A fotón nem a sorompóőrök, hanem a JETLAG látható :)

Ismét buli lesz a város egyik legextrémebb koncerthelyszínén, a Müpa mélygarázsában!

Június 1-jén a Müpa mélygarázsában mutatkoznak be az immáron negyedik alkalommal meghirdetett Garázsband Fesztivál nyertesei.
 
Köszönjük a remek fotókat a zenekarnak!

Egész más józanul üvölteni a szám szövegét – a Müpában: PUF Akusztik

Nem ez volt az első eset, hogy a Pál Utcai Fiúk a hagyományostól kissé eltérő akusztikus koncertet adott ebben az épületben, mivel megtörtént ez már 2015-ben, szinte napra pontosan 4 évvel a mostani előtt is akkor egy teljes szimfonikus zenekarral megtámogatva, úgyhogy kíváncsi voltam,...
 
 
Fotó: Pályi Zsófia (Müpa)

Elindult a jelentkezés a 2019-es Garázsband Fesztiválra

Lassan egy hete elindult a jelentkezés a Müpa egyik legkülönlegesebb fesztiváljára: június 1-jén ugyanis ismét koncertszínpad épül a parkoló autók helyére, a Garázsband Fesztivál fellépői pedig idén is a legtehetségesebb fiatal zenekarok közül kerülnek ki.
 
Fotó: Charlotte Gainsbourg/FB

Akinek dalt írt Paul McCartney: Charlotte Gainsbourg a Müpában

A 2018/19-es évadban már ez idáig is számos világsztár érkezett a Müpába, és ez a következő hónapokban sem lesz másként. Arról már beszámoltunk, hogy Diana Krall is visszatér Magyarországra, most itt a következő zenei különlegesség.
 
Diana Krall ismét Budapestre jön!

Diana Krall ismét Budapestre jön!

Szinte napra pontosan három év után tér vissza a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermébe Diana Krall.
 
A PUF Bródy Jánossal, Kováts Kriszta a lányával lép fel  a Müpában

A PUF Bródy Jánossal, Kováts Kriszta a lányával lép fel a Müpában

Ripoff Raskolnikov, a Pál Utcai Fiúk, Kováts Kriszta, Dj Bootsie, a Zagar, a Kistehén, a 30Y, Boggie és a Mörk is koncertet ad idén tavasszal és nyár elején a Müpában.
 
 
David Klavins

A zongora, ahogy még sosem hallottad

Március 29-én minden a zongora körül forog, hiszen idén a Müpa is csatlakozik a Piano Day nevű világméretű kezdeményezéshez.
 
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Kvartetté egészült ki Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duója

A régóta együtt dolgozó két dzsesszzenész belga ritmusszekcióval rögzítette a Shapeshifter (Alakváltó) című új anyagát.
 
Fotó: Stuttgarter Zeitung

Django Reinhardt unokájával lép fel az Európai Roma Fesztiválzenekar

A legendás cigány dzsesszgitáros, Django Reinhardt unokája, Dotschy Reinhardt énekes is fellép az Európai Roma Fesztiválzenekarral február 10-én a Müpában.
 
Móka mára: kitárult a Müpa médiatára – bármit megnézhetsz!

Móka mára: kitárult a Müpa médiatára – bármit megnézhetsz!

Január 6-ig mindenki regisztráció nélkül érheti el a Müpa digitális médiatárát. Így a Bojtorján kivételes életműkoncertje mellett olyan világsztárok emlékezetes előadásait élhetjük újra, akik közül többen 2019-ben is visszatérnek a Müpába – Fischer Ádámtól Gyenyisz...
 
Fotó: Barta Imre

Elférnek majd a PASO zenészei a Müpa színpadán?

A kérdés költői: nyilván. Látott az a színpad már ennél számosabb felállású zenekart is... De ezért akkor is különleges dolog lesz, hogy a 15 éves Pannonia Allstars Ska Orchestra fúvósókkal és vokalistákkal kiegészülve 21 fősre bővül október 31-én a Müpában.
 
Tövisázi Ambrus (Erik Sumo/FB)

Erik Sumo Band best of a Müpában

Másfél évtizedes fennállása legjobb dalait fogja előadni az Erik Sumo Band december 29-én a Müpában.
 
Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy...

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért lesz ez a Sziget más, mint a többi?

Hiába voltak nagy nevek, a Sziget az elmúlt években elveszítette azt, ami miatt igazán számított. A tulajdonosváltással most nem a lineupot akarják megmenteni, hanem magát a fesztiválélményt. A 2026-os Sziget augusztus 11-én, kedden rajtol el hivatalosan, de lesz előtte nulladik, -1. és -2. nap is.

Svájcig is eljutott a magyar miniszter tánca

Szokatlan, mégis beszédes jelenet tette emlékezetessé a választások éjszakáját: a leendő egészségügyi miniszter, Hegedüs Zsolt spontán tánca pillanatok alatt végigsöpört az interneten, és rövid időn belül mémmé alakult.
Új koncertek