Live CovAid 2021 – online jótékonysági koncert az egészségügyben dolgozókért
Zenészek, táncosok és segítő szándékú civilek fogtak össze, hogy életre hívják a "Live CovAid 2021" segélykoncertet.Amerikai segítséget kérnek nyomozásukhoz a Barta Tamás-film alkotói
Barta Tamás halálának körülményei a mai napig tisztázatlanok. A világjárvány és a távolság miatt nem lehet, illetve nagyon nehéz kommunikálni az amerikai hatóságokkal. Az USA-n kívülről, pl. Európából nagyon nehéz jogokat érvényesíteni, kapcsolatot tartani. Az első Barta-film...Közösségi szintre lépett Chris Cornell özvegye és a Soundgarden harca
A Soundgarden tagjai és Vicky Cornell között zajló jogi csatában a zenekar tagjai most azzal vádolták meg Chris Cornell özvegyét, hogy kizárta őket a Soundgarden hivatalos közösségi fiókjaiból és weboldaláról.A nyarat is maszkban kell végigcsinálnunk?
Falus Ferenc korábbi tiszti főorvos szerint nyáron még nem szabadna megtartani a tömegrendezvényeket. A szakember az ATV-nek nyilatkozott, amit a HVG szemlézett.Fél éven keresztül hallgattatták végtelenítve ugyanazt a számot – ementáli sajtokkal
A Berni Művészeti Egyetem és a Käsehaus K3 sajtkészítő cég egy két évvel ezelőtti, közös projektjében arra keresték a választ, hogy van-e valamilyen érzékelhető hatása a zenének az egyik leghíresebb svájci sajt, a berni kantonból származó ementáli ízére. A cikkre most...Búcsú a magyar Klavins Piano Manufaktúrától
A Klavins Piano Manufaktúra eddig ismert formájában Magyarországon megszűnik. Egy különleges albummal és egy hozzá készült bensőséges videós kollaborációval búcsúzik az ikonikus váci zenei műhelytől iamyank.Hazai kutatás indult a dallamtapadásról – te is részt vehetsz benne!
Nem vagy egyedül, amikor egy dal egyszerűen nem megy ki a fejedből, pedig már bazira eleged van belőle: az emberek mintegy 90 százalékával történik ez meg legalább heti rendszerességgel.Olyan lesz, mint a fesztivál, csak közönség nélkül – a Coldplay is fellép a Glastonbury-online bulin
Lövésünk sincs, lázba hoz-e egyáltalán még valakit egy streamelt fesztivál híre... Mindenesetre olyan nevekkel próbálunk némi érdeklődést kiváltani, mint a Coldplay, Damon Albarn, Jorja Smith, Kano, Haim és Wolf Alice.Két klippel is előrukkolt a a Vígszínház fiatal színésze
Wunderlich József 2020 tavaszán, a karantén alatt írta meg az első, a SKIZó című szólóalbumát. Most a Belisztezve és a Veled igen című dalokhoz készített videót a színész-énekes.Kisvárosi punkok – könyv jelenik meg a The Cure-ról
A "CURED" Lol Tolhurst, a banda egyik alapítótagjának memoárja. A szerző részletes betekintést nyújt a zenekar történetébe, a kocsmakoncertektől egészen a gigantikus stadionturnékig.Elmaradó koncertek – mindannyiunk vesztesége
Zenei újranyitási terv előkészítését kezdte meg a Music Hungary Szövetség. Szerintük legalább 20.000 hazai zenei rendezvény meg lehet menteni.Neked is eleged van?
Mert nekik igen... :) A Ten Big Toys egy első pillantásra is színes, kíváncsi, szarkasztikus, őrült, dühös, jókedvű csapat. Azt adják, amik ők maguk. És új dalukban arról énekelnek, amit a többség most érez.








































