Krk szigetéről a Dürer Kertbe: a horvát TikTok-sztár visszatér Budapestre

Krk szigetéről a Dürer Kertbe: Fran Vasilic jövő héten Budapesten lép fel

A horvát TikTok-sztár első magyarországi koncertjét a Budapest Showcase Hubon adta, most pedig visszatér Budapestre, hogy még többen megismerhessék a kockás mellényes, bajszos előadót.
 
Fotó: Benkő László/Hiperkarma FB

Meg a basszus: az Omega egykori gitárosa a Hiperkarmában

Tegnap osztottunk meg egy szűkszavú posztot a zenekartól, amelyben arról értesítik a nagyérdeműt, hogy Gerdesits Máté basszusgitáros lehagyja a zenekart.
 
 
Fotó: Nagy Emma Quintet/FB

Ők a hazai dzsessz LEGjei

A fiatalok előretörését hozta a Jazzma.hu szerkesztőségének hagyományos szavazása az év legjobbjairól. A zenei portál először 2014 végén szervezte meg a voksolást, a mostani a kilencedik szerkesztőségi szavazólista, ezúttal húsz munkatárs szavazott.
 
Dalszerző: Azon vitatkoznak, hogyan született a rekorddöntögető karácsonyi sláger

Tényleg azon vitatkoznak, hogyan született a rekorddöntögető karácsonyi sláger?

Miközben az All I Want For Christmas Is You ismét vezette a karácsonyi sikerlistákat, és idén megdöntötte az egy nap alatt elért streamek számát a Spotify-on, közben némi vita keletkezett arról, hogyan is született a dal – írja a Dalszerző.
 
Csíkosított LGT dalok a Kongresszusi Központban

Csíkosított LGT dalok a Kongresszusi Központban

A dal a miénk – különleges produkció született meg a Csík zenekar és az LGT zenéjének keveredésével. A lemez és a turné is osztatlan sikert aratott, az év lezárásaként pedig a közreműködők dupla koncertet adtak a Budapest Kongresszusi Központban.
 
Fotó: QUACK/FB

Nem kacsa: lemezbemutatót tart a Peronban a QUACK

A Komárom-Esztergom megyei QUACK zenekar új albummal jelentkezik, “Nemcsak Tánc!” címmel. A december 30-i megjelenés napján a közönség élőben is meghallgathatja a lemezt a tatai Peron Music Club-ban.
 
 
Fotó: Könczei Kinga

Barlangos koncertfilmmel jelentkezett a Henri Gonzo és a Papírsárkányok

Idén nyáron adta ebütáló koncertjét a Fran Palermo zenekar multiinstrumentalista dalszerző-frontemberének új, magyar nyelvű formációja. A Henri Gonzo és a Papírsárkányok december 15-én – azaz ma – az A38 Hajón mutatja be első, hatszámos EP-jét, amit egy lélegzetelállító...
 
Családiasan ünnepli 40. évfordulóját a NYERS

Családias minifesztivállal ünnepli 40. évfordulóját a NYERS

A december harmincadikai bulin a klasszikus Nyers-felállást megelőzi egy speciális Belmondo koncert, ahol kizárólag azok a számok hangzanak el, amelyek a Nyers legutolsó, feloszlás előtti szakaszában készültek, és fellép a 2022-es Sziget Fesztivált megjárt Street Sixteen is, amelyben...
 
A Massive Attack egykori énekesnőjével kooperált a Belau

A Massive Attack egykori énekesnőjével kooperált a Belau

A nemzetközi zenei színtéren is egyre ismertebb Belau az elmúlt években komoly sikereket ért el két koncepcionális albumával. Az Európa-szerte sokat koncertező zenekar most a sokak által ismert Massive Attack lemez, a Mezzanine "női hangjával", Sarah Jay Hawley-vel alkotott.
 
Jamie xx a Szigeten + 10. lemezévforuló és új dal Romytól

Jamie xx a Szigeten + 10. lemezévforuló és új dal Romytól

Nemrég bejelentették a 2023-as Sziget Fesztivál első fellépőit:a Beggars Group istállóból Magyarországra látogat majd a Fonogram-díjra jelölt Amyl and The Sniffers és a The xx sikerei után szólókarrierben is bizonyító Jamie xx is.
 
A magyar fiatalok zöme minden nap hallgat zenét – leginkább okostelefonon

A magyar fiatalok zöme minden nap hallgat zenét – leginkább okostelefonon

A Music Hungary konferencián mutatta be 2022-es Zeneipari Jelentését a ProArt –Szövetség a Szerzői Jogokért. A jelentés szerint a magyarok 70%-a hallgat naponta zenét. A 30 alatti felnőttek esetén ez az érték 86%. A zenehallgatás legfőbb eszköze az okostelefon.
 
 A dal mindenkié – Óévbúcsúztató Csík Zenekar-Presser Gábor-Karácsony János koncert

A dal mindenkié – Óévbúcsúztató Csík Zenekar-Presser Gábor-Karácsony János koncert

A Csík Zenekar, Presser Gábor és Karácsony János egy kétéves turné keretében mutatja be országhatáron belül és a határon túl a 2020-ban megjelent lemezt, amelynek végén 2022. december 28-án a Budapesti Kongresszusi Központba érkezik a produkció.
 
Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek