Szerelemről szó sem volt...

Szerelemről szó sem volt...

Bármilyen hihetetlen is, negyed századot ünnepel a Zanzibar idén: a jubileumi turnéra egy Akváriumos buli teszi majd fel a koronát.
 
Fotó: Chandler Moyer

Új lemezét hozza el az Akváriumba az egyik legműveltebb rockzenekar, a Dead Poet Society

A most megjelent Fission még csak a zenekar második nagylemeze, de a banda világszerte több mint 72 millió streamet gyűjtött össze és két Top 15-ös kislemez-dallal is büszkélkedhetnek. Budapestre február 25-én érkeznek.
 
 
Fotó: Szécsényi Dóra

Bob Marley 79 – emlékkoncertet szervez a Ladánybene 27

Bob Marley február 6-án született – ebben a hónapban a világ minden pontján koncertekkel és fesztiválokkal emlékeznek minden idők legismertebb reggae zenészére. Nincs ez másképpen Budapesten sem: a reggae hazai helytartói és barátak a kultikusnak számító dalok mellett igazi zenei...
 
Hét év után új sorlemezt hozott ki a Magashegyi Underground – lemezbemutató koncert is jön!

Hét év után új sorlemezt hozott ki a Magashegyi Underground – lemezbemutató koncert is jön!

Az "Egymáshoz rövid az út" című lemez bemutatója január 20-án lesz az Akvárium Klubban, ahol az új szerzemények mellett az együttes összes nagy slágere elhangzik.
 
Myra Monoka Pulius Tibivel lép fel az Akváriumban

Myra Monoka Pulius Tibivel lép fel az Akváriumban

A címben szereplő 3 tulajdonnév közül kettővel tisztában vagyunk: őszintén szégyelljük magunkat, hogy a főszereplő nevét először hallottuk. Úgyhogy, ha te sem vagy túl tájékozott vele kapcsolatban, már ketten vagyunk, de a rendelkezésünkre bocsájtott sajtóanyag segítségével...
 
 Fotó: Generál Kristóf

SISTAHOOD: megjelent Sisi első nagylemeze

A rapkarakter az általa kedvelt műfajok egyvelegét kínálja a debütáló albumán, és reméli, hogy szimpatizál majd vele mindenki, aki szereti a régi sulit, vagy aki visszasírja a drum 'n' bass és dubstep aranykorát. 'SISTAHOOD' ALBUMPREMIER! Lemezbemutató koncert az Akvárium Klubban,...
 
 
Ők a Budapest Open Mic döntőjének nyertesei

Ők a Budapest Open Mic döntőjének nyertesei

Telt házzal, rendkívül lelkes közönség előtt zajlott a McDonald's Budapest Open Mic döntője az Akvárium KisHalljában november 23-án, ahol a döntősök (jelen volt tizennégy, egy igazoltan hiányzott) léptek fel a publikum és a Sisi-Lil Frakk-Hundred Sins triász alkotta zsűri előtt.
 
Megérkezett a Zsolti a béka metálverziója

A Zsolti a béka metálverziója után itt az egész fémes ízű Belga-album

A keményebb műfajok világában értelmezte újra 16 dalát a Bëlga: jön a zenekartól Fém of Bëlga című album – további súlyos átdolgozásokkal
 
Ilyen volt a hangulat tavaly (fotó: Magyar Klipszemle/FB)

Ezek ma a legjobb hazai klipek – versenyben Azahriah, Dzsúdló, a Carson Coma és nagyon sokan mások

Összeállt a 7. Magyar Klipszemle Versenyprogramja. Az ember nem is gondolná, hogy ennyi videó készült az előző szemle óta eltelt évben... Stíluskavalkád mind vizuális, mind zenei tekintetben!
 
Fotó: The Carbonfools/FB

Carbonfools duplakoncerttel nyílik meg az Akvárium Klub új koncerthelyszíne

A Lokál elsődleges célja, hogy minőségi körülményeket biztosítson a feltörekvő és turnézó előadók számára, valamint alternatívát kínáljon ismert hazai előadók meghittebb, exkluzív koncertjeinek megvalósítására.
 
Fotó: Frank Lebon

Tegnap emlegettük, mára kiderült: Budapesten koncertezik King Krule

Így legyen mákunk mindenben :) Tegnap megosztottuk a Fb-oldalunkon egyik új dalát és megemlítettük, hogy jártunk már koncertjén és milyen jó volt. A mai hír az, hogy ha nem is rögtön, de október 30-án élőben is meghallgathatjuk az új albumát az Akváriumban.
 
Fotó: Sziget Festival Official / Rockstar Photographers

Nagyszínpad! Hazai popsztárokkal lép fel a Superar gyerekkórus az Akváriumban

Rendhagyó koncertet láthat a közönség május 23-án az Akváriumban. A hazai könnyűzene sztárjai egy nagy közös showban lépnek fel, együtt a Superar esélyteremtő zenei program növendékeivel. A különleges esemény jótékony célokat szolgál: a Superar nyári zenetáborának...
 
A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek