világ egyik legnagyobb rockikonjának eddig kevéssé ismert arcát mutatja be a Magyar Zene Háza és a World of Freddie közös kiállítása, amely 2026 tavaszán nyílik meg. A tárlat apropóját két jeles évforduló adja: Freddie Mercury 80. születésnapja, valamint a magyar közönség...
 
Magyar Albummm!  – Hungaria: Hotel Menthol

Magyar Albummm! – Hungaria: Hotel Menthol

Március 18-án a Zene Háza Magyar Albummm! sorozatában a Hungaria zenekar 1981-es kiadványa, a Hotel Menthol kerül a lemezjátszóra.
 
 
Legnagyobb slágerükkel a Hungáriának üzentek – reflektorfényben az R-GO

Legnagyobb slágerükkel a Hungáriának üzentek – reflektorfényben az R-GO

Azt tudtátok, hogy majdnem punkzenekar lett az R-GO...? Fordulatos pályájáról a PKÜ Hajógyár Youtube-csatornájának mesélt Szikora Róbert.
 
A fotón Steve Dub/stevedub.com

Producerlegendák érkeznek Budapestre

A Petőfi Media Group Könnyűzenei Igazgatósága által működtetett NKA HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) könnyűzenei exporttal foglalkozó programiroda idén 4. alkalommal szervezi meg a SongLab projektet.
 
Február 1-ig vetítik a Queen legendás budapesti koncertfimjét

A többi már történelem... – Február 1-ig vetítik a Queen legendás budapesti koncertfimjét

A MOM Park megújult mozijában február 1-ig minden este vetítik a Queen legendás, 1986-os budapesti koncertjéről készült filmet.
 
Új listavezető és több új szereplő a legexportképesebb magyar zenekarok listáján

Új listavezető és több új szereplő a legexportképesebb magyar zenekarok toplistáján

Elkészült a HOTS – Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda újabb összesítése a nemzetközi közegben piacképesnek ítélt hazai előadókról. A szakemberek által összeállított toplistát a Platon Karataev vezeti Дeva /Deva/ és a The Qualitons előtt.
 
 
Fotó: Raktárkoncert/FB

Ezeket a raktárkoncerteket vették fel eddig

Szeptember 21-től kezdődik a könnyűzenei ipar támogatására indított Raktárkoncert-sorozat; mindenki a saját foteljéből nézheti meg a csaknem 200 koncert bármelyikét.
 
Fotó: Bors

Elhunyt a legendás Szaxi Maxi

67 évesen távozott tőlünk, és már biztosan az égi zenekarban fújja szeretett szaxofonját az egykori Hungária, és Dolly Roll oszlopos tagjaként ismertté vált Fekete Gyula, alias Szaxi Maxi.
 
Sokat köszönhet a primavera fesztiválnak a magyar zenekar

Sokat köszönhet a Primavera fesztiválnak a magyar zenekar

A Belau (a Kedves Péter és Buzás Krisztián által alkotott elektronikus zenei produkció) az Essence májusi debütálása óta igazán impozáns eredményeket tudhat maga mögött, hazai és nemzetközi viszonylatokban egyaránt – köszönhetően a HOTS-nak is. Meg persze maguknak...
 
Leslie Mandoki külföldi turnéra viszi a „Magyar képek” progresszív rock-koncertsorozatot

Leslie Mandoki külföldi turnéra viszi a „Magyar képek” progresszív rock-koncertsorozatot

A Fonogram Életműdíjas és a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett magyar zenész-producer októberben és novemberben Hamburgon, Münchenen, Dortmundon és Berlinen átívelően mutatja be nagyszabású koncertsorozatát a ManDoki Soulmates zenekarában muzsikáló legendák élén.
 
Parádés műsorral zár Csillebércen a szabadtéri színpad

Parádés műsorral zár Csillebércen a szabadtéri színpad

Lassan vége a nyárnak, ami nem csak iskolakezdést és hűvösebb időt jelent, hanem a szabadtéri színházak utolsó hónapját is. Nincs ez másként Csillebércen sem, de azért szeptember közepéig még változatos előadásokkal várják a közönséget.
 
Nem Queen-imitátorokat keresnek, hanem egyedi produkciókat: Q-Faktor

Nem Queen-imitátorokat keresnek, hanem egyedi produkciókat: Q-Faktor

Q-Faktor címmel negyedik alkalommal rendezik meg a Queen Zenei Tehetségkutató Versenyt. A jelentkezési határidő július 31., a döntő szeptember 1-jén lesz.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek