HVG: A Coldplay koncertjén a rajongók ugrálása termeli majd az áramot
Ha meg nem ugrálnak, az együttes szerint kialszanak a fények és a buli lényegében meghal – írja a lap sajtóértesülés alapján.Mi a közös Korda Györgyékben és a Rolling Stones-ban?
Mind a Balázs Klári-Korda György házaspárnak, mind pedig a most Amerikában turnézó legendának van egy konkrét dala, amit soha többé – vagy átmenetileg? – nem fognak előadni.Taaake Ooon Meee... – dúdolod? Most meg is nézheted!
Zenés dokumentumfilm készült a világhírű norvég poptrióról, az A-háról. A nyolcvanas évek közepén a Take On Me című dallal berobbant formáció pályafutását bemutató alkotás csütörtöktől látható a hazai mozikban.Egy különleges zongora búcsúdala
Egy kalandos nyarat és egyben első szóló EP-jét zárta le Zalai Richard új, egyszerűen csak Finale-ra keresztelt dalával. A rövid videót is kapott szám tulajdonképpen egy, a romániai Summer Daze fesztiválon született improvizáció, amely pontot tesz az album végére – és egyben egy...Főszerepben a harsona: meseíró pályázatot hirdetett a MÁV Szimfonikus Zenekar
Már csak szűk 10 nap áll azok rendelkezésére, akik szeretnének indulni a zenekar pályázatán: október 22-ig várják a műveket alsó és felső tagozatos diákoktól – HARSONA témában.Indul a jelentkezés A Dal 2022-re – Magyarország idén is offolja az Eurovíziót
Ismét az ország legjobbját keresi A Dal című műsor.Miért van kivilágítva a Nemzeti Múzeum?
A PONT Fesztivál tiszteletére és örömére három estén át a magyar LaLuz tervezésében kaukázusi motívumok által ihletett fényfestés díszíti a Nemzeti Múzeum homlokzatát.Koronavírus a Kiscsillagban – elmaradnak a koncertek
Ezen a héten Veszprémben és Tatabányán hiába várják a zenekart, bár szándék van, egészség az nincs: törölte a Kiscsilag a koncerteket.Újra Sasvári Sándor lesz Jézus Krisztus, a szupersztár
Andrew Lloyd Webber és Tim Rice világhírű musicalje új látványvilággal és régi Jézussal tér vissza a Madách Színházba.Travis Barker spéci koncerttel készül Halloweenra
Travis Barker bejelentette, hogy speciális online koncerttel készül idén Halloweenra. Rengeteg sztárvendéggel érkezik a „House of Horrors” livestream.A Little BIG lezúzza a netet
A földkerekség talán, két legeszementebb párosa, a rave-zene egyik legpopulárisabb, szentpétervári együttese, a Little BIG és az amerikai rapper, komikus Oliver Tree döntött úgy, hogy kollaborál négy szám erejéig.Középkori punk and roll és boszorkányégetés: Fékomadta fesztivál
Igazi középkori forgatag várja az érdeklődőket Zsámbékon a Fékomadta Fesztiválon, a Zichy-kastély előtti téren, október 16-án 13.00 órától.








































