Az évi rendes utolsó üvöltés a Dürerben

Az évi rendes F.O. System-jelenség megfigyelhető lesz a Dürerben FRISSÍTVE A RÁADÁSKONCERTTEL

Az F.O. System egyetlen 2024-es koncertjére minden jegy elkelt, annak érdekében pedig, hogy senki se maradjon teljesen F.O.-élmény nélkül, most bejelentettek egy ráadás koncertet 2025. március 7-re a Dürer Kertbe, amely – szokásul szerint – a zenekar egyetlen 2025-ös budapesti fellépése...
 
Fotó: Ben Wolf/Universal Music

Ed Sheeran és Taylor Swift hegedűn...? David Garrett megmutatja az MVM Dome-ban

A hegedűvirtuóz most megjelent, Millennium Symphony című albumával az elmúlt 25 év legnagyobb slágereit dolgozta fel Ed Sheerantől Taylor Swiftig. Ezzel az új és látványos crossover produkcióval indul világkörüli turnéra, így 2025. április 30-án nálunk is felcsendülnek majd...
 
 
Legendák, ha elbúcsúznak: Varnus Xaver & Rhoda Scott

Legendák, ha elbúcsúznak: Varnus Xaver & Rhoda Scott

A két zenei ikon és egyben jóbarát, a most 60 esztendős Xaver és a 87 esztendős Rhoda utoljára állnak közösen színpadra 2025 nyarán – nem is akárhol: a Dohány utcai zsinagógában, 2025. június 10-én, este 7 órakor.
 
Fotó: Balaton Sound Official

NIMBY: Zamárdiban biztos nem lesz már Balaton Sound

Júliusban írtuk meg, hogy lejárt a Balaton Sound szerződése Zamárdiban. Akkor, bár elég sokan sejtették, még nem volt lejátszott a meccs, hiszen egy lejárt szerződést akár meg is hosszabbíthatnak, erre utaltak a szervezők akkori reakciói is. Nem így történt.
 
Ez egy jóval korábbi kép, de annyira jó, hogy nem lehetett kihagyni ♥ (FORTEPAN, Rubinstein Sándor adománya)

Török Ádámnak állít emléket a hétfőn megjelenő különleges koncertlemez

A "Mini: 25 év rock – a Nagykoncert" című CD-n hallható dalokat 31 évvel ezelőtt a zenekar technikusai vették fel, így maradt meg az utókor számára.
 
Ma meghallgatod az új albumot, s ha tetszik, holnap este első magyarországi koncerjét adja Geordie Greep

Ma meghallgatod az új albumot, s ha tetszik, holnap este első magyarországi koncertjét adja Geordie Greep

A Magyarországon többször is megfordult, ám nemrég viharos hirtelenséggel feloszlott black midi gitáros-frontembere nemrég jelentette meg "The New Sound" című debütáló szólólemezét a Rough Trade Records gondozásában.
 
 
A gyűlölködédre reflektál az Intim Torna Illegál új klipje

A gyűlölködésre reflektál az Intim Torna Illegál új klipje

A fordulatokkal és vitákkal tűzdelt leállás után az Intim Torna Illegál új klippel, majd aztán újabb dalokkal és lemezzel jelentkezik. 2025 októberében pedig jubileumi nagykoncertre várják majd a rajongókat.
 
Debüt lemezzel és látványos live session videóval jelentkezik a Palo Canto

Debüt lemezzel és látványos live session videóval jelentkezik a Palo Canto

A hazai organikus electronica színtér friss szereplője, a Palo Canto első lemezével, valamint egy különleges, éjjel forgatott live session videóval köszönti az őszt. A tavaly novemberben berobbant, mára több százezres streaminget számláló formáció nyáron elkezdett koncertezni is, ezt...
 
Fotó: Szabó R. János

Pandora Projekt az Akváriumban: a zenekar a jelenlegi felállásában utoljára ezen az estén lesz látható

Az, ahol a legjobban fáj – ez az ősz végén debütáló kislemez és a november 8-i koncert címadója is.
 
Hide the Pain Harold Shakirára gyakorolja az újraélesztést

Hide the Pain Harold Shakirára gyakorolja az újraélesztést

Közös edukációs kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány és Arató András, vagyis Hide the Pain Harold. A világszerte ismert magyar mémlegenda a tőle megszokott humorral ötvözve ismert slágerekre mutatja meg az újraélesztés helyes módját
 
Klipsztori: az Incognito énekesnője vendégszerepel Temesi Berci új dalában

Klipsztori: az Incognito énekesnője vendégszerepel Temesi Berci új dalában

A brit acid-jazz legenda Incognito énekesnője, Deborah Bond vendégszerepel Temesi Berci új dalában. Az Artisjus- és Fonogram-díjas basszusgitáros hatodik szólólemeze jövőre jelenik meg, a most publikált Soul is the flavour című szám ennek az előfutára.
 
Fotó: Daveed Benito

Supercharged: kb. egy év múlva az MVM Dome-ban ad koncertet az Offspring

Az amerikai punk-rock csapat október 11-én adta ki 11. nagylemezét Supercharged címen, most pedig a jövő évi The Offspring: Supercharged Worldwide in ’25 nevű világkörüli turnéjukat is bejelentették, amellyel hét év után Budapestre is visszatérnek. 2025. október 31-én egy igazán...
 
Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George Michael-Elton John duett?

Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George...

Állítólag több mint harminc éve porosodik a fiókban egy közös George Michael-Elton John-felvétel, amely most végre napvilágot láthat. A This...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül. Macy Gray azok közé az előadók közé tartozik, akiknek a hangja jóval híresebb lett, mint a nevük. Az a rekedtes, kissé érdes, mégis meglepően finom orgánum a kétezres évek elejének...

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a zenekar nagyon is komolyan vette az illető igyekezetét, de mi kifeküdtünk a nevetéstől... Persze, akadtak olyan ösztönös zsenik, akiken még az "igazi" karmesterek is elcsodálkoztak. Jó volt :)...
Új koncertek