Hajóval ment koncertezni Andrea Bocelli
A Gazdagisztán blogon olvastuk a hírt – ebből is következtetni lehet arra, hogy nem egy bárkáról vagy kompról van szó, hanem egy 195 tonnás monstrumról, amelyet csaknem 7 millió dollárért vásárolt a novemberben Budapesten is koncertező sztár. Ide feltehetően nem a Stella del Norddal...Lara Fabian az Arénában is megünnepli 50. születésnapját
20 millió eladott albummal a háta mögött Lara Fabian visszatér vadonatúj, 50 World Tour elnevezésű turnéjával. Ezzel a koncertkörúttal egyszerre ünnepli 50. születésnapját, valamint 30 éves karrierjét. Lara új, francia albuma Papillon címmel februárban került a boltokba.Új dal érkezett a hamarosan Budapesten koncertező Toto-tól
Hétfőn jelent meg a Toto új dala, mellyel tulajdonképpen beharangozzák a jövő hónap közepén induló európai turnéjukat, ami Londonban kezdődik és amelynek keretében június 27-én az Arénában is tiszteletüket teszik – a rajongók nagy örömére.A MUSE-koncertről duplán – de ezerszeres lelkesedéssel
A Muse a világ egyik legnagyobb arénazenekara, a banda szinte folyamatosan turnézik és sorra adja ki az albumokat. A srácok a megalakulás (‘94) óta nem pihennek, legújabb albumuk, a Simulation Theory (2018) már a nyolcadik lemez a sorban, ezt népszerűsítik most a Simulation Theory World Tour...Rómeó és Júlia-klipforgatás 500 önkéntes kórustaggal
Arról már beszámoltunk, hogy a kedvelt musicalt szeptember 14-én újra bemutatják a budapesti Sportarénában (nem az eredeti szereposztásban!). A jubileumi előadást megelőzően Rómeó és Júlia duettjéhez forgatnak klipet – sok száz közreműködővel.Luis Fonsi: Azt szeretném, ha mindenki velem együtt énekelne és táncolna Budapesten!
A Latin Grammy díjas puerto rico-i énekes augusztus 17-én újra Budapestre látogat, hogy egy igazi nagyszabású fieszta keretében felpezsdítse a magyar közönség vérét és arra buzdítson, hogy vele táncoljunk a slágereire. Mint kiderült, az énekes a koncert előtt egy magyar edzőtermet...Jó hír a Maluma-rajongóknak
A latin világsztár megjelentette várva várt negyedik, 11:11 című albumát és az "11PM" című dalához készült videoklipjét is bemutatta.Giorgio Moroder, akit mindenki ismer, de igazán senki sem
My name is Giovanni Giorgio, but everybody calls me Giorgio – azt hiszem, ez lehetett a múlt heti Aréna-beli koncert mottója.A hegedűvirtuóz balerina az Arénában lép fel: jön Lindsey Stirling!
A kivételes tehetségű Lindsey Stirling elképesztő sikerű turnéival már többször meghódította a világot – a magyar rajongókat is. 2019-es európai koncertkörútja keretében, október 7-én visszatér a Papp László Budapest Sportarénába.Evanescence-koncert lesz az Arénában
A legújabb európai turnéja keretében Budapestre is ellátogat az amerikai EVANESCENCE, 2019. szeptember 8-án az Arénába lépnek színpadra.Egy Los Angeles-i banda melegíti be a közönséget a TOTO előtt
Ha azt írjuk a címbe: ZGF, tudtad volna, kikről van szó? Az egyre inkább elismert zenészekből álló vadonatúj csapattal először találkozhat a magyar közönség június 27-én a Budapest Arénában, a TOTO előzenekaraként.Lehetsz király: Rómeó és Júlia-szülinap az Arénában
A Rómeó és Júlia musical 15. szülinapját különleges, az Aréna sajátosságait kihasználó, látványban gazdag produkcióval ünneplik szeptember 14-én a Papp László Budapest Sportarénában.









































