Fotó: pexels

Nemzetközi filmzeneszerző verseny indult – Hrutka Róbert a zsűriben

Immár második alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Pannónia Filmzeneszerző Versenyt, amely a filmzenei felvételekre szakosodott magyar szimfonikus zenekar, az Inspired Symphony és a Pannónia Stúdió közös kezdeményezése.
 
Fotó: Budapest Bár

Elmaradnak a Pécsi Napok, de lesz Budapest Bár!

Idén nem rendezik meg a több évtizedes múltra visszatekintő Pécsi Napok programsorozat eseményeit a baranyai megyeszékhelyen, ugyanakkor több őszi rendezvénnyel is várják a kultúrabarátokat a városba.
 
 
Fotó: Nagy Attila

Az nyer, aki a legtöbb csipeszt kapja – őszi programok az Esernyősben

Koncertek, beszélgetések, kortárs képzőművészet – ezt hozza az ősz Óbudán, a Fő téren.
 
Ed Sheeran már egy hete boldog apuka

Ed Sheeran már egy hete boldog apuka

Az éppen visszavonulási időszakát töltő sztár ma tette közzé az Instagramon, hogy múlt héten megszületett a kislánya, Lyra Antarctica Seaborn Sheeran.
 
Fotó: MA

20 dal – 2,5 órányi zene: kijött a Metallica jubileumi szimfonikus albuma

A S&M2 elnevezésű album+DVD a 2019 októberében, a San Francisco-i Filharmonikusokkal közösen rendezett (2) koncert remaszterelt és újraszerkesztett változata.Hasznosan töltötték a karantént.
 
Fotó: The Sun

Nem minden punk pszichopata

A punk, a keményebb rock, a heavy metal és pár más, nem annyira dallamközpontú zenei műfaj rajongóiról sokan azt gondolják, hogy defektesek, labilisak, agresszívak. Ma már pszichológiai kutatások igazolják, mennyire téves ez a feltételezés. Mindezt a Díványon olvastuk. Nem a díványon...
 
 
Az igazi ABBA-rajongót nem riasztja el egy kis eső a távtartásos buliban

Az igazi ABBA-rajongót nem riasztja el egy kis eső a távtartásos buliban

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a koncerten viszont nem az igazi ABBA lépett fel, hanem egy tribute show-ra gyűltek össze a nézők, akiket az eső sem tántorított el a társadalmi távolságtartással korlátozott bulizástól. Azt ne feledjük, a britek később szabadultak a karanténból.
 
Fotó: Kevin Winter/MTV VMA's

Lady Gaga az év előadója – de nem a hőse: mutatjuk, kik azok!

A közönség nélkül megrendezett MTV Video Music Awards díjátadó ceremóniája New York közismert színhelyeiről jelentkezett be.
 
A 100. óriási lemezgyűjtő-buli lesz szeptemberben Óbudán

Bazinagy lemezgyűjtő-buli lesz szeptemberben Óbudán – pontosan a századik!

Hihetetlen, de századik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Lemez- és CD Börzét. Szeptember 19-én az Óbudai Kulturális Központban számos programmal, zenével, dedikálással várják az érdeklődőket; a Börze Awardot Várkonyi Mátyás veheti át.
 
A fotóból arra következtetünk: jól!!

Vajon hogyan rappelnek a Nemzeti Filharmonikusok?

Aki kíváncsi a válaszra, az megtudhatja szeptember 4-i a Pesti Vigadóban.
 
Szarvasbőgés a Kollár-Klemencz Kamarazenekarral

Szarvasbőgés a Kollár-Klemencz Kamarazenekarral

Az immáron hagyományos koncert szeptember 6-án lesz Szentendre fölött, a Dömörkapunál, az erdőben – a Waldorfeszt záróeseményeként.
 
Fotó: Magna Cum Laude/FB

Mező Misit a Játékszínben feleltetik

Feleltetés címmel exkluzív pódiumbeszélgetés-sorozat indul a Játékszín Bock Színpadán. Szeptember 8-án 19.30-tól Mező Misi, a Magna Cum Laude zenekar frontembere lesz a vendég.
 
Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi koncertjét az FLM

Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi...

Harminc évvel a feloszlása után készül első teljes, élő zenekaros nagykoncertjére az FLM. Császár Előd és Hoffer Dani december 22-én az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Pink Floyd legendás lemezborítója koncerthelyszínné válik

Közel ötven éve a Pink Floyd Animals című albumának borítójáról ismeri a világ a londoni Battersea Power Stationt. Szeptember 28-tól új szerepet kap az egykori erőmű: a falai között megnyílik egy hatszáz férőhelyes koncertterem, az Apple Music Hall.

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd tizenkét év kihagyás után, 2022-ben tért vissza a Barba Negrába. Legközelebb 2027. január 31-én ugyanitt lépnek színpadra, ezúttal idén megjelent tizedik albumukkal, az Into Oblivionnal.
Új koncertek