Karácsonykor ismét Álomutazó – mesemusical Zsédával, Falusi Mariannal és Radics Gigivel

Karácsonykor ismét Álomutazó – mesemusical Zsédával, Falusi Mariannal és Radics Gigivel

Az Álomutazó mesemusicalt először tavaly mutatták be a BOK csarnokban, akkor mintegy 50 ezer ember látta. A darab idén karácsonykor 10 alkalommal ismét színpadra kerül, de hamarosan megérkezik a boltok polcaira a csomagban megjelenő Álomutazó CD és a tavalyi nagy sikerű előadást...
 
Világslágerek úgy, ahogy a világon senki: Budapestre jönnek a hangszerekké vált emberek

Világslágerek úgy, ahogy a világon senki: Budapestre jönnek a hangszerekké vált emberek

A világ egyik legjobb a capella produkciója érkezik Budapestre 2019. március 27-én. A Naturally 7 úgy adja elő a Beatles, a Rolling Stones, a Boney M., Sting, a Coldplay, Michael Jackson, Simon és Garfunkel, Phil Collins és mások világslágereit, ahogy a világon senki más
 
 
Malek Andi nagykoncerttel készül az ünnepekre

Malek Andi nagykoncerttel készül az ünnepekre

Malek Andi és Jáger Bandi Soulistic névre keresztelt formációja december 7-én lesz látható a MOM Kulturális központban, ahol a saját szerzemények mellett ezúttal karácsonyi dalok is helyet kapnak a repertoárban.
 
Kóbor János kedvence, a brassói

Ezek az Omega tagjainak kedvenc ételei

Beszámoltunk arról, hogy az Omega együttes 56 éves történetét képek és relikviák segítségével bemutató látványos kiállítás nyílik november végén a szentesi Koszta József Múzeumban. Az Index.hu a hír kapcsán azt is megtudta, mi a kedvenc ételük a zenekar tagjainak.
 
Időpontváltozás! Harlem Gospel Choir sings Aretha Franklin

Időpontváltozás! Harlem Gospel Choir sings Aretha Franklin

A meghirdetettnél 1 órával korábban, 2018. december 2-án 19:00 órakor kezdődik a "Harlem Gospel Choir sings Aretha Franklin" koncert a MoM sportban.
 
Ha azt mondjuk: ENIGMA, mi jut eszedbe? Nekünk az, hogy jönnek Budapestre!

Ha azt mondjuk: ENIGMA, mi jut eszedbe? Nekünk az, hogy jönnek Budapestre!

Az Enigma nem egy zenekar vagy előadó, divatos szóval élve: zenei projekt. A titokzatos formáció tagjai először lépnek fel Magyarországon 2019 tavaszán.
 
 
Az őrült észt rapper Budapestre is elhozza új albumát: TOMMY CASH a Dürerben

Az őrült észt rapper Budapestre is elhozza új albumát: TOMMY CASH a Dürerben

TOMMY CASH már bebizonyította Magyarországon is párszor, hogy élő showja csaknem olyan őrült és erőteljes, mint videói, most pedig itt az újabb alkalom: február 18-án a Dürer Kertben.
 
Fotó: Bodnár Dávid

Egy időre visszavonul a Képzelt Város

A Képzelt Város a november 24-i koncertje után teljes egészében készülő új lemezére koncentrál, így aki még idén szeretné elkapni a zenekart, annak az Instantban a helye.
 
Kedvcsináló a februári budapesti koncerthez: Tom Odell Bécsben járt

Kedvcsináló a februári budapesti koncerthez: Tom Odell Bécsben járt

Nem tudtunk várni februárig Tom Odellre, ezért aztán múlt pénteken autóba ültünk, és kirongyoltunk Bécsbe meghallgatni és megnézni (ugyanis a produkció látványnak sem utolsó) az általam a kortárs popzene egyik legtehetségesebb dalszerzőjének, énekesének és előadójának tartott...
 
Aretha Franklin emlére énekel a Harlem Gospel Choir Budapesten

Aretha Franklin emlére énekel a Harlem Gospel Choir Budapesten

Az afro-amerikai zene nagykövetei december 2-án Aretha Franklin nagysága előtt tisztelegnek és a zenei irodalom legszebb dalaiból válogatnak a MoM sportban.
 
A Léna teremben műhó ropog a látogatók lába alatt – Omega-kiállítás nyílik

A Léna teremben műhó ropog a látogatók lába alatt – Omega-kiállítás nyílik

Az Omega együttes 56 éves történetét képek és relikviák segítségével bemutató látványos kiállítás nyílik november végén a szentesi Koszta József Múzeumban.
 
1968-2018: Elvis-ünnep lesz Budapesten

1968-2018: Elvis-ünnep lesz Budapesten

Azt mindjárt leírjuk bővebben, mi történt 1968-ban, 2018-ban, közelebbről: november 17-én bazinagy Elvis-buli lesz este héttől a Liget Clubban.
 
A zenész és a hallgató nem volt valódi – a jogdíj viszont nagyon is

A zenész és a hallgató nem volt valódi – a jogdíj...

Michael Smith éveken keresztül olyan zenék után kapott jogdíjat, amelyeket jórészt mesterséges intelligenciával gyártatott, majd nem emberekkel,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert szembejött a közösségi médiában, hanem egyszerűen azért, mert ott voltál egy koncerten, és kíváncsi lettél rá. Az október 28. és 30. között megrendezett Budapest Showcase Hub (BuSH)...

Egy koncert nem politikai szószék – beszólt a Metallica frontembere

James Hetfield szerint a Metallica koncertjein nincs helye annak, hogy az előadók politikai vagy más természetű nézeteikkel próbálják befolyásolni a közönséget. A frontember Las Vegasban tett kijelentése azért is keltett feltűnést, mert az utóbbi időben több zenész került viták kereszttüzébe a színpadon elhangzott politikai...
Új koncertek