Menopauza
Fotó: Maluridé/FB

Maluridé: szeressétek a feltörekvő dream-pop formációt!

A Maluridé 2020 tavaszán alakult, jelenlegi felállásban 2022 tavaszától zenélnek együtt. A zenekar alternatív zenei műfaja a pop, amely az elektronikus zene alapjaira épül, ugyanakkor lírikus, szövegközpontú énekszólamaikkal a klasszikus harmóniák eszköztárából is válogatnak.
 
„Egy dal a lezárásról, megértésről” – megjelent a Maluridé érzelmes újdonsága

Dal a lezárásról

A Maluridé formáció 2020 tavaszán alakult, jelenlegi felállásban 2022 tavaszától zenélnek együtt. A zenekar alternatív zenei műfaja a pop, és elektronikus zene alapjaira épül. A Telekom Electronic Beats 2022-es SZELEKTOR pályázatán bekerültek a pop kategória legjobb 10 dala közé,...
 
 
Ez a húsz induló előadó kap 2023-ban támogatást a Hangfoglalótól

Ez a húsz induló előadó kap 2023-ban támogatást a Hangfoglalótól

Az élőzenei produkcióknak szóló felhívásra idén 190 pályázat érkezett, a nyolcvan fős szakmai grémium javaslatára 68 formációt hívott meg a kollégium az A38 hajón tartott élő meghallgatásra, ebből választották ki azt a húsz előadót, akik a szakmai pályafutásuk fejlődésére...
 
Fotó: Magócsi Ildikó

Valami nagy-nagy tüzet rak zenéből és szolidaritásból a Ladánybene 27 az Akváriumban

A Ladánybene 27 október 23-án az Akvárium Klubban különleges koncertet ad. A zenekar a „Songs of Freedom" elnevezésű estére meghívta a szabadkai Sin Seekas együttest, emellett speciális műsorral is készülnek.
 
Mi mindenre lehetne jó a könnyűzene az iskolákban?

Mi mindenre lehetne jó a könnyűzene az iskolákban?

A Hangőr Egyesület Poptanítás munkacsoportja 2022. október 18-án, kedden 10.00 órától rendezi meg a „Könnyű zenét vinni az iskolákba?" című fórumát a Budapest Music Center könyvtárában (1093 Budapest, Mátyás út 8.). A fórum négy panelbeszélgetésen próbálja körül járni a...
 
 Átadták az Öröm a Zene Díjakat 11 kategóriában

Öröm a Zene: Az év zenésze egy teljes zenekar lett

Az elismerést olyan emberek kapják, akik sokat tesznek a magyar hangszeres élőzenéért. Az Analog Music Hall-ban tartott eseményen egyben az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagydöntőjét is lebonyolították, amit a Heavy Brains nyert (képünkön).
 
 
Szeptemberben lesz a független zenei kiadók dezsemborija

Szeptember 10-én lesz a független zenei kiadók dzsemborija

Szeptember 10-én, 6. alkalommal rendezik meg a független kiadók vásárát, azaz az Independent Label Fairt (ILF). A lemez- és kazetta vásár ezúttal az Élesztő Teraszon, a Mammut tetején várja majd a látogatókat, ahol a szakmai beszélgetések és dj szettek is várják az érdeklődőket.
 
 Beszélgessetek minél többet olyan zenekarokkal, akik az elmúlt években már elnyerték az induló előadói támogatást!

Már lehet jelentkezni a Hangfoglaló idei Induló Előadói Alprogramjára

A program átlagosan 2-2,5 millió forintos támogatást ad az előadóknak, amelyet lemez- és videóklip készítésre, kommunikációs anyagok előállítására és turnézásra fordíthatnak
 
Vasárnap délben kezdődnek az ingyenes koncertek a Kobuci Kertben: Fülesbagoly Tehetségkutató

Vasárnap délben kezdődnek az ingyenes koncertek a Kobuci Kertben: Fülesbagoly Tehetségkutató

Az ötödik alkalommal megvalósuló eseményről többek között fesztiválfellépési- vagy rádiós játszási lehetőséggel térhetnek haza a győztes versenyzők.
 
Koncertek, irodalom, újcirkusz, opera: két hét múlva indul és 10 napon át tart a Művészetek Völgye

Koncertek, irodalom, újcirkusz, opera: két hét múlva indul és 10 napon át tart a Művészetek Völgye

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja 2029 programmal és 40 helyszínnel várja a látogatók három településen, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden július 22. és 31. között.
 
Az Omega dobosa nyitja meg az Azok a rockzenészek című fotókiállítást Óbudán

Az Omega dobosa nyitja meg az Azok a rockzenészek című fotókiállítást Óbudán

Szalay Zoltán életművéből nyolcvan könnyűzenei témájú fotó látható június 30-tól az Óbudai Társaskör Pincegalériájában. Az "Azok a rockzenészek - Ahogyan Szalay Zoltán látta őket" című tárlatot Debreczeni Ferenc, az Omega dobosa nyitja meg június 30-án.
 
Fotó: Pozojevich Miklós

Elveszni a Csillagerdőben: lemezbemutató koncert a Központban

A Hegedűs Józsi vezette Csillagerdő elnevezésű szegedi zenekar most először adja elő élőben Elszakít, összeköt, elszakít című albumuk teljes egészét. Ígéretük szerint a közönség szívből jövő dalokkal, kifejezetten hangos zenével és egy meglepetés vendéggel is számolhat...
 
A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenei világ figyelme a basszusgitárosokra irányult, miután a Sky Arts bemutatta a háromrészes Greatest Basslines című dokumentumfilmet. A november...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...
Új koncertek