Csak neked szól ingyen a zene a presszóban...
A szerzői jog közel egymillió forintos vagyoni hátrányt okozó megsértése miatt emelt vádat egy korábban éveken át Eger belvárosában működő presszó üzemeltetője ellen az Egri Járási Ügyészség.Jól drukkoltatok: Takács Dorina Deva megkapta a rangos nemzetközi zenei díjat!
Дeva az első magyar női előadó, aki elnyerte az EU könnyűzenei szakmai díját (Music Moves Europe). A nőit azért emeltük ki, mert a Harmed 2020-as sikere, illetve a díj elődjének számító European Breakthrough Award 2006-os nyertese, a Heaven Street Seven után 2022-ben a Дeva/Deva néven...Végre megjelent: 10 dolog, amit a védettségiről tudni kell
Már tűkön ültünk. Mivel nem szeretnénk eltévedni a rendeletek (Magyar Közlöny) nyelvezetének sűrű, bozótos erdejében, a HVG cikkéhez fordultunk segítségért.Súlyos állapotban van a Magna Cum Laude egykori vendégzenésze
"Ha teheted, segíts Te is! Segítsünk EGYÜTT! Imádkozzunk együtt Laláért (Magda Lajos – aszerk.), hogy mihamarabb lássuk magunk között!" – olvasható a felhívás a zenekar FB oldalán.Változik a védettségi igazolvány érvényessége – lesz, aki csak 3 oltással mehet koncertre
Február 15-étől az a 18 éven felüli minősül oltottnak, aki megkapta a koronavírus ellen a harmadik oltást, valamint az, aki két oltást kapott és a másodikat hat hónapon belül – közölte Gulyás Gergely a mai kormányinfón.Gigakoncerttel, utcabálokkal, katonazenekarral – és pudingversennyel ünneplik a királynő születésnapját
Ez nem vicc, tényleg pudingversennyel kezdődött hétfőn Nagy-Britanniában II. Erzsébet királynő platinajubileumi, vagyis a trónra lépésének 70. évfordulóját ünneplő több hónapos országos rendezvénysorozat, amelyen utcabálokkal, látványos parádékkal – és rendkívüli négynapos...Közönség nélküli Golden Globe, elhalasztott Grammy-gála
A Golden Globe-díjátadót helyi idő szerint vasárnap 18 órakor rendezik meg a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben, de nem lesz vörösszőnyeges felvonulás és közönség sem. A Grammy-show-t január 31-én tartották volna szintén Los Angelesben – ez utóbbit határozatlan időre...Mégsem jön januárban Magyarországra a világhírű gospelkórus
Január 13-án és 14-én Debrecenben és Budapesten adott volna koncertet az Európában turnézó The Golden Voices of Gospel elnevezésű afroamerikai zenészekből és vokalistákból álló formáció. A debreceni Nagytemplomi közleménye szerint a fellépéseket 2022 novemberére halasztották.Adele válási albuma volt a legkelendőbb 2021-ben
Adele 30 című albuma volt a 2021-es év legkelendőbb lemeze az Egyesült Királyságban: az egyetlen album volt, amit több mint félmillió példányban vásároltak meg.Magyarország Szibériájában Hidegfeszt lesz a hétvégén
A Sok Színű Vidékben bukkantunk a hírre, mely szerint Magyarország leghidegebb pontján limonádét készítenek a citromból – jégkockával :)Béjart Ballet, Pink Martini, Caramel és Dés László – a Margitszigeti Színház megnyújtja a 2022-es évadot
Színes színpadi programmal várja a közönséget 2022-ben a Margitszigeti Színház. Az évadot elő- és utószezonnal hosszabbították meg, így május közepétől szeptember végéig csaknem 40 előadáson mintegy 120 ezer embert tud befogadni a teátrum 3000 férőhelyes nézőtere.Montenegróban tilos a buli, Debrencenben elmaradt a Víztoronyba hirdetett koncert
Betiltotta a szilveszteri mulatságokat a montenegrói kormány szerdán, illetve minden tömeges szórakozást korlátozott december 30. és január 12. között.









































