Vadi új albumával tér vissza hozzánk jövőre a Kensington

Előbújnak erdőből – visszatér hozzánk jövőre a Kensington

2020 március 28-án új dalokkal látogat el hozzánk a fesztiválok egyik kedvenc indie zenekara, a holland Kensington. Helyszínnek ezúttal az Akváriumot választották, és tapasztalva a korábbi fokozott érdeklődést, szinte biztos, hogy ezen a napon is megtelik majd a NagyHall.
 
Holnap indul a jegyvásárlás a 2020-as Arénás Pilvakerre!

Holnap indul a jegyvásárlás a 2020-as Pilvakerre, ne maradj le, mint tavaly...

Jövőre is az Arénába költözik nemzeti ünnepünk legszórakoztatóbb és legméltóbb megemlékezős műsora, a RedBull Pilvaker, ahol a hazai zenei élet meghatározó alakjai együtt elevenítik fel legnagyobb költőink verseit, dallamosított formában.
 
 
Nem megyünk az Eurovízióra!

Nem megyünk az Eurovízióra!

Ezennel (majdnem) hivatalos: Magyarország nem vesz részt a 2020-as rotterdami Eurovíziós Dalfesztiválon. Legalábbis erre következtetünk az eddigi "delegáló" közleményéből.
 
A Dal 2019 elérte a mélypontját – mi lesz 2020-ban?

A Dal 2019 elérte a mélypontját – mi lesz 2020-ban?

A Dal 2020-t illetően úgy tűnik, hogy a 2019-es versenyhez nagyon hasonló műsorsorozatra számíthatunk, de nagyon meghökkentő határidőkkel és feltételekkel – írja az ESC Hungary
 
Avril Lavigne

Kint van a vízből – Avril Lavigne meggyógyult, Bécsben is koncertet ad

A kanadai énekesnő Avril Lavigne több évnyi szünet után jövő márciusban újra Európában turnézik februárban megjelent hatodik stúdióalbumának anyagával, ami a Head Above Water címet viseli. Bár hazánk sajnos nem szerepel az úticélok közt, egy bécsi kiruccanást talán megér a...
 
A Depeche Mode, a Motörhead, és Whitney Houston is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A Depeche Mode, a Motörhead, a Nine Inch Nails és Whitney Houston is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

Október van, tehát ideje volt összeállítani azt a 16 fős mezőnyt a 2020-as Rock & Roll Hall of Fame szavazáshoz, amelyben olyan előadókkal, zenekarokkal találkozhatunk, mint a Depeche Mode, a Nine Inch Nails, a The Notorious B.I.G., a Judas Priest, Whitney Houston vagy a Kraftwerk.
 
 
James Arthur

A Budapestre készülő James Arthur Travis Barkerrel készített új dalt

Tegnap új videóval jelentkezett James Arthur, aki harmadszorra látogat el hazánkba 2020. február 9-én – a Barba Negrában ad koncertet, ahol az új albumáról bizonyára felcsendül majd ez a dal is.
 
Fotó: Pinterest

A Sziget aranyhala várja a kívánságaitokat

Már lehet leadni a kívánságokat, kiket szeretnénk látni-hallani jövőre Szigeten, és már mi is bemutattuk a FB-on a Sziget 2019-es aftermovie-ját is. Állítólag jövőre nagy változásokat terveznek a fesztivál szervezői.
 
BRÉKING!!! A Gorillaz és a Blur frontembere Damon Albarn jövőre a MÜPA színpadán!

A Gorillaz és a Blur frontembere, Damon Albarn jövőre Budapestre jön!

A brit popzene koronázatlan királya, a Blur és a Gorillaz zenekarok megálmodója, a zenei műfajok keverésének nagymestere – aki még az operában is jártas –, Damon Albarn szólóprojektjével 2020. május 20-án érkezik a Müpába.
 
A maszkos csapat újra támad! - Jövőre is lesz Slipknot koncert itthon

A maszkos csapat újra támad! - Jövőre is lesz SLIPKNOT koncert itthon

Acélszívűeknek jó hírekkel szolgálhatunk, ugyanis most már biztos, hogy 2020-ban is hazánkba látogat, ráadásul új albumával az amerikai SLIPKNOT, akik február 4-én állnak majd az Aréna színpadára.
 
Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a...

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...

Akinek a legnagyobbak is megengedték, hogy elővegye a dalaikat: STVW jön a Dürerbe!

Van valami egészen felszabadító abban, amikor egy dal, amit már ezerszer hallottál, egyszer csak máshogy szólal meg. Ismerős, mégis új. Nosztalgikus, mégis aktuális. És pontosan erre épít STVW projektje, amely november 12-én érkezik a Dürer Kertbe.
Új koncertek