VízZeneVirág

Amikor a víz és a zene találkozik a virággal

Június végén 26. alkalommal várja a látogatókat Tatán a Víz, Zene, Virág Fesztivál, ahol a fellépők névsorát erősíti többek közt az Edda, a Lord, a USNK, a Halott Pénz és a Punnany Massif is.
 
Hatodszor is  Nagy-Szín-Pad!

Hatodszor is Nagy-Szín-Pad!

A Nagy-Szín-Pad! nem tehetségkutató, hanem egyfajta tehetségMUTATÓ, amelyben olyan előadók és zenekarok vesznek részt, akik klubszinten már jelentős népszerűségre tettek szert. Kizárólag meghívásos alapon működik, a szervezők nem fogadnak el jelentkezést.
 
 
Prédikátor néven tért vissza Pajor Tamás, s hozta magával Gesztit meg Gesztesit is

Prédikátor néven tért vissza Pajor Tamás, s hozta magával Gesztit meg Gesztesit is

Prédikátor néven tér vissza a Neurotic együttes egykori frontembere, Pajor Tamás, és hozott egy klipet is bemutatkozásnak, amelyben a címben említetteken kívül azért még benne vannak páran.
 
Évente csak kétszer születik ilyen lista a magyar zenekarokról

Évente csak kétszer születik ilyen lista a magyar zenekarokról

Évente kétszer állítják össze a zenei szakemberek azt a listát, amely sorrendbe szedi, melyek a külföldön "legeladhatóbb" magyar zenekarok. A HOTS shortlistje egyfajta pillanatfelvétel, s leginkább a Hangfoglaló-istálló favoritjai szerepelnek benne.
 
Kultikus magyar filmek a vásznon: A kenguru

Kultikus magyar filmek a vásznon: A kenguru

Folytatódik a Hangfoglaló Program és a Hangőr Egyesület közös könnyűzenei filmklubja, az Extázis héttől tízig, ezúttal a TRIP Hajón.
 
Fotó: nerdist.com

Duplázik az Ignite az Akváriumban

Új videóval, és februári dupla koncerttel tér vissza a magyar származású énekessel felálló kaliforniai rockzenekar, az Ignite. Az Akvárium megtöltésében a hazai koncertzenekarok egyik legfoglalkoztatottabb példánya a Fish! siet segítségükre február 2-án és 3-án.
 
 
Fotó: Láng Péter

Mire jó egy szakítás?

A párkapcsolatának vége nem az egyetlen változás Petruska életében, de a többi kicsit jobban hangzik: nemrég zenekari felállásra váltott, márciusban érkezik harmadik nagylemeze, a most megjelent Help Me Out of Here-rel pedig bekerült A Dal 2019 műsorába is.
 
Fotó: The Bluebay Foxes Facebook

Új klip, új album és egy lemezbemutató: The Bluebay Foxes

A mindössze két éve alakult The Bluebay Foxes a hazai indie-rockot játszó zenekarok csoportját erősíti egészen szép sikerrel. Hamarosan megjelenő Now című albumuk előfutáraként érkezett egy új videó a december 20-án az Akváriumban koncertező csapattól.
 
Van egy keresztkérdésünk: száraz lábbal hogy lehet uszodában forgatni?

Van egy keresztkérdésünk: száraz lábbal hogy lehet uszodában forgatni?

Az NKA Hangfolgaló Programjának pályázati nyertesként Elüt címmel elkészítette lemezét és legújabb videóját a Keresztkérdés. A klipes dal egy hip-pop, soul és funky alapokra építkező popzene, sok szintivel
 
Poptörténeti emléktábla került a ceglédi dobmúeum falára

Poptörténeti emléktábla került a ceglédi dobmúzeum falára

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja a 2015-ben útjára indított Poptörténeti Tanösvény részeként ma újabb Poptörténeti Emléktáblát avat a Ceglédi Dobmúzeum falán.
 
Az ember, aki Grammy-díjat kapott a Mumford & Sons lemezének keveréséért, az A38-ra jön

Az ember, aki Grammy-díjat kapott a Mumford & Sons lemezének keveréséért, az A38-ra jön

Az A38 Akadémia és a Hangfoglaló december 4-i közös rendezvényének vendég-előadója a Grammy-díjas brit hangmérnök-producer, Matt Lawrence lesz.
 
A Belau a londoni Covent Gardenben lép fel

A Belau a londoni Covent Gardenben lép fel

Komolyzene keveredik kortárs elektronikával látványos fényfestés kíséretében a Londoni Magyar Kulturális Központ adventi koncertjén december 3-án, ahová a belépéshez csupán egy regisztráció szükségeltetik.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek