Erik Sumo 20. – Harcsa Veronikával ad két koncertet 2025-ben a zenekar

ERIK SUMO PORCELÁN néven a klasszikus felállásban, tehát Harcsa Veronikával ad két koncertet 2025-ben a 20 éves Erik Sumo. A Fishing on Orfű mellett az Akvárium Klubban ünnepelnek október 25-én.

Erik Sumo 20. – Harcsa Veronikával ad két koncertet 2025-ben a zenekar
Fotók: Fishing on Orfű

Nagy meglepetések helyett különleges programok: kész a Fishing programja

A bérletek 85 százaléka már azelőtt elkelt a 2025-ös fesztiválra, hogy programot hirdettek volna. Nyilván azért, mert többek egybehangzó véleménye szerint a Fishing Magyarország legbarátságosabb fesztiválja. A többi "csak" zene :D
 
Fotó: Cserr Lilla

Azahriah és a Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 19-én, harmadik alkalommal adták át a Music Hungary-díjakat, ezúttal a Hangvillában.
 
 
Fotó: Brett Sayles/pexels.com

Galéria egy szerpentinen – képzőművészek jelentkezését várja a Fishing

A zenei programok mellett 2024-ben számos képzőművészeti projekt is megvalósul a Fishing on Orfűn, ezek közül elsőként egy nyílt pályázatot hirdetnek képzőművészek számára.
 
Fotó: Óriás/FB

Feloszlik az Óriás zenekar

Utolsó előtti alkalommal a Fishing on Orfűn lép színpadra a zenekar 06.28-án, a búcsúkoncertjük pedig az Akváriumban lesz a Turbo és a Cataflamingo társaságában.
 
Különleges albummal ünnepli 15. szülinapját Bohemian Betyars

Különleges albummal ünnepli 15. szülinapját a Bohemian Betyars

Az idén 15 éves Bohemian Betyars teljesen új vizekre evez, és születésnapjukat egy olyan lemezzel ünneplik majd, amin kizárólag különleges és meglepő kollaborációk kapnak helyet.
 
Kész a Fishing zenei programja

Kész a Fishing zenei programja

7 helyszínen 150 izgalmas zenei program a 2024-es Fishing on Orfűn június 26. és 29. között. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a még a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult.
 
 
Fotó: Kleb Zsófi/Kinga Kamrája

Hogy juthat el egy szemtelenül fiatal erdélyi zenekar szinte egy év alatt a Budapest Park színpadára?

Továbbá mit gondolnak erről szüleik, hiszen sokuk még az érettségi előtt áll? Meg egyébként is, milyen Sepsiszentgyörgyön élni – ott tényleg mindenki sálas művészember? Többek között ezeket is megtudhatjuk a Raklap zenekart bemutató dokumentumfilmből.
 
Rengeteg fotóval megérkezett a Fishing első 15 évét ünneplő kiadvány

Rengeteg fotóval megérkezett a nagy Fishing-könyv

A Beck Zoltán (30Y) több mint 200 oldalon, több mint 100 fotó kíséretében vállalkozott arra a különleges feladatra, hogy megörökítse az egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei fesztivál eddigi történetét. A könyv mérete és súlya is tekintélyes: a 24x31 cm-es kötet 2,6 kilót nyom.
 
Van egy sztorid a Fishingről?

Van egy sztorid a Fishingről?

Biztosan van, több is, de ha kíváncsi vagy Beck Zoltán, Egyedi Péter, Fekete Giorgio, Leskovics Gábor „Lecsó” és Péterfy Bori történeteire, a Liszt Ünnepen/Margó Fesztiválon a helyed.
 
Melyik a legjobb fesztivál? Hát, a Fishing...

Melyik a legjobb fesztivál? Hát, a Fishing...

Ez a párbeszéd többször is elhangzott a fesztivál négy napja alatt különböző variációkban, de persze mindig az a buli a legjobb, ahol éppen vagyunk, ráadásul a szezon is épphogy csak elindult. Amúgy meg egyetértünk, ki is fejtjük majd :)
 
Elindult a Fishing on Orfű színpad-névadó szavazása

Vérnyúl Nagyszínpad? Nincsenveszély Csiga Nagyszínpad Elindult a Fishing on Orfű színpad-névadó szavazása

Lassan egy hónap múlva startol a 15. Fishing, és még nincsenek meg a nagyszínpad neve – rátok vár a névadói feladat.
 
Augusztusban is rendeznek egy fesztivált a fishingesek Orfűn

Augusztusban is rendeznek egy fesztivált a fishingesek Orfűn

Hamisítatlan Fishing-hangulat, limitált közönség, népszerű fellépők, ígéretes fiatal produkciók, eddig soha nem látott-hallott duettek: a Happy Fisherman Camp-et augusztus 17-18-19-én rendezik meg a Fishing helyszínéül is szolgáló Panoráma Campingben.
 
Órákkal a fellépés előtt mondták le Shakira bostoni koncertjét

Órákkal a fellépés előtt mondták le Shakira...

Shakira csütörtök estére (május 29.) tervezett show-ját a bostoni Fenway Parkban néhány órával a kezdés előtt, „előre nem látható...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

Különleges koncertekkel robban be a július a Müpába – Budapestre érkeznek a könnyűzene külföldi sztárelőadói

Ha azt mondod, MÜPA, akkor a zenekedvelőknek egyből a SZÍNVONAL szó jut az eszébe, és ez érvényes a fellépők kiválasztására és a műsor megvalósítására is. A mostani könnyűzenei programnak azonban sikerült még az eddigieknél is nagyobbat szólnia. Lássuk, kik érkeznek a közeljövőben Budapestre!

Volt egyszer egy Quimby Class&Roll az MVM Dome-ban

A Class&Roll Koncertfilm nem csupán a koncert látványos pillanatait örökíti meg, hanem a felkészülés izgalmas és általában láthatatlan világába is bevezeti a nézőt. A film 2025. május 30. és június 13. között látható az eSzínház Nyáresti vetítések programjában.
Új koncertek