Megjelent a The White Stripes búcsúkoncertjének hanganyaga

Megjelent a The White Stripes búcsúkoncertjének hanganyaga

Már lassan 8 éve, hogy hivatalosan feloszlott a zenekar – pontosabban Jack White és Meg White duója –, de még csak most került fel a netre az utolsó koncertjük.
 
Hitvitát kavart Avril Lavigne új klipje – a rádiók is óvatosan játsszák a számot

Ördög vs. Isten: Hitvitát kavart Avril Lavigne új klipje

Az énekesnő 2015-ben tűnt el ideiglenesen a nyilvánosság elől, amikor Lyme-kórt diagnosztizáltak nála. Azóta rendszeresen kezelésekre jár, és úgy tűnik, erősebb, mint valaha. A betegséggel való küzdelme során írta a “Head Above Water” című visszatérő slágerét. Azonos című,...
 
 
2009 óta először látot napvilágot Whitney Houston-dal

2009 óta először látot napvilágot Whitney Houston-dal

Kygo megjelentette új, “Higher Love” című kislemezét Whitney Houston, minden idők legsikeresebb énekesnőjének "közreműködésével".
 
Fotó: Barba Negra/Photoinvisible

A fehér kígyó ismét lecsapott – Whitesnake a Track-ben

Szép nyári estéken Budapesten szépen megtelnek a koncerthelyszínek - a szabadtériek és a zártak egyaránt. Kedden este a fiúbanda-rajongók az Arénában Backstreet Boyson olvadozhattak, a rockerek egyik fele a Disturbed-ön a Parkban, másik részük a Barba Negra Track-ben a Whitesnake-en...
 
Újabb elismerésben részesült a Barba Negra

Újabb elismerésben részesült a Barba Negra

A Barba Negra idén már két elismerést is begyűjtött. Az oldalunk közönségszavazásán az év klubja lett, a Track pedig a Budapest Nightlife Awards szavazásán a legjobb szabadtéri hely kategóriában járó elismerésben részesült.
 
Új számmal készülhetünk a Whitesnake-bulira!

Új, smárolós számmal készülhetünk a Whitesnake-bulira!

Nem hazudtolta meg magát a Whitesnake: lendületes, pörgős új dalból készült videoklipet dobott piacra nemrégiben a februárban megjelent új lemezéről.
 
 
Továbbra is fújják a gyertyákat  Barna Negra Track-ben

Továbbra is fújják a gyertyákat a Barba Negra Track-ben

A hazai könnyűzene legendáival és a legismertebb belga formációval ünnepel hétvégén a Barba Negra Track. Az 1983-ban alakult Aurora és a Ganxsta Zolee és a Kartel nagyszabású bulija mellett, június 8-án a kultikus belga zenekar, a dEUS is jubileumi műsorral érkezik a Petőfi híd lábához.
 
Fotó innen: www.dazeddigital.com

Kidobtak egy zenekart a Glastonbury fesztiválról

Az Infostart tudósított arról, hogy két együttes körül komoly vita keletkezett, végül az egyik nem is léphet fel a a Worthy Farmon. A Glastonbury fesztivál idén június 26 és 30-a között lesz, de már 2018 októberében elfogytak a jegyek rá – mintegy fél óra alatt.
 
Fotó: sysmith.com

Whitney Houston egykori vokalistája is fellép Budapesten

Sy Smith is színpadra lép Chris Botti közelgő budapesti koncertjén. Az amerikai énekesnő olyan világsztárok mellett énekelt, mint Whitney Houston, Usher vagy Eric Benet. Néhány éve a Grammy-díjas trombita művész Chris Bottival turnézik, hozzánk is együtt érkeznek majd június 5-én.
 
Fotó: Barba Negra Track

Nonstop szülinap lesz a Barba Negra Track új évada

Már nincs egy hónap, és nyit a Barba Negra Track. A szeptember közepéig tartó programsorozatban, idén közel 200 zenei produkció várható: Budapest egyik legnagyobb nyári szabadtéri szórakozóhelye idén számtalan jubileumi programtól lesz hangos.
 
Az Ivan & The Parazol lép fel a Whitesnake előtt Budapesten

Az Ivan & The Parazol lép fel a Whitesnake előtt

A Deep Purple énekese, David Coverdale által alapított legendás rock’n’roll banda, a WHITESNAKE turnéra indul 2019-ben. A “FLESH & BLOOD” elnevezésű koncertfolyam 2019. június 25-én éri el Budapestet: a Barba Negra Trackben adnak koncertet, immáron az előzenekaruk is megvan.
 
Hatvan évnyi munka egy koncertbe sűrítve: Paul Anka júliusban az Arénába!

Ő írta Sinatrának a My Way-t: Paul Anka júliusban az Arénában koncertezik!

A 77 éves ikonikus énekes 60 éves munkásságát ünneplendő, világkörüli turnéra indul, melynek budapesti állomásaként 2019. július 17-én érkezik a Papp László Budapest Sportarénába.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek