Ke$ha vendégeskedésével, de Ryan Lewis nélkül készült Macklemore legújabb albuma
Macklemore-nak megjelent legújabb albuma, 2005 óta az első, amit Ryan Lewis nélkül készített..62 évesen jelent meg az első albuma, 68 évesen meghalt az amerikai soulénekes
Meghalt 68 éves korában rákbetegségben Charles Bradley amerikai soulénekes – írta a művész szóvivőjére hivatkozva a BBC News.Ilyen volt az első (és talán az utolsó) Rockfesztivál Budapesten
Bármennyire beharangoztuk is ezt a fesztivált, a kedvezményes jegyárusítás meghosszabbításából már sejteni lehetett, hogy nem verik egymást a rockerek a jegyekért a kasszánál. Igaz, a plakátozás sem volt túlpörgetve, én alig néhányat láttam, márpedig hiába akár a legjobb...Akiket a királynő lovaggá ütött: zenészek a SIR-klubban
II. Erzsébet királynő minden évben lovaggá üt néhány embert. Szép számmal vannak közöttük rockzenészek is. Miként lehet csatlakozni a Brit Birodalom lovagjaihoz?Omega 55 az Arénában
Volt egyszer egy Vadkelet címmel új lemezzel és december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában koncerttel ünnepli 55. születésnapját az Omega együttes. A csapat szombaton első koncertjük helyszínén, az egykori Várklubban idézte fel a múltat és beszélt a jelenről.Idén dupláz a magyar Oktoberfest, ráadásul fellép a Saragossa Band!
A világ legnagyobb sörfesztiválja idén ötödik alkalommal látogat el Budapestre, valamint első alkalommal Szombathelyen is lesz gigasörfeszt.Ed Sheeran egy tökéletes dallal lepte meg rajongóit
„Ez az egyik kedvenc dalom a lemezen, és egyben az első szám, amit felvettem az albumra" – nyilatkozta az énekes.Bulvárturkáló: Lovasi András szemgolyójába tűket szurkálnak
Ez nem valami vudu-szertartás, a Kiscsillag és a Kispál és a Borz frontemberének problémái akadtak a látásával. De menjünk csak sorban, nézzük mások "levetett" híreit :)Ez lesz a Linkin Park búcsúkoncertje? Chester Bennington-emlékest rengeteg sztárfellépővel
Összefog a zenészvilág: rengeteg zenészbarát lép fel a talán utolsó Linkin Park koncerten októberbenShock in Rio: Megtámadták a Pet Shop Boys tagját Rio de Janeiróban
Megtámadták a Pet Shop Boys egyik zenészét és stábja egyik tagját Rio de Janeiróban, a Copacabanán - tudósított a helyi médiára hivatkozva a The Guardian.Bandaháború – vagy mi – a Soroksári úton
Nem tudom, hogy az úgynevezett gettókban hogy csinálják a dolgot, de a tegnapi balhé egészen békésre sikeredett. Már ami a a Supernem és a Fish! bandaháborúját illeti.Tök jó hétvége az Őrségben!
Ezen hétvégén rendezik meg az XIV. Őrségi Tökfesztivált, amelynek eseményei a Vas megyei Őriszentpéteren, Szalafőn, Nagyrákoson és Magyarszombatfán zajlanak.








































