LB27 Reggae Camp: jövőre veletek ugyanitt!
Rezignált arc, automatán működő ujjak, változatlan mondatok... Ebből már ki is találhatjátok, hogy ma sem ússzuk meg fesztivál-lemondás nélkül. Most épp a Ladánybene által életre keltett nyugitábor, az LB27 Reggae Camp katapultált a magyar fesztiválos repülőből. :(Elmarad a pünkösdi fesztivál
Ma már beszámoltunk a Fezen törléséről/halasztásáról, most a Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál búcsúzik a közönségétől, és kezdte meg az átmentést a 2021-es szezonra.Nem jönnek át az amerikai zenekarok Európába
Legalábbis ez a FEZEN tapasztalata, ami feltehetően nem fog eltérni a többi nyári fesztivál tapasztalásától, hiszen ezt már megjósolta a kormányközeli Magyar Turisztikai Ügynökség is. :(Mama, kérlek: Rúzsa Magdiék Bródy János dalával üzennek anyák napjára
A STRAND Fesztivál szervezői négy, ikonikus magyar művészt kértek fel, hogy velük együtt, több tízezer fesztiválozó nevében mondjanak köszönetet minden anyukának.Az East Fest még nem adja fel
Most már tényleg vészesen közeledik a nyár, ami idén a fesztiválok számára nem túl jó hír, hisz sürgősen dönteniük kell a rendezvényeik sorsáról. Ezúttal a mezőtúri East Fest szólótt az ő táborához.Majd augusztusban bondorodjatok – elhalasztották a pünkösdkor esedékes fesztivált
Az idén második évébe lépő legújabb kapolcsi fesztivál, a Bondoró is a halasztás mellett döntött. Mondanunk sem kell, hogy az eredetileg május 29-én induló összművészeti programsorozat mikor várja majd a nagyérdeműt.... (Augusztus 28-30.)EU: A fesztiválok és a koncertek jönnek vissza utoljára
Az Európai Bizottság nemrég kihozott egy dokumentumot, amelyben leírják, hogy a tagállamoknak hogyan érdemes a tömeges házi karanténozás után visszatérni a normális kerékvágásba – olvasható az Indexen.A május elseje augusztus 21-én lesz a Tabánban
A Tabán Fesztivál 2020 az egészségügyi veszélyhelyzet okán nem május 1-én, hanem augusztus 21-én kerül megrendezésre – tájékoztat az esemény közösségi oldala.A holland fesztiválok fekete napja – szeptemberig lehúzhatják a rolót
A holland miniszterelnök kedd esti tájékoztatása szerint a kormány szeptember 1-ig meghosszabbította a nagyszabású, tömegeket vonzó nyilvános rendezvényekre, köztük a sportesemények és a zenei fesztiválok megrendezésére vonatkozó tilalmat.A rock elpusztíthatatlan: fellépőket jelentett be a komáromi Amerikai Autó Fesztivál
A Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál immáron 19. alkalommal kerül megrendezésre augusztus 13. és 16. között Komáromban: rock and rolltól és V8 motordübörgéstől lesz hangos augusztus harmadik hétvégéjén a Monostori erőd.Ne lökd ide: törölték a sör legnagyobb őszi fesztiválját
Már az őszi programok is veszélybe kerültek a járvány miatt. Bajorországban például az egyik legnagyobb fesztivál megrendezéséről mondtak le, mivel nem tudják garantálni a biztonságos lebonyolítást.Illéri igazhitűek előre! – előkerült egy '91-es Kispál-koncertfelvétel
Bazira irigylem azt, akinek a szomszédja azzal veri el az időt a karanténban, hogy régi felvételek között keresgél. Az enyém, a fölső, néptáncot gyakorol, a másikak, itt mellettünk meg mindenféle hangos kézi szerszámok imádatába fojtják a bezártságból fakadó frusztrációikat: ma...







































